„A kommunizmus legvidámabb barakkjában” – 1968-ban – az élet a viszonylagos jólét állapotában telt. Lehetett kétértelmű színházi darabokat játszani, lehetett nevetni a vicceken, kiskirályok visszásságain a mozikban, járhattunk (igaz csak háromévente!) Nyugatra, lehetett maszekolni, kisipart kiváltani, egyre több nyugati cikk jöhetett be és a hétköznapokban nem érződött a szocializmus diktatórikus önvédő rendszere. De biztos így volt ez? Vagy csak nem tudtunk azokról, akik keményebben kritizáltak. Vagy nem is keményebben, sőt – mai szemmel szinte naiv hősködéssel –, de kritizálni merészeltek. Hogy azután egy kis semmiségért, néhány ártatlan szóért 8 év börtönre ítéljék őket. 1969-ben a „demokratikus” szocializmusban, mint Tóth Lászlót. Róla és a szegedi röplapszórókról szól ez a szomorú történet.
ELRETTENTÉS
Az 1956. évi forradalom leverése után – különösen az év végén és 1957 elején –, gyakoriak voltak a visszarendeződött kommunista hatalom és a szovjet megszállók elleni titkos röpcédulázások. Az elkeseredett emberek, főleg a volt forradalmárok kényszerűen választották a tiltakozásnak ezt a formáját. A kezdetben szinte szabadcsapatként garázdálkodó karhatalmisták brutalitása háttérbe szorította a tiltakozásnak minden lehetséges egyéb formáját. Maradt tehát a titkos röpcédulázás, amely viszont rendkívül ingerelte a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt” – ahogy akkor az emberek suttogva emlegették: „Kádár-Apró-Dögei”-t.
Kádár-ellenes röplapokat gyárthattak, sokszorosítóval, házi szitanyomás szerűséggel. A röplapoknak a terjesztése úgy ment, hogy szétszórták az utcán este, de mivel ezt hamar összeszedték, így inkább fölragasztották a fákra egy rajzszöggel, vagy csirizzel.
A hatalom jelentős erőket mozgósított, hogy véget vessen az illegális röpcédulázásoknak, az elkövetőket földerítsék, megbüntessék. Gyakran a honvédtiszti- és belügyi karhatalom egységei, a rendőri állomány és a pártaktivisták sokasága töltötte az éjszakát Szeged azon utcáin és terein, ahol leggyakrabban voltak röpcédulák. Sötét kapualjakból lesték, a környéken lakó megbízható elvtársaik lefüggönyözött ablakaiból figyelték a számukra kijelölt területet. Kitartásukat siker koronázta, és egyre másra érték tetten a röpcédula-terjesztőket. Büntetésre okot adhatott a sokszorosítás, terjesztés, de a tárolás, birtoklás is. Ezekben az időkben állandóan okkal, ok nélkül igazoltattak, amelyeket motozással kombináltak. Ha pedig valakinél csak egyetlen röpcédulát találtak, az a bíróságon találta magát.
A bírósági ítéletek súlyosabbak voltak, mint amelyeket különböző államellenes izgatásnak minősülő cselekedetekért (pártházak földúlása, vörös zászlók elégetése) miatt hoztak. A konszolidálásra törekvő Kádár-kormány támadását, kellő sajtótámogatással, elrettentő ítéletekkel sikerült visszaszorítani.
A KUDARC
A Kádár-rendszer fönnállása alatt kritikusnak tartották az október végi, november eleji napokat, az 1956 évi forradalom évfordulóit és emlékezetét, majd később a március 15-e körüli napokat is. E napok előtt jegyzőkönyveken a vállalatvezetőknek igazolni kellett, hogy az írógépeket, stencilgépeket lezárták. De a röplapozáshoz így sem kellett komoly anyagi befektetés, elegendő volt a háztartásban található valamilyen papír, írószerszám, indigó, azután tinta és parafadugó, vagy gyereknyomda…
1962. október 25-én a BM-Csongrád megyei rendőrkapitányság III/III-1 alosztály egyik beosztott operatív tisztje jelentette:
„– A mai napon, lakásomon megjelent 06.30-kor Csábi János társadalmi kapcsolatom. (…) Elmondta, hogy a (…) munkahelyére indult és az utcájukban (…) a járdaszegély mellett egy összehajtogatott papírcsomóra lett figyelmes. Először azt hitte valami levél. Kíváncsiságból felvette, és akkor látta, hogy ellenséges röplapok.
„Mit kíván a Magyar Nemzet? Magyar egységet! Kemény kitartást!
