Kuti Tamás

Az államilag elismert Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult, eredetileg pszichológia szakon, később pedig a szociológián. A hétköznapi élet jelentős befolyással bíró személyei közé tartozik, akik munkájuk során több száz másik emberrel kerülnek kapcsolatba. Az anyanyelvén kívül három másik nyelven beszél és oktat. Egy tíz fős autósiskola tulajdonosa, melynek egyik irodája a fővárosban, a másik Budakeszin működik. Mostani vállalkozását több mint két évtizede alapította, az országban első volt, aki angol nyelven kezdte meg a Magyarországon élő külföldiek felkészítését a jogosítvány megszerzésére. Felesége Meriem Yuzbasheva, aki a tadzsikisztáni Dushanbeban született, fő érdeklődési területe a környezetvédelem, és a modern ökológia. Két kicsiny fiúgyermekük van: Márk és Marcell. Kuti Tamás nem kötődik egyetlen egyházhoz, sem politikai párthoz sem, de rendkívül erősen kritizálja az államigazgatáson belüli korrupciós jelenségeket. Családjának új-lipótvárosi gyökereit és identitását büszkén vállalja.

ELMULASZTOTT MAGYARÍTÁS

1910. március 19-én a pesti Vigadóban megtartott választójogi gyűlésen Tisza István – Magyarország korábbi miniszterelnöke – kijelentette: „Abban az illúzióban élünk-e mi, hogy megmagyarosítottuk az oláh vagy tót polgártársunkat, akit magyarul írni vagy olvasni megtanítottunk? Hiszen ez nem magyarosítás, uraim! Ez nagyon üdvös dolog, nagyon hasznos dolog, mert könnyebbé teszi az ország polgárai között az…

Read Full News

A GÁZOLAJ SZAGA

Amikor Nagyatádon katona voltam, emlékszem, néha eljött a hadosztályparancsnok körletszemlére. Ilyenkor indult be igazán a laktanya apparátusa. A laktanyaparancsnok utasítására többször felsepertük az udvart, mindennek ragyognia kellett. A körleteknek, az étkezőnek, a fegyvereknek, a tankoknak. Utóbbiakat, a látszat kedvéért gázolajjal kellett bekennünk, ami egyébként egy riadó esetén rendkívül baleset veszélyes lehet, ha azt vesszük, hogy a…

Read Full News

KAVICSOS ÖSVÉNY

Kuti Tamás Zsákhordó című regényéből adunk közre szemelvényeket. Az első részlet következik. – Azt hittem, már nem is jössz haza. Nicole-nak vékony ránc jelenik meg a homloka közepén. A megvetett ágyukban ül, egy könyv és a laptopja hever egymás mellett az állatfigurás ágynemű kis állatkái között. A könyv épp úgy helyezkedik el, mintha az egyik…

Read Full News