Szerző: Parászka Boróka
Gyergyószentmiklóson született és Szatmárnémetiben érettségizett. Filozófiát és esztétikát tanult a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Debrecenben és az ELTE-n. Négy gyermek édesanyja. Pályáját a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerkesztőjeként kezdte, 2003 és 2006 között A Hét című marosvásárhelyi hetilap főszerkesztője volt. Magyarországi és erdélyi lapokban, portálokon: a Hargita Népében, a Romániai Magyar Szóban, a manna.ro-n, a Magyar Narancsban, a Mozgó Világban, a 168 órában, a 2016-ban megszüntetett nagyváradi Erdélyi Riportban, az erport.ro oldalán publikált, illetve publikál. 2012 óta a Román Rádiótársaság székelyföldi területi csatornájának, a Marosvásárhelyi Rádiónak a munkatársa. Naponta jelentkező kulturális-politikai műsora az Értsünk Szót. Újságíróként emberi, nő- és kisebbségi jogokkal foglalkozik. Rendszeresen jelennek meg riportjai, elemzései különböző válságövezetekből (Törökország kurdok lakta vidékeiről, a török–görög határövezetről, az európai és az Európán kívüli menekültútvonalakról, Bangladesről, Grúziáról). 2017-ben indította el kollégájával, Fodor Zsuzsannával a 168 óra honlapján működő Kríziszóna című rovatát, ahol angolul és magyarul publikál.
A KÖNYVKIADÁS ÁLLAMI KONTROLLJA
Author: Parászka Boróka Published Date: 2019.12.07. Leave a Comment on A KÖNYVKIADÁS ÁLLAMI KONTROLLJA
Október elején küldtem el könyvkiadó, szerkesztő, könyves szakmában dolgozó barátaimnak Duncan White cikkét arról, hogyan számolják fel az autokrata rezsimek a könyvkiadást. Akkor nem nagyon…