A Népművelési Intézet 1979-től 1992-ig továbbképzéseket szervezett a romákkal foglalkozó közművelődési szakembereknek, romáknak és nem romáknak egyaránt, ezzel szakmai iránymutatást kívántak adni a roma közösségekben elindított közösségfejlesztő munkának, annak érdekében, hogy a kulturális esélyegyenlőségért folytatott küzdelem eredményeket hozzon az élet más (szociális, lakhatási, foglalkoztatási) területein is. Ilyen továbbképzéseken vett részt adatközlőm is, aki ennek köszönhetően több klub és tábor vezetője lett a későbbiekben.

„Egy hétre eltűntünk és így folytak ezek a képzések. Hogy kell egy klubot vezetni, összefogni, szakmai tanácsokat adtak. Nagy kapcsolattartás alakult ki, jó volt, hogy tudtunk egymásról. Elindult egy kulturális érték, egy mozgalom ebben az irányban.” (B. János)
A roma civil kezdeményezések több éves harcának eredményeként valamint a magyar értelmiség támogatásának hatására az 1980-as évek végén a kormány felismerte, hogy az eddigiekhez képest más módon kell kezelni a cigányság kulturális és szociális feszültségeit. A Fővárosi Koordinációs Bizottság létrehozza Kovács Zoltán vezetésével a XVIII. Kerületben a Bázis Klubot. Az iroda kb. 40 m² nagyságú terében elindulhatott az első állami finanszírozású roma kulturális intézmény munkája. 1987-ben a Fővárosi Tanács létrehozza az intézmény jogutódjaként működő Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Központot (CSZMMK), amely pár évvel később (a cigány munkatársak és vezetés kezdeményezésére) felveszi a Fővárosi Önkormányzat Romano Kher-Cigány Ház nevet. Az intézmény tevékenységi körébe tartozott a fővárosi középiskolás és főiskolás fiatalok tanulmányainak ösztöndíjjal történő támogatása és tehetséggondozása, továbbá a cigány művészeti közgyűjtemények gyarapítása; kiadványok megjelentetése – melyek a roma szakirodalomban fontos szerepet töltenek be –, kulturális, művészeti események szervezése, támogatása; szociális és jogi segítségnyújtás valamint a cigány fiatalok táboroztatása.

A Fővárosi Önkormányzat 2009-ben megváltoztatta az intézmény nevét, így ma Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ elnevezéssel működik.
Az interjúalanyok közül többen munkatársai voltak az intézménynek, amely meghatározó állomást jelentett számukra a roma kultúra területén. B. János és felesége alapító tagjai voltak a Bázis Klubnak, majd főállásban dolgozhattak a CSZMMK-ban, ahol hosszú évtizedekig Zsigó Jenő volt az igazgató.
„Az, hogy nekem megmaradt a saját identitásom, nagyban köszönhető annak, hogy ilyen közösségbe kerültem”. (B.János)
E. Gusztáv 10 évig dolgozott az intézményben, ahol elsősorban az Almássy téri Szabadidő Központban megtartott folklór fesztiválok szervezője volt, emellett néprajzi gyűjtésekben vett részt, ahol roma közösségben népszokásokat gyűjtött. N. Gusztáv műfordítóként és költőként több jeles roma irodalmi rendezvényen vett részt, amit a Romano Kher szervezett, népszerűsítve a roma nyelvet és költészetet. Állandó meghívott vendége volt azoknak a nyári olvasó táboroknak, ahol a gyermekeknek adhatta át a roma irodalom és kultúra általa ismert szeletét.
B. János és E. Gusztáv adatközlők, akik maguk is részt vettek a cigány folklór mozgalomban, mint együttes vezetők (Ando Drom, Majlaki Luludji) és a 90-es évektől vezéregyéniségei voltak annak a kulturális tőke felhalmozásának, amelyet a munkahelyükön keresztül – Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház – végeztek a fővárosi és vidéki roma folklór együttesek megalakulása és szakmai segítése területén. Az Almássy téri Szabadidő Központban rendszeres szereplési lehetőséget nyújtottak az együtteseknek, ahol többségében roma közönségnek mutathatták meg a saját településükre, közösségükre jellemző zene- és tánchagyományt. Az 1990-es években a fővárosban bemutatkozó több mint 40 együttes túlnyomó része oláh cigány volt, és csak 1-2 magyar cigány együttes volt, akik részben közösségükre jellemző magyar nyelvű romungró zenét és más együttesektől átvett cigány nyelvű oláh cigány zenét játszott. A beás cigány eyüttesek repertoárja csak néhány beás dalból állt, a szövegek nagyobb része oláh cigány dalok magyar nyelvű részeiből állt.  A következő idézetben interjúalanyom azt mondja el, hogy miben tudott hozzájárulni az amatőr zenekarok fejlődését tekintve.
