ROMA INTÉZMÉNYEK MEGALAKULÁSA

A Népművelési Intézet 1979-től 1992-ig továbbképzéseket szervezett a romákkal foglalkozó közművelődési szakembereknek, romáknak és nem romáknak egyaránt, ezzel szakmai iránymutatást kívántak adni a roma közösségekben elindított közösségfejlesztő munkának, annak érdekében, hogy a kulturális esélyegyenlőségért folytatott küzdelem eredményeket hozzon az élet más (szociális, lakhatási, foglalkoztatási) területein is. Ilyen továbbképzéseken vett részt adatközlőm is, aki ennek köszönhetően…

Read Full News

„MESSZEHANGZÓ UTAZÁS AZ IDŐBEN”

10. alkalommal hívtuk izgalmas időutazásra a nehéz sorsú gyermekeket a Messzehangzó Alapítvány tematikus, térítésmentes táboraiba, 2012-ben. Kecskeméten, a Vackor Vár Erdei Iskolában közel 100 gyermek élményekkel teli, komplex fejlesztése válhatott valóra. Idén először nyílt lehetőségük Alapítványunknál az általános iskola felső tagozatos, természettudományok iránt érdeklődő és szerető gyermekeknek, hogy tudásukat, fantáziájukat mozgósítva megtervezzék a jövő élhető városát. A tábor 5 napja összefüggő alkotási…

Read Full News

A „SZUPER-SZEXY SZLÁV-SZAKOS ÁLLATVÉDŐ”

„Maria Bozsilova – a vegán bikini fitness model”, a „269 Life Hungary aktivistája”… „Az ország legszexibb szláv szakos hallgatója”, „az élete végéig „szuper-szexy kitüntetés birtokosa”… Személyi edző és életmód-tanácsadó. Az egyedülálló „Spárta-módszer” kidolgozója és művelője. Állatvédő és „harcos élőlénymentő”. Alapítványi önkéntes segítő, és Magyarországon még meglehetősen szokatlan jótékony akcióiról ismert sportedző. Arra voltam kíváncsi: ki…

Read Full News

„NŐNIE KELL A SZÖVETSÉG PRESZTÍZSÉNEK!”

„Hosszú lett a szövetségért tenni akarók listája a tisztújítás előtt” – mondta a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) decemberben megválasztott új elnöke. Lakatos Zsófia, aki a Hill+Knowlton ügyvezetői pozícióját is betölti, a PR Heraldnak adott interjújában egyértelműsíti, hogy a szövetség nyitást hirdet a szakmáért tenni akarók előtt. Az új elnök velünk osztja meg először azt,…

Read Full News

PAEDEIA CAFÉ – ÚJ OKTATÁSI MODELL MAGYARORSZÁGON

A különleges elnevezésű „PAEDEIA CAFÉ” a Budapesti Innovatív Gimnáziumban és Szakgimnáziumban (a „BIG”-ben) dolgozó, tapasztalt és a diákok között feltűnően népszerű két tanár: Borsosné Gróf Gyöngyi és Vargáné Bukucs Zsuzsanna innovatív szakmai válasza a XXI. századi pedagógiai kihívásokra. A hazai gyakorlatban ismert tanulásszervezési módokat felhasználva, a közgazdasági szakirányon 6 szaktárgyat integráló, a diákok belső erősségeire…

Read Full News

A GOOGLE TEHETSÉGMENEDZSELÉSE

A Google jóvoltából immár a második generáció tagjai kezdhetik meg online marketing ismereteik megszerzését és bővítését, épp egy évvel ezelőtt. Az egyedülálló kezdeményezés célja olyan marketing és kommunikációs szakemberek képzése, akik otthonosan mozognak az online kereskedelem világában, és magabiztosan használják az online marketing eszköztárát. Magyarországon 2013. szeptemberében első ízben indult a Google „tehetségmenedzselő” programja, a Google Ground…

Read Full News