Rio Grande Del Pecello, ahogy apám az öccsével nevezte, aki a Fidelinka igazgatója volt akkoriban. Kérdeztem, elmehetek-e „ladikázni” a nagyapám ladikjával. Apám kérdezte, hogy tudok-e evezni. Mondtam, tudok. Akkor gyerünk. Ment is az evezés, úgy ahogy az öregtől láttam, csak bekeveredtünk valahogy a Tisza közepére. Szóval kinézetre jól csináltam, csak a sodrás nagyon vitt lefele. Apám kérdezi: Úszni tudsz? Persze, mondtam némi bizonytalansággal. Erre mondta, nyújtsam csak oda hozzá az evezőlapátot, hínáros. Megfogta, és a másik végével hanyatt belelökött a vízbe. Azt hittem, ott halok meg. Tiszta erőből úsztam és féltem, és sírtam. Apám meg ült a ladikban, és magyarázta, hogy ha egyenesben akarom tartani, akkor minden lapátolás után kicsit kormányozzam, az evezőt a ladik oldalához szorítva, így ni. Na, másszak be.
Én eveztem haza. Másnap – szemben akkor még strand volt nem fák, mint ahogy a google térképen látszik – átmentünk a strandra. Homokból kilapátoltunk egy hatalmas motorcsónakot, apám öccse volt az irányító. Na, ilyet fogunk majd venni. A Bözse nénje férjétől – Gyuribáttya, aki hajós volt a Dunán – majd kérünk sildes sapkát. Aztán valahogy viccból engem elkaptak, bevittek a vízbe és ellopták a fürdőnadrágomat. Egy fecskét. Aztán vihorászva, egy bot végére kötve odatűzték a képzeletbeli motor mellé. Valaki azt mondta, hogy ha nem zöld lenne, akkor olyan lenne, mint az osztrák zászló.
Én életemben nem szégyelltem még annyira magam. Kétségbe is estem, hogy ha az én fürdőnadrágom az osztrák zászló, akkor lehet, hogy vissza se adják!
Végig derékig a vízben maradva mentem vagy száz métert a sodrásnak felfelé és a kanyar utántól indulva átúsztam a folyót. Akkor úsztam életemben másodszor.
Bemásztam nagyapáék kapuján, hátrarohantam a góréba és elbújtam, és csak zokogtam szégyenemben. Később már azért, mert a meztelen fenekemet törte a kukorica.
A kecske meg nézett be.
Később megjöttek apámék, odahozta a fürdőnadrágomat, azt mondta, ebéd.
Az ebédnél nagy büszkén elmondta az apjának, hogy emlékszik keed, hogy mennyire irtóztam a víztől, amikor gyerek voltam? Na ez meg két nap alatt úgy úszik, mint a durbincs. És a nyakamat fogva kicsit megrázott.
6 éves voltam. Ősszel kezdődött az iskola.
Ha nem tévedek, hát, 52-53 éve nem jutott eszembe. Annyira gyakran jártunk ott, hogy a pólótrikót maicának hívtam, a nagrágot meg farmerkának. 46 éve nem voltam Pecellón. Hivatalosan Бачко Петрово Село, vagy Péterréve.
Most is csak azért jutott eszembe, mert egy okos és szép ismerősöm arrafelé befogadott egy kutyát, de mire közzétette a facebookon, már meg is lett a gazdája.
Kis híja volt, hogy nem egy üres udvart kellett mutatnia, hogy itt várta a kutya a gazdát, tényleg, de már elmentek.
Fülöp fiammal egy éve tervezzük, hogy lesz egy Golden retrieverünk, de Urbán altábornagy kutyája nem jutott túl az udvarláson, amikor elvitték, hogy egy Golden lánnyal kerülgessék egymást.
Talán majd jövőre.
Golden Retriever!
Lécci, ne írjátok, hogy vegyek egy talált kutyát, mert az csak akkor lesz, ha valaki egy Golden retrievert zavart el otthonról…
Épp időben lennék. Nagyon el tudom képzelni, hogy mi (már a kutya, akit Minyonnak fogunk hívni, és én) sétálgatunk esténként, a lámpák ostorfényében.
Ballonkabát, kalap, lassújárás.
Addigra mindketten mindent tudunk már majd az életről.