„14 zenekarnak voltam a szakmai tanácsadója. Megtanítottuk őket arra, hogy mi az, hogy szerződést írni, mi az, hogy technikai beállás, milyen egy jó előadás. Lényeg, hogy nem soroltuk egymás alá az együtteseket, ugyanannyi időt kaptak és ugyanannyi pénzt. Sokan a mai napig hálásak nekünk”. (E. Gusztáv)
A kulturális mozgalom egyik fő állomása volt az intézményesülés. Mindehhez bevontak a roma származású szakembereket is, (több adatközlőmet) akiknek amellet, hogy mindez megélhetési forrást jelentett, sokban erősítette roma identitását.
Roma folklór
Zenei téren együttesek között az Ando Drom (Úton) együttes volt az első, aki kezdeményezője és később iránymutatója lett annak a világzenére való nyitottságnak, amit később több együttes így például E. Gusztáv a saját együttesében is képviselt. A következőkben szeretném ismertetni az együttes tevékenységét. Teszem ezt egyrészt azért, mert ahogy említettem az Ando Drom meghatározó jelleggel bírt a folklór mozgalomban, másrészt pedig azért, mert több adatközlőm az együttes tagja volt.
Zsigó Jenő az együttes vezetője és B. János adatközlő szerint fontosnak tartották az együttes zenei fejlődését és a közönség kiszélesítését, ezért tudatosan törekedtek arra, hogy egyrészt az autentikus dalokat a maguk „ando dromos” stílusára áthangszerelve közvetítsék. Másrészt elkezdték Bari Károly költő és folklór gyűjtő néprajzi gyűjtéseit feldolgozni, hangszerelni és a későbbiekben hazai írók, mint például József Attila verseit megzenésíteni. Cseh Tamás dalait a maguk stílusára áthangszerelve kezdték előadni, ezzel nyitottak a nem cigány közönség irányába, ahol hatalmas sikert arattak a sajátos többszólamú előadásmódjukkal és a dalaik magyar nyelvű szövegeinek üzenetével. A cigány hallgatóság érdeklődését pedig az európai roma zenei dallamvilággal tartották fent.
A cigány folklór mozgalomnak az elindítói megteremtették az intézményesülés alapjait és egyfajta párbeszédet teremtettek az együttesek vezetői között, amelyekhez csatlakoztak a közönség soraiban helyet foglaló roma festőművészek, írók, költők, műfordítók, közéleti szereplők és mindazok a magyar értelmiségiek, akik szívükön viselték a roma kultúra értékeinek bemutatását, a roma identitás megerősítését. Ez a korszak máig hivatkozási alapot jelent azoknak az előadóknak a számára, akik ritkábban találkoznak és spontán módon örömzenéslésbe fognak. Ennek az időszaknak a dalaihoz nyúlnak vissza, mivel ezekről tudják biztosan, hogy minden résztvevőnek egyformán ismerősek lesznek.
A 2000-es évektől az Almássy téri Szabadidő Központ bezárása után jellemzően a Gödör Klubban, az A38-as hajón, a VII. kerület romkocsmáiban, a Merlin Színházban és néha a Budai Vigadóban játszanak világzenével színesített roma folklór zenét. A közönség összetétele vegyes. N. Gusztáv adatközlő olyan kultúrahordozó közösségi tereknek, alkalmaknak tekinti ezeket a zenei előadásokat, ahol beszélgethetnek, információt cserélhetnek egymással a roma közélet szereplői, hiszen az utóbbi 5 évben elkoptak azok a korábbi művészeti események, amelyek jelentős roma kulturális tőkét és öntudatot adtak a résztvevőknek. N. Gusztáv elismeréssel hivatkozik azokra a képzőművészeti kiállításokra, amelyeket a Roma Parlament Balázs János Galériájában szerveztek, az irodalmi klubok és vitafórumokra, amelyek a saját népi és magas kultúra megélésén túl lehetőséget adtak a politikai témájú közbeszédre. Ezeken az alkalmakon valamint a zenei eseményeken megbeszélik a fontosabb roma közügyeket, mint például a romákat érintő rendeleteket, törvényeket, pályázati kiírásokat, rendőri intézkedéseket, média eseményeket.