1. Független, semleges Magyarországot…
16. Jogainkat készek vagyunk fegyverrel is megvédeni!
1956 okt – 1962. okt. A Függetlenségért Halálig Küzdő Magyar Nép”
Azonnal a lakásomra jött, és átadta a röplapokat. (…) A megtalálási hely a Nemestakács utca 12/B számú beépítetlen telek előtt volt. (…) sima középméretű füzetlapra zsinórírásos nyomtatott betűkkel, lila indigóval sokszorosítva készültek.” Az alosztályt váratlanul érte az ügy és azonnal reagálni volt kénytelen. De már délután Vass Antal rendőr százados belső elhárítónak az MSZMP szegedi városi bizottságra kellett mennie. Sipos elvtárs átadott neki újabb 4 db röpcédulát, amit Máramarosi György munkásőr elvtárs (Teleki utca 19.) szolgáltatott be a pártbizottságra.
A lavina megindult. Az elhárítók „Követelők” fedőnéven rendkívüli esemény dossziét nyitottak…
Az ezt követő 4 évben (1966-ig) többször jelentek meg röplapok, a szegedi elhárítás pedig mindent bevetett. Kezdetben középiskolai kollégiumokra gyanakodtak, majd minden iskolásra és egyetemistára… „arra lehet következtetni, hogy nacionalista felfogású, 8 általános iskolának megfelelő műveltséggel rendelkező, jó helyesírású, feltehetően középiskolai tanuló” lehet.
Belső utasításra Szeged valamennyi iskolájában dolgozatot írattak és a dolgozatokat írásminta-vizsgálatra bekérték. De nem találtak egyetlen azonos írásmintát sem.
1965-ben és 1966-ban újabb röplapokat találtak, a feszültség nőtt a célok változtak:
„Az író személye 30 éven aluli férfi személy. Iskolai végzettsége középiskolai érettségi lehet. Feltehetően fizikai dolgozó, azonban nehéz fizikai munkát nem végez. Munkakörénél fogva túl sokat nem ír. Nem túl precíz ember, nem kiegyensúlyozott.”
Újabb év – újabb röplapok.
A börtönben ülőket is „megíratták”.
Elővettek régi ügyeket, a korábbi röplapozó „Próféták” (Horváth Tamás, Schandl Gábor, Simó Zoltán…) lezárt ügyét is.
Mindenki gyanús volt.
De már ekkor sejteni lehetett – bár ezt senki be nem ismerte a belső elhárításnál Szegeden, hogy holtvágányra futott ez a felderítő munka. Szerencséjükre 1966 után újabb röpcédulázás már nem volt.
De nem sokáig.
AZ ÜGY – A „SIKER”
Az 1968. augusztusi bevonulás Csehszlovákiába aktivizálta az ellenzéket és az elhárító szerveket is. A közvélemény, bár keveset tudott Dubčekről, a cseh „külön útról”, mégis hallott barátról, aki éppen katona volt és be kellett vonulnia tankokon Csehszlovákiába, vagy hallotta és értelmezte a Varsói Szerződés tagállamainak hadgyakorlatát.
Tóth László Tibor – bár debreceni pék-gyerek volt -, a katonaságot már Szegeden töltötte és itt is maradt. Albérletben lakott, 1967-ben kiváltotta az ipart és autószerelő-maszek lett, sógora, Sz. István házában, a Tápai utca 34-ben, a hátsó udvari fészeréből alakította ki a műhelyét.
Óvatlan volt és indulatos, a műhelyben gyakran ordított táskarádióján a Szabad Európa, de jó megrendelései voltak.
Amikor augusztusban a Dél-Magyarország kitöltetlen kérdőívet tett közzé Tóth őszinte válaszokat adott a rendszerről, de nem küldte vissza, hanem név nélkül a szerkesztőség előtti hirdetőtáblára tűzte. Gondolatait megosztotta sógorával. és annak barátjával: P. Istvánnal is.
Ugyancsak augusztusban összeollózott a Dél-Magyarország cikkeiből, egy oldalt, felragasztotta és a cikk-címek mellé nyomdával megjegyzéseket fűzött: Svoboda Moszkvában – HAZATÉRNEK MÉG? (dél-vietnami) Szabadságharcosok offenzívája – CSAK OTT MÉG ENGEDETT AZ ELLENSZEGÜLÉS!
Dühe nem fogyott és szeptemberben hét oldalas – szintén név nélküli kézírásos levelet írt Kádár Jánosnak.
Autójával Kecskemétre utaztak, a levelet a két srác elolvasta az úton – jónak találták – ott adták föl a levelet. A kulturált levélben 1956-ot, az oroszok ittlétét, a hatvanas évek elnyomását kérte számon, de restellte név nélküliségét, és mindezt azzal magyarázta, hogy nincsenek azonos helyzetben, ő egy senki Kádár pedig mindent megtehet. Majd így fejezte be levelét: „… eddig még nem találkoztunk személyesen,de még lehet, hogy arra is sor kerül!”
Bár a belügy kezében most volt már írásminta is, személyét nem sikerült felderíteni. Műveltebb iskolázottabb elkövetőre gondoltak nem egy autószerelőre. Képbe került Polányi Imre, a Pedagógiai Főiskola Történelmi Tanszékének tanára, aki 1968. augusztus 2-án jött vissza Csehszlovákiából, és a rendszerre ellenséges kijelentéseket tett. De figyelték és lenyomozták a Szegeden tanuló szlovák diákokat, és a volt értelmiségi ellenforradalmi tevékenységgel vádolt személyeket is. (Fábián Ferenc, Sinkó Éva, Ördögh Szilveszter, Fejér Dénes).
Tóthék októberben elhatározták, hogy röplapokat készítenek. Megvárták, míg albérlőjük elalszik, és utána fogtak hozzá. A szegényes, piros iskolai vinyettára óvodai nyomdával nyomott szövegekből el is készült pár darab: „OROSZOK MENJETEK HAZA!” és vonalas papírra is nyomtattak néhányat: „MI TÖRTÉNT CSEHSZLOVÁKIÁBAN ISMÉT DÜBÖRÖGNEK AZ OROSZ TANKOK (…) NEMZETI SZÉGYEN KÁDÁR HÁLÁJA 1956-ÉRT MOSZKVÁNAK. (…) „Hív a Haza Ifjúsági csoport”
Megvárták, míg Sz. albérlője lefekszik és október 21-én éjszaka legyártották a röplapokat.
Másnap éjjel Tóth felhúzta 3/4 2-re, csörgőre óráját, felkeltette Pozsárt és a városban több helyen (Újszeged, Belváros, Rókus) szórták. Hazamentek aludni. 11-kor felkeltek kisétáltak megnézni mi történt. De nem láttak semmit, mert hajnalban már a röplapokat eltették, vagy begyűjtötték. A hatalom ekkor még közelébe sem volt a sikernek. Bár, ebben az évben kettőzött erővel figyelte konspirációs lakásaiból, parkoló autóiból az október végi, november eleji szegedi éjszakát és hajnalt.
Október 25-én a gyanúsítottak körébe bevonták Csoma Lajost (ma Hódmezővásárhely), Raffai Csabát (Makó, aki 1956 után röpcédulázott), és további személyeket, akik valaha a rendszer ellenségei voltak, vagy a rendszerellenes kijelentéseket tettek (például. kocsmában izgatott), a forradalom után fegyvert rejtegetettek.
A szalámigyár autóit is Tóth javította. Egy november 6-i keltezésű jelentés:
„Október 30-án Bálint László a szalámigyár pártitkára felhívta a figyelmünket Szögi Istvánra, aki kiadta háza udvarát Tóth Lászlónak. Tóth rendszerellenes kijelentéseket tesz, rádióján a Szabad Európát hallgatja.”
A jelentés megemlítette, hogy kihallgatták K. Istvánt, Tóth volt ipari tanulóját, aki a házban lakott albérletben. Megerősítette, hogy Tóth „nagyon haragos volt, ha STRAND-rádióján eltekerték a Szabad Európát. (…) Szidta a kommunista vezetőket. Sz-szel jól megértették egymást.”
Egyszer hallotta, amint azt mondták: „Szerezzünk pisztolyt! A Branco segít.”
Megerősítette, hogy Tóth-nak van kockás füzete is, amibe gyakran írtak. Hogy mit, azt nem tudta megmondani, „talán Tóth ellenséges kijelentéseit?!”
November 7-én a ködös hajnalban Tóth és sógora a Lechner téren, zsebükben csaknem 500 röplappal sietve mentek, amikor három pisztolycső szegeződött rájuk.
A nyomozók hibát követtek el, mert a meg kellett volna várniuk a röplapok kiszórását, hogy tettenérés történjen, így azok a zsebben maradtak.
A hatalom nem adta fel, újabb és újabb vádakat talált.
Hiába tagadja ma is Tóth, igazolták, hogy a lódenjük zsebében benzines palack volt, amivel fel akarták gyújtani a november 7-i ünnepség ácsolt dísztribünjét és Kálvin téri pártházra kifeszített drapériát, a Rákóczi téri pártgarázst, hogy fel akarták, robbantani a „libás asszonynak csúfolt Tanácsköztársasági emlékművet, hogy pártvezetők autóinak rendszámát fényképezték le, hogy fegyvert akartak szerezni…”
Sajnos a „Hív a Haza Ifjúsági csoport” hangzatos elnevezés arra szolgált bizonyítékul, hogy szervezetten izgattak, melynek büntetési tétele még jobban súlyosbította helyzetüket. És bár akkor reggel egyetlen röplapot sem szórt, mert a zsebében maradt, a röplap szövege sem buzdított semmire – tulajdonképpen ártatlan düh volt csak – 1969. június 2-án a Legfelsőbb Bíróság Bf. III. 285/1969/17. számú ítélete, „rombolásra való előkészület, izgatás, szervezetten, állam elleni összeesküvés kezdeményezése és vezetése” miatt halmazati büntetésként 8 év szigorított börtönre ítélte.
1975 őszén szabadult.
Az egykori házat azóta ledórezolták, a helyén egy lakótelep paneltorony épült.