A SZENT KORÁN MAGYAR NYELVŰ FORDÍTÁSAIRÓL

A Szent Korán magyar nyelvű fordításainak vizsgálata történeti szempontból nem nélkülözheti a legfontosabb európai Korán-fordítások összefoglaló ismertetését. Az első európai, latin nyelvű Korán-fordítás 1143-ban készült, többek között Robertus Cetenensis (Robert de Rétines, más néven Robert de Ketton) keresztény teológus és arabista közreműködése által, amely „Lex Mahumet pseudoprophete” címmel jelent meg, és amelyet Petrus Venerabilis, Cluny…

Read Full News

GYÖKEREK

Indiába – bár magam sem tudtam – a gyökereink keresésére indultam. Úgy képzeltem, ott láthatóvá válik számomra valami ősi, eredeti hagyaték, az emberiség közös, egyetemes örökségéből. Minderről azonban fogalmam sem volt, csak az izgatott, hogy valahogy India mélyére jussak, az „igazi”, érintetlen Indiába, a múltba. Kezdetben el se tudtam képzelni, hogyan juthatnék el nevenincs falvakba,…

Read Full News

A PR-MÉRÉS NAPJAINKBAN

Módszerváltók kerestetnek!   „– Minden, ami kiszámítható, nem feltétlenül számít; minden, ami számít, nem feltétlenül számítható ki.” – jelentette ki Albert Einstein. Egy cipőgyári dolgozó munkájának hatékonyságát könnyűszerrel meg lehet állapítani, az elkészített cipők számának és minőségének megvizsgálásakor. Egy cég marketing osztályának hatékonysága is néhány (kvantitatív) mutató megvizsgálása segítségével elemezhető. Egy lobbista munkájának eredménye egyszerűen…

Read Full News

HÁZASSÁGKÖTÉSI SZOKÁSOK ÉSZAK-NYUGAT KAMERUN TÖRZSI KIRÁLYSÁGÁBAN

Kamerunban kétszáznál több a magukat törzsnek nevező népcsoportok száma, ezek nyelvükben, szokásaikban (a temérdek közös jellemző mellett) eltérnek egymástól. Így van ez a házassági szokásokkal is: a dél-nyugati régiókban mások, mint Észak-Nyugaton. A poligámia Kamerun-szerte érvényes, viszont az asszonytársak egymáshoz viszonyulása különbözik a két térségben: míg Dél-Nyugaton egymásnak riválisai a feleségek, addig Észak-Nyugaton jó és…

Read Full News

GYERMEKMÉDIA EGYESÜLET

„A külső képnek megvan az a tulajdonsága, hogy azonnal leállítja a belső képet, ezért nem nyugszik meg a televízió elé ültetett gyerek (a tévének csak az elektromos-pásztor funkciója működik), a feldolgozás nem történik meg (ellentétben a hallgatható, olvasott mesékkel).” (Jóna Dávid: Elmélkedés a médiapedagógiáról) A Gyermekmédia Egyesület elnökével, Alpár Verával beszélgettünk, s kissé szégyellem magam, amiért…

Read Full News