KELET-NYUGATI UTCA – A NÉPIRTÁS ÉS AZ EMBERIESSÉG ELLENI BŰNTETT FOGALMÁNAK EREDETÉRŐL

Ha csak annyival akarnám eladni Philippe Sands könyvét, hogy jogtörténeti munka, ami arról szól, hogyan rögzültek a „népirtás” és az „emberiesség elleni bűntett” fogalmak a nemzetközi jogban, akkor gyakorlatilag élve temetném el az idei év egyik legfontosabb tényirodalmát. Úgyhogy nem is teszek így. Mert ez a mű sokkal több ennél. 

Philippe Sands (1960) nemzetközi jogász, a University College London professzora

Ez ugyanis (legalábbis ami felépítését és dinamikáját illeti) egy krimi. Philippe Sands nyomozni kezd saját nagyszülei után, akik abból a Galíciából származtak el, ami a Monarchia szétesése után hol ukrán, hol lengyel, hol náci, hol pedig szovjet fennhatóság alá került, és miközben a történelem jó alaposan megnyomorgatta, lefoszlott róla minden etnikai heterogenitás. A nyomozás gócpontja a térség egykor sokszínű kulturális központja, Lemberg (vagy Lviv, vagy Lwów, esetleg Leopolis, mikor hogy), és ahogy gyűlnek az adatok, képbe kerül két egykori nemzetközi jogász is, Hersch Lauterpacht és Rafael Lemkin.

Hersch Lauterpacht (1897-1960)

Az első az „emberiesség elleni bűntett”, a második pedig a „népirtás” fogalmának kidolgozója, ilyen értelemben pedig mindketten kulcsszereplői annak az új nemzetközi jogértelmezésnek, aminek első főpróbája a nürnbergi per volt. Mindketten ugyanabból az azóta elveszett világból, a galíciai zsidó hagyományból érkeztek, ugyanarra a lembergi jogi fakultásra jártak, és mégis két gyökeresen eltérő (bár a laikusok által gyakran összemosott) jogértelmezést alakítottak ki maguknak. Lauterpacht világában a jog eredője az individuális egyén, következésképpen a tömeggyilkosság „csak” egyének elpusztítása, és ekként kezelendő, Lemkin szerint viszont a csoport ellen elkövetett atrocitások külön jogi kategóriának minősülnek, tehát a megszüntetésükre tett szisztematikus törekvéseket is külön kell vizsgálni.

Raphael Lemkin (1900-1959)

Persze mit ér egy könyv főgonosz nélkül – és hát ebben az időszakban bőven lehetett kiből meríteni erre a szerepre. A nyertes Hans Frank, a megszállt lengyel területek főkormányzója, aki személyében egyik fő felelőse a keleti zsidóság elpusztításának. A dolog pikantériája, hogy Frank maga is jogász, aki egyik fő ötletgazdája volt a náci jogértelmezésnek, ami finoman szólva is meglehetősen különbözött Lauterpacht és Lemkin megközelítésétől, tekintve, hogy a nemzet közösségét állította a jog központjába, egészen konkrétan kimondva, hogy a jog az, ami Németország érdekeit szolgálja*. Három jogértelmezés csap hát össze, egy pazar finálén belül: a nürnbergi bíróságon.

Hans Frank német politikus és ügyvéd, aki a második világháború alatt a megszállt lengyel területek főkormányzója volt.

Remekmű, mégpedig több szálon is az. Sands családfa-feltárása párosulva a kelet-európai holokauszt eseményeivel önmagában is olyan személyességgel ajándékozza meg a könyvet, hogy időnként megáll bennünk a levegő**. És erre még ráépül a nemzetközi jog átalakulásának kérdése, ami ugye Nürnbergben egy remek tárgyalótermi dráma keretein belül kulminál. És ez az elem különösen aktuális kérdéseket feszeget. A második világháborút megelőzően ugyanis a nemzetközi jognak nem volt lehetősége fellépni akkor, ha egy állam a saját polgárainak elpusztítására tört. A törökök, miután kiirtották az örményeket, teljes lelki nyugalommal léphették át az országhatárokat, semmiféle retorziótól nem kellett tartaniuk. Azonban a háború pokla új helyzetet teremtett, olyan bűnöket, amelyek egyszerűen nem maradhattak megtorlatlanul, ezért lett szükség a Lauterpacht- ill. Lemkin-féle forradalmi értelmezésekre. Persze ezek az elemek új problémákat hoztak magukkal, kezdve azzal, hogy a világpolitikai realitás felülírta az újítások hatáskörét, ezért aztán szóba sem került, hogy Sztálin a vádlottak padján igazgassa a bajuszát.

Azóta pedig a nemzetközi jog, a külső beavatkozás fogalma még inkább erodálódott, köszönhetően többek között II. Bush iraki ámokfutásának. Úgyhogy most a nemzeti szuverenitás fogalma reneszánszát éli, ez pedig azzal az igénnyel jár, hogy az emberi jogokat ezek a szuverén államok a sajátos szuverén módjukon értelmezhessék – magyarán ismét azt tehessenek állampolgáraikkal, amit csak akarnak, és ebbe senki ne szólhasson bele***. Ahogy a nemzetközi közösség elbátortalanodik, az autoriter állam úgy lesz egyre bátrabb. És minél kevésbé számíthat retorzióra, annál szabadabban fogja értelmezni az emberi jogokat saját állampolgáraival kapcsolatban. Ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek. Szóval nyilván rossz, ha nyomást gyakorolnak kívülről Szent Hazánkra, persze, nagyon rossz. De lehet, az se jobb, ha egyáltalán nem gyakorolhatnak nyomást.

* Bizonyos vélemények szerint ez a megközelítés nem áll távol Lemkin nézetétől, hiszen mindketten hajlamosak kollektív csoportokra osztani a jogalanyokat. A „népirtás” fogalmának számos kritikusa szerint ez az Achilles-sarka: amikor az áldozatukat nem egyéni, hanem csoportidentitás alapján határozza meg, óhatatlanul kiteszi magát annak a veszélynek is, hogy a bűnösökkel is így tesz majd.
** Külön kiemelném, hogy a könyvben jelentős szerepet kap Niklas Frank, Hans Frank fia, illetve a lembergi SS-körzetvezető, Otto von Wächer csemetéje, Horst is. Az, ahogy Sands a velük folytatott találkozásokat is beemeli a kötetbe, a személyességnek, az „apák és fiúk” vonulatnak egy teljesen új szintjét tárja fel.
*** Kissé off, de elég oximoron-szaga van annak, hogy a szélsőjobb a globalizációt mindig megvádolja azzal, hogy a fogyasztáson keresztül uniformizálja az embereket – ugyanakkor neki is a legfőbb célja az individuum korlátozása, csak épp a nemzetre való hivatkozással.

Author: Járvás Péter

1998-ban érettségizett Nagykőrösön, majd felsőfokú tanulmányait az ELTE TFK magyar-művelődésszervező szakán kezdte, de nem végezte. Könyvesbolti szakmai pályafutása Budapesten, egy Múzeum körúti üzletben kezdődött, később Magyarország piacvezető könyvkereskedelmi cégéhez került, ahol immár 9 éve van állományában. Egy szép, kies hűvösvölgyi könyvesbolt vezetőjeként munkaidejének minden percét könyvek között tölti. Hat éve folyamatosan ír online könyves recenziókat, dinamikusan bővülő karakterszámmal. 2015 óta a Merítés-díj zsűrijének állandó tagja. További írásai: Kuszma

Vélemény, hozzászólás?