Nigériában már több mint húsz éve tudják, hogyan kell könnyen és gyorsan pénzhez jutni. A képlet egyszerű: végy egy palimadarat – lehetőleg külföldit –, és szabadítsd meg pár ezer dollárjától. Cserébe nem kell mást tenni, mint ígérni több milliót. De Nigériában nem mindenki ismeri a mondást: az ígéret szép szó… Simonfalvi László nyelvtanár igencsak meglepődött, amikor telefonhoz hívták…

– Itt Mr. Nwosu – mondta egy éteri hang angolul, majd túláradó boldogsággal közölte –, mi már találkoztunk.

Simonfalvi László persze nem emlékezett a randevúra, de nem sok ideje maradt gondolkodni ezen. Mr. Nwosu ugyanis közölte, hogy ő már öregember, nigériai vállalkozó, tisztességben megőszült halántékát simítja most is éppen, és csupán arról lenne szó, hogy bizonyos összeget elköltene Mr. Simonfalvi nyelviskolájában. Ám mielőtt Mr. Nwosu kimondta volna a varázsösszeget, a vonal éles kattanással megszakadt.

Két hét múlva, karácsony után, levél érkezett. Ebben Mr. Nwosu – mert ő volt a levél feladója – közölte azt az örömteli tényt, hogy – ő, aki eddig a nigériai kormánnyal, illetve a nemzeti olajvállalattal állt igen szoros kapcsolatban, de megcsömörlött a nigériai viszonyoktól – úgy döntött, hogy élete alkonyán Magyarországon fekteti be megtakarított pénzét. Egészen pontosan 31,5 millió dollárt. Pontos cím nem szerepelt a levélben, de Mr. Nwosu megadott egy telefonszámot, azon bármikor elérhető.

Simonfalvi László tárcsázott.
– Patrick Nwosu – hallatszott a már ismert éteri hang, a vonal viszont megszakadt.
*
Nigéria Afrika legnépesebb országa, tízszer nagyobb, mint Magyarország. Nevét a Niger folyóról kapta, amely az ország egyharmadát átszelve a Rabszolga-partnál fut a Benini-öbölbe (Guineai-öbölbe). A volt angol gyarmat 1960 óta független állam. Ásványkincsekben rendkívül gazdag ország (kőolaj, földgáz, vas, ón), termékeny földjein olajpálmát, gyapotot, kakaót és földimogyorót termesztenek. Nigériában kétszázhetvenféle nyelvi-törzsi közösség él, közülük négy nagy adja a lakosság egyharmadát (hauszák, fulániak, jorubák és ibók). Az ország fele keresztény, északon az iszlám hódított híveket. A törzsi vallás elenyésző. A lakosság fele (ötvenmillió fő) írástudatlan. Nigéria államformája szövetségi köztársaság, fővárosa: Abuja. A Citigroup pénzügyi és tőkepiaci elemzői szerint Nigériában lesz a legmagasabb átlagos GDP-növekedés a világon 2050-ig.
*
Mr. Nwosunak nyoma veszett.
Január 9-én azonban érkezett négy faxlevél Simonfalvi László gépére. Az első a Nigériai Nemzeti Olajvállalattól, melyben a cég tudatja Mr. Simonfalvival, hogy egy bizonyos szerződés alapján elkülönítettek 31,5 millió dollárt az SD 0350-es bankszámla-számon. Remek, dőlt hátra Simonfalvi úr, aki nemrég tért haza egy balatoni konferenciáról, ám miután megvizsgálta a Nigerian National Petroleum Corporation (NNPC) fogaskerék címerét, gondolkodóba esett. Az egyik levélben ugyanis ez állt: 2002-ben Lesli Simonfalvi néven bejegyeztek egy céget Nigériában. A fejlécen Nigéria címere, alul közjegyzői szignó, s egy pecsétív, amely bizonyítja, hogy Lesli Simonfalvi becsületes ember, mert kifizette a harminchatezer dolláros bejegyzési díjat, valamint az illetékbélyeg árát. Afrikai vállalata van, tűnődött Simonfalvi László, de a harmadik levél – ellentmondást nem tűrően –, igazolta, hogy az NNPC és Lesli cége szerződést kötött – véletlen talán – 31,5 millió dollárról, melyet az NNPC már át is utalt a Nigériai Nemzeti Banknak. S hogy Leslinek kétsége se legyen afelől, vállalkozása remekül működik, a negyedik levél a nigériai adóhivataltól érkezett. Ebben majdhogynem gratulálnak a cégvezetőnek, lám, vállalkozása prosperál, s minden évben fizeti a tíz százalékos adót. 2005-ben például negyvenegyezer dollárt. – Látod, apa – mondta ifj. Simonfalvi –, tudsz te. Hát még, ha akarnál. – És nézegették hosszan a pecséteket, a kusza aláírásokat, de címet most sem találtak, sehol, ahová írhattak volna. Érkezett viszont újabb faxlevél, január 14-én Central Bank of Nigeria fejléccel és címerrel, miszerint Lesli Simonfalvinak azonnal fel kell vennie a nevezett számlán található 31,5 millió dollárt. Csupán egyetlen apróságra van szükség: aláíráskor le kell tenni az asztalra tizenötezer dollárt. És akkor, hetvenkét óra múlva, máris Leslié lehetnek a milliók. Simonfalvi László úgy gondolta, ideje volna felhívni Mr. Nwosut, de új levelezőbarát jelentkezett. Mr. Dr. Kuti felettébb egyszerű megoldást javasolt Mr. Simonfalvinak.
*
Mr. Dr. Kuti, mivel belátta, Lesli Simonfalvi talán mégsem utazik Nigériába, a következőt ajánlotta: a pénzt felveheti megbízás útján is. Éppen ilyen esetekre bízta meg a kormány Dr. Baballo Saidu ügyvédi irodáját, hogy a tranzakciót lebonyolítsa. Mr. Dr. Kuti, bizalmát kifejezve, megadta Baballo Saidu irodájának címét is, ám Leslinek nem maradt ideje felvenni a kapcsolatot az ügyvéddel. Mr. Saidu levele ugyanis már az óceán fölött repült a postaszállítmánnyal, úgyhogy mire Lesli letette a kagylót szinte az asztalán pihent már a boríték. A levélben Mr. Saidu természetesen vállalja az ügyet, csak az iroda költségeire hivatkozik, mert azt valakinek meg kell téríteni. S mivel a kormány ezt nem teszi, Lesli Simonfalvinak kell fizetnie hétezer dollárt. Az összeg természetesen nem írható le a bankban található 31,5 millióból, mert ezt nem engedik a kinti szabályok, de mihelyst megkapják az említett összeget, plusz a tizenötezer banki kezelési költséget, Lesli boldog milliók tulajdonosa lehet.
*
Mondanom sem kell, Lesli nem lett az. Elment inkább az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumba, s eljutott a nigériai kereskedelmi attaséig is, akitől megtudta: Baballo Saidu valóban jól menő ügyvéd Nigériában, de az adott címen iroda nem létezik és Mr. Nwosu telefonja „mobiltelefon”. Megtudta azt is, hogy gazdasági, jogi és nemzetközi szakértők több éve foglalkoznak a nigériai üzleti ügyekkel. Az “advance fee fraud”, azaz az üzleti csalások néven elhíresült esetek több százmillió dollár kárt okoztak az Egyesült Államoknak, negyvenmillió fontos veszteséget a Brit Nemzetközösségnek. A képlet egyszerű. A nigériai „vállalkozó” ül a lakásában az egyetlen írógépe előtt. Legyárt több száz alaplevelet, melyben túlszámlázásra, vagy „elkölteném pénzemet”-re hivatkozva felkínál húsz-negyvenmillió dolláros nyereséget. Magát valamelyik nemzeti nagyvállalat osztályvezetőjeként mutatja be, vagy tisztes, őszes üzletembernek. A címzettek neveihez üzleti almanachból jut hozzá, találomra választja ki a neveket. Ha az alaplevére válasz érkezik, azaz telefonál a külföldi vállalkozó, fejléces, címeres faxokat küld neki. A fejlécek lehetnek valódiak is, a nigériai „vállalkozó” néhány dollár fejében hozzájuthat ilyen üres nyomtatványhoz a hivatalnokoktól, de léteznek kitalált címerek is. A lényeg, hogy valódinak lásson. A faxokat üzleti központokból – ún. inkubátorokból – adja fel, s mivel Nigériában nem létezik postai kézbesítés, a postafiók-rendszerrel gyakorlatilag nyomon követhetetlen személyazonossága. A nigériai „vállalkozó” egyébként megnyerő modorú, a telefonban választékos nyelven beszél, többnyire iskolázott, esetleg külföldön is járt. De legfontosabb tulajdonsága, hogy negyven neve van.
*
Simonfalvi László ekkor hazament, leült, kezét összekulcsolta tarkóján. Merengett. „Volt egy üzletem Afrikában…”, gondolta éppen, mikor zümmögni kezdett a faxgép. Mr. Emeka Okolie – az NNPC Igazgatótanácsának tagjának – levele kúszott ki a masinából, miszerint: túlszámlázás történt a cégnél, és harmincnyolc millió dollárt elköltene Magyarorszá…

Lesli hátradőlt a székben.