A térhasználat hasonlít a roma hagyományos közösségek szokásaihoz, ahol a férfiak a nőktől elkülönülve beszélgetnek az előbb említett jelentőségteljes témákról, amelyekre folyamatosan választ keresnek. Ezalatt a nők többnyire a családok ügyeiről, a megélhetési lehetőségekről és a gyermekekről cserélnek információt.
Az alább részletezett következtetéseimet saját résztvevő megfigyeléseim tapasztalataiból vontam le. Több éve rendszeresen ellátogatok a belvárosban megrendezett roma folklór eseményekre, amelyek az egyetlen olyan szórakozási lehetőséget jelentik a roma fiatalok és idősebbek számára, ahol a saját közösségük által elfogadott keretek között találkozhatnak. A helyzet nem változott, csak a roma közönség száma lett kevesebb a 90-es évekhez képest. Abban az időben jellemzően 200 látogatója volt egy-egy roma folklór rendezvénynek, ahol a nem cigány közönség száma 15 % volt.
A 2000-es évektől a közönség száma jellemzően 50 fő, amelynek kb. fele nem cigány származású. A roma kultúra íratlan, mégis mindenki által ismert és életben tartott szabályait a szülők közvetítik a fiatalok felé, és észrevétlennek tűnő jelenlétükkel kontrollálják az erkölcsös viselkedést, főként az eladó sorban lévő lányok és párjukat kereső fiúk esetében. Korábban az Almássy téri Szabadidő Központ most például a Gödör Klub ad lehetőség arra, hogy egy térben találkozzanak a különböző cigány csoportok, akik más-más kerületekből, vidékről érkező, különböző társadalmi státuszú családok, egyének. A táncrend zárt, ahol kimondatlan szabályok szerint illik viselkedni. A 16-20 év közötti cigány lányok kizárólag az udvarlójukkal táncolhatnak vagy a közelebbi férfi rokonaikkal. Ha még nincs a lánynak udvarlója, akkor férfi rokonaival, barátnőivel táncolhat. Az a fiú, akinek már jegyese vagy barátnője van, nem kérhet fel más idegen lányt, csak a jegyesét valamint saját rokonait. Ha még nincsen jegyese vagy barátnője, akkor az általa ismert cigány lányokkal táncol vagy magyar lányokkal, de nem kér fel idegen roma lányt. Ha mégis szeretne felkérni egy számára szimpatikus roma lányt, akkor be kell tartania azokat a viselkedési formákat, amelyekkel nem bántja meg a lány tisztaságának, lányságának megítélését. Megkérheti a lány vele egykorú fiú rokonát, közeli ismerősét, hogy mutassa be a lánynak, mert táncolni szeretne vele. A lány ebben az esetben elfogadhatja a felkérést. Ha jelen vannak a szülei vagy idősebb nőrokonai, akkor a tekintetükkel jelzik számára, hogy általuk is megengedett és jóváhagyott a felkérés a fiú részéről. A közönség kisebb létszáma lehetővé teszi a családiasabb, bensőségesebb közvetlen viszony és kommunikáció kialakítását az előadó és a közönség között. Az előadók a roma és magyar nyelven köszöntik a vendégeket, a roma kultúra megszokott és elvárt keretein belül, ahol a „paytiv” tiszteletadás szerint történik minden. Előfordul, hogy külön köszöntik azokat a roma közszereplőket, akiket régebben láttak. A táncdallamok alatt, ha nem kezdődik el a tánc, akkor megkérik a jelenlévő neves táncosokat, hogy lépjenek a színpadra és tiszteljék meg a közönséget azzal, hogy táncolnak. Mindezt a jó hangulat elérése érdekében teszik. Ezután ha szükséges, akkor többször táncra buzdítják a közönséget. A műsor közepén vagy a végén megkérik a jelenlévő más együttes zenészeit és énekeseit legyenek azok romák vagy magyarok, hogy énekeljenek egy-egy dalt a közönségnek. A felkérést minden esetben illik elfogadni és megköszönni. A cél olyan üzenetek továbbítása, amivel feltöltődhet a közönség, ahol a hétköznapi lét gondjaitól átmenetileg megszabadulhat, ahol magára öltheti az öröm, a közös együttlét értékét, a másokkal való egyenrangúság érzését.
A roma kultúra reprezentációja során megjelenik a kulturális nyitottság a romkocsmákban és különböző szórakozóhelyeken, a vegyes roma és magyar közönség, a magyar zenészekkel történő zenélés és tánc megjelenítik azokat a multikulturális előnyöket, amelyek erős alapot képezhetnének egymás elfogadására.