Kategória: Nincs pardon
Van, amit észérvekkel nem lehet megmagyarázni — ekkor pedig marad a felháborodás. Meggondolatlan, szinte abszurd döntések, tarthatatlan állapotok, érthetetlen indokok. A rovat célja nyugodtan, tárgyilagosan megközelíteni az adott témát, kísérletet tenni arra, mi lehet a háttérben.
ASPERGER GYERMEKEI
Gemüt. A fogalom magyarra csak körülményesen fordítható le: egyfajta lelkület, amivel az egyén a közösséghez képes kapcsolódni. A nácik számára kulcsjelentőséggel bírt, hisz számukra az…
„ZS”-GENERÁCIÓ
Gyermekeink a valódi figyelmet, az önzetlen szeretetet, az érzelmi biztonságot elsősorban szüleiktől, családtagjaiktól kapják meg, nem a technikai eszközöktől. Az utóbbiak jelenléte életünkben már megkerülhetetlen,…
EMBERT SZOLGÁLNI
Később vagy korábban…? – ezen töprengtem. És hozzátettem: mert a magyar piac nem nagy piac, de akkor is piac. Néhány évvel ezelőtt bizarr szenvedély csiklandozott: naponta…
NONSZENSZ
A platánfa kérgén futkároznak a hangyák. A katonás rend látványa kérdéseket indít bennem. A hátadon lévő tűzjegy (gólyacsípésnek is nevezik) formája a perverz pszichológust juttatja…
NEM A TE HIBÁD!
A nemi erőszakról folytatott diskurzus során végre elindult egy párbeszéd az áldozatokat hibáztató rendszer fenntarthatatlanságáról és kegyetlenségéről. Úgy gondolom, a téma ennél jóval nagyobb területet…
ELMULASZTOTT MAGYARÍTÁS
1910. március 19-én a pesti Vigadóban megtartott választójogi gyűlésen Tisza István – Magyarország korábbi miniszterelnöke – kijelentette: „Abban az illúzióban élünk-e mi, hogy megmagyarosítottuk az…