bruegel

Bruegel a vonaton – egy elveszett jegyzetfüzet kitépett lapjai

Explicit tartalom, rezge lelkűeknek nem ajánlott. „…a szerda délután a Nyugati pályaudvarról 16:18-kor induló Desiro utolsó két kocsija levált az elsőtől Felsőpakony és Ócsa között. Amikor a vonat eleje megérkezett Ócsára, akkor vették észre, hogy a hátsó egységeket valahol elhagyták. A hátramaradt részben utazó egyik utas azt mondta, hirtelen lassulni kezdett a kocsijuk, majd egyszer…

Részletek

PRÁGAI SÖRTÁNC, SZÖGEDI PAPUCSBAN

PRÁGAI SÖRTÁNC, SZÖGEDI PAPUCSBAN Bohumil Hrabal uramnak, köszönettel, amiért megszületett. Egy valamirevaló könyv nem arra való, hogy az olvasó elaludjon mellette, hanem inkább arra, hogy kiugorjon tőle az ágyból, és úgy, ahogy van, alsógatyában rohanjon szétverni az író úr pofáját, olvasható a Táncórák kezdőknek és haladóknak című könyvében, igen, éppenséggel maga írta végtelenített regénymondatában, tisztelt…

Részletek
Oszkó

A KÖZTÁRSASÁG ASZTALAI

Most, hogy már elmúlt az újévi diktátoros lázroham, s megtudtuk, hogy Orbán Viktor nélkül rosszabb lenne, mint vele, s már Oszkó Péter is vett kincstárjegyet, felvetnék egy kérdést. Végül is hány asztalra volna szüksége a nemzetnek? Jóllehet a felek az egyetlen ellenzéki kerekasztal mellé sem nagyon akarnak odaülni, szerintem egy asztal kevés lesz. Véleményem szerint…

Részletek

NUSANTARA

Bevezetésül kanyarodjunk egy hazànkban szintén hasonló probléma felé. Sokan üres, érdektelen blablabla-nak tartjàk a környezetvédelemmel kapcsolatos fellépéseket. De mindenki érzékelhetné, hogy Magyarorszàg is egyre jobban küzd a szàrazsàggal, a folyók, tavak, a Balaton stb. kiszàradàsàval és vizszintjének apadàsàval. Emlékeztek arra, amikor kormányunk imádkozásra szólított fel országunk problémái miatt? Mint most Iránban, egy elhanyagolt, muszlim államban……

Részletek