BESZÉLGETÉS SZŰCS TAMÁSSAL

Szűcs Tamás külpolitikai újságíró, a „Fotelkalandor” blog szerzője, 50 éves, nős, három gyermek apja. Tanult szakmája szerint latin-történelem-indoeurópai nyelvészet szakos bölcsész, de tanult sumert, akkádot, szanszkritot és még számos más holt nyelvet. Dolgozott marketingesként, volt vállalkozó, utazásszervező, újságíró. Állítja: „mindenbe szívesen belefog, amihez nem ért”. Amihez ugyanis ért, arra nincs igazán kereslet. A többi meg…

Read Full News

GAUSS

Carl Friedrich Gauss – legenda a matematika világában, talán minden idők legnagyobb matematikusai közé tartozik. Mozarthoz hasonlóan, már hároméves korában csodagyermekként tartották számon, miután kijavította apja összeadásainak hibáit. Már kisgyermekként, a Katalin Népiskolában pillanatok alatt leírta a számok összegét 1-től 100-ig. Amikor a tanító nem hitt a szemének, a 10 éves gyermek megmutatta, hogy egymás…

Read Full News

LUKÁCS BÉLA, A POLIHISZTOR

Ahogy ül ott a kis fekete szatyorral a kezében, egyetlen pozícióban, levegőt sem vesz, mosolya állandóra állítva, lassan emeli a rozét a szájához, kikanalazza a gyümölcsöt és a cukrot a teából, szeme homályosan ragyog, ki gondolná, hogy ő egy az ezer ember közül a világon, aki az általános relativitáselméletet érti és elmélyülten foglalkozott vele egész…

Read Full News

FERBER KATALIN A PR HERALD MÉDIAMