HAZUGSÁGOK

„A hazugság a megtévesztés szándékával előadott tudatos valótlanság” – írta Popper Péter. A public relations egyik, általánosan elfogadott definíciója szerint a mi hivatásunk szigorú etikai alapelvekre épülő, gyakorlatorientált szakma. Sokan meggyőződéssel hirdetik: „A bizalomépítés művészete”. A szervezetek életében és működésében a rosszul szervezett és irányított kommunikáció egyenes következménye a bizalom elvesztése. Ennek hátterében azonban –…

Read Full News

HOAXTALANÍTÁS

A News of Tunisia című arab lapban – Z. Ahmed aláírásával –  2014. január 3-án megjelenik Balkis Melhem, a gyönyörű szaud-arábiai írónő fotója, és a tömegeket sokkoló, érzelmeket felkavaró cikk, miszerint: „az írónőt két bátyja megölte, mert túl toleránsan írt, s életében és munkája során túlságosan közel került a laikusokhoz.” A hír megjelenését követően egy napon belül a fél világ…

Read Full News

AZ ELGURULT IDŐ

Mottó: „Ha tudnám, mi lesz holnap, nem törődnék a tegnapokkal.”  Nem tudom, hogyan vannak vele, de én már annak idején is biztos voltam benne: nem 2000. január 1-én lesz a világvége. Utólag persze könnyű, mondhatják, ám mindjárt hadd meséljek el néhány látszólag is összefüggő történetet. Előre csak annyit, és az olvasást is megkönnyítendő: egyik sem…

Read Full News

REFERENCIA

Dr. Gobald – neves referenciakutató –, belépett a város leghíresebb nyelviskolájának kapuján. – Jó napot kívánok – üdvözölte a recepciós kisasszonyt. – Olvastam, önöknél bármilyen nyelv megtanulható egyetlen nap alatt. – Így van, uram. – A kínai is? – Az is. – És mondana valamiféle referenciát iskolájukról? – Sajnos nem. Kínaiból ön az első jelentkező….

Read Full News

EGY THAIFÖLDI NŐT 43 ÉV BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK

(AP) Bangkokban egy thai nőt felségsértés miatt 43 évi börtönre ítéltek. A bírósági feljegyzések szerint bűnösnek találták Maha Vajiralongkorn király megrágalmazásával kapcsolatos online videók megosztásában. Eredetileg a vádlottat, aki korábban az adóhatóság tisztjeként dolgozott, 87 év börtönbüntetésre ítélték, de mivel bűnösnek vallotta magát, a büntetést a felére csökkentették. A délkelet-ázsiai országban a világon az egyik…

Read Full News

RÖPLAPOK MIATT – SZIGORÍTOTT BÖRTÖN

„A kommunizmus legvidámabb barakkjában” – 1968-ban – az élet a viszonylagos jólét állapotában telt. Lehetett kétértelmű színházi darabokat játszani, lehetett nevetni a vicceken, kiskirályok visszásságain a mozikban, járhattunk (igaz csak háromévente!) Nyugatra, lehetett maszekolni, kisipart kiváltani, egyre több nyugati cikk jöhetett be és a hétköznapokban nem érződött a szocializmus diktatórikus önvédő rendszere. De biztos így…

Read Full News