METROPOLE ORKEST

ÉS A ZENE KONTINUITÁSA

Van egy zenekar, a holland Metropole Orkest, aki a maga nemében teljesen egyedülálló, nem fogott rajta az idő, a stílusok és korok váltakozása, 1945 óta zenélnek a legkülönbözőbb műfajokban, mint a dzsessz, pop, világzene vagy filmzene.

Játszottak olyan legendákkal, mint Ella Fitzgerald, Dizzie Gillespie, Pat Metheny, Herbie Hancock, de zenéltek a következő generációkkal is, színpadra lépett velük Caro Emerald, Robert Glasper, Gregory Porter. Vezető karmesterek voltak: Jules Buckley, Vince Mendoza és Miho Hazama, akit nemrég a MÜPÁ-ban láttunk a Metropole Orkest-tel játszani.

Miho Hazama

Hihetetlenül különleges Miho Hazama japán karmesternő, energikus, vicces, megbízható művész, aki 35 éves korára egy nagy zenekart briliánsan vezet a jazz és szimfonikus pop határán.

Miho három éves kora óta zenél és tíz évesen felfigyeltek rá, amikor a Junior Electon versenyen remekelt. Zeneszerzést tanult Japánban, majd 2010-ben átment New Yorkba, jazz zeneszerzést tanulni.

2017 óta a Metropole Orkest állandó meghívott karmestere.

Adott egy japán csodanő és egy csodazenekar, aki 150 albummal dicsekedhet, 21 Grammy nevezéssel és 4 Grammy díjas produkcióval.

A kezdet

1945-ben, a Londonba száműzött holland királyi család fontos döntést hozott és alakítottak egy nagy zenekart, összegyűjtöttek jó zenészeket a világ minden részéről. A Metropole Orkest szimfonikus zenekarként kezdte, aztán elkezdtek jazzt játszani és minden más műfajt. Ők azok, akik bármikor, bármit eljátszanak.

A zenakart a Dutch Broadcast Corporation finanszírozta, de mára már, mint megannyi zenekar, inkább saját finanszírozású önálló szervezet.

Vince Mendoza 2005-ben volt amerikai karmesterük és a Metropole Orkest sokszor játssza Mendoza átdolgozásait.

Megszoktuk, hogy egy zenekar vagy szimfonikus, vagy Big Band, de a Metropole Orkest a kettő keveréke és ez különös érzés. amikor azt mondanánk, hogy nem tudjuk őket komolyan venni, hirtelen komolyra váltanak, és virtuóz zenészek szólaltatják meg hangszereiket.

A MÜPA-ban

A Metropole Orkest: Arakatak MÜPA-i előadásán, Miho Hazama hátrafordult és azt mondta, most pedig az én művemet is előadják, Mendoza műve mellett. Olyan volt a zenéje ennek a nőnek, mint ő maga, lendületes, különleges, modern és maximalista, egy japán nő szívóssága a New York-i lazasággal vegyítve. A mellettem ülő indiai barátnőm, aki a bécsi CEU-s kutatását Budapesten végzi, mert annyira megszokta és szereti Budapestet, hogy neki a CEU itt maradt, azt súgta a fülembe: Nekem egy indiai esős nap jelent meg és csodálatosan esett az eső. Micsoda zene! Ránéztem és elmosolyodtam, mert én épp a tengerbe készültem bemenni képzeletemben és nálam sütött a nap. Mennyi kép lehetett a zenét hallgató emberek fejében, legalább annyi, ahány nemzetiségű zenészből áll ez a zenekar és ahány művet játszik. Ha egyszer egy hatalmas képernyőn levetítenék az emberek emlékeiket, gondolataikat, érzéseiket, amit egyetlen zenei mű hoz elő, hosszú, különleges képkockákból álló film lenne, tele vágyakkal, válásokkal, egymásra találásokkal, mély katarzisokkal és hatalmas eufóriákkal

Az Európai Hidak program támogatója a holland nagykövetség és a Metropole Orkest produkciója a MÜPA-ban, ennek a programnak volt a része.

Akkor is, ha drága az élet, ha fáradtak vagyunk, ha más dolgunk lenne, ha otthon is be lehet kapcsolni a számítógépen a zenét, néha menjünk el egy koncertre, mint a nagyszüleink, üljünk be abba a nagy hangversenyterembe és adjuk át magunkat a zenének, felejtsük el a grafikonon sokasodó tennivalókat, kapcsoljuk ki a mindennapokat és hallgassuk a mindent betöltő zenét a tér minden irányából.

Velünk lesznek képzeletben a dédnagyszüleink, a nagyszüleink, szüleink, akik fiatal korukban ott ültek a páholyban vagy csak néha tudtak a legolcsóbb jeggyel beülni vagy éppen a szerelmük hívta randira őket, amikor nem a számítógépen, a házi mozin, az mp3-an, vagy az mp4-en folyt az élet.

A hangversenytermet, az élő zenét semmi sem pótolja, mert, ahogy Sergiu Celibidache román karmester állította, – aki fiatalon egyetlen koncertet sem engedett lemezre rögzíteni, – ami a hangversenyteremben történik, az egy misztérium, nem lehet lemezre tenni.

Ahhoz, hogy megértsük magunkat, meg kell értsük a múltunkat és szüleink, nagyszüleink múltját, a koncert abban a hangversenyteremben része a múltnak. Ezt sugallta a Metropole Orkest 1945-ös reinkarnációja a MÜPA falai közt.

Amikor már alig marad valami, a zene mindig ott lesz velünk, bennünk. Ott lesz, a háborúban és a békében, a megtalálásban és az elválásban, a születésben és a halálban és az univerzum szféráiban, a csillagok rezgéseiben, mert mindennek részeként, mi vagyunk a zene.