RÖPLAPOK MIATT – SZIGORÍTOTT BÖRTÖN

„A kommunizmus legvidámabb barakkjában” – 1968-ban – az élet a viszonylagos jólét állapotában telt. Lehetett kétértelmű színházi darabokat játszani, lehetett nevetni a vicceken, kiskirályok visszásságain a mozikban, járhattunk (igaz csak háromévente!) Nyugatra, lehetett maszekolni, kisipart kiváltani, egyre több nyugati cikk jöhetett be és a hétköznapokban nem érződött a szocializmus diktatórikus önvédő rendszere. De biztos így…

Read Full News

FELLINI SAJTÓÁBRÁZOLÁSA (1. snitt)

    Az érző talpú tipegő… a 20. század egyik szellemi tőkesúlya úgy kívánta, beköltözik egy mai fiatal gondolatvilágába és hagyja érlelődni magát. Ágyazzunk meg értekezéseiknek a sajtó, a film- történet és a történelem óvó pillantásain keresztül a Maestro érkeztéig! Kisgyerekként érzem magam, aki áhítattal vágyakozik egy ajándékra, majd miután megkapta nem meri leemelni a…

Read Full News

REFERENCIA

Dr. Gobald – neves referenciakutató –, belépett a város leghíresebb nyelviskolájának kapuján. – Jó napot kívánok – üdvözölte a recepciós kisasszonyt. – Olvastam, önöknél bármilyen nyelv megtanulható egyetlen nap alatt. – Így van, uram. – A kínai is? – Az is. – És mondana valamiféle referenciát iskolájukról? – Sajnos nem. Kínaiból ön az első jelentkező….

Read Full News

MINDEN FEJBEN DŐL EL

SERES BORBÁLA GITÁRMŰVÉSZT a nemzetközi zenei élet kiemelkedő fiatal tehetségei között tartják számon. Beszélgetésünk apropóját a Pécsi Tudományegyetem Universitas televíziójának videóstúdiójában tartott előadása adta, de sok minden másról is szó esik. Nyolcévesen kezd gitározni, majd középfokú tanulmányait a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában végzi Papp József tanítványaként. 2011-ben kitüntetéssel diplomázik a bécsi Universität für Musik und…

Read Full News

TOM CRUISE

Tom Cruise „Valkűr” című filmjében a sokáig szépfiúnak, majd szuperhősnek beskatulyázott színész ismét bebizonyította, hogy korunk egyik legsokoldalúbb színésze. Rengeteg arca van, amit a nemrégiben róla megjelent két könyv, Andrew Morton és Iain Johnstone munkája is tanúsít. Tom Cruise kétségtelenül korunk egyik legnagyobb színésze. Még csak 31 éves, amikor „A cég” című film előzetesében csak…

Read Full News

COVID – egy elveszett jegyzetfüzet kitépett lapjai

Lányom szakított a pasijával, haza már nem akart költözni, inkább a szelíd nagymama, mint a zsörtölődős őregember (ez én vagyok, aki mindaddig azt képzeltem, hogy koromhoz képest rendkívül fiatalosnak hatok, hogy hatvan az új ötven de ez jószerével csak a bevételeimre volt igaz,) szóval ahogy befészkelte magát, másnap már usgyi, szaladt is egy buliba, ahonnan…

Read Full News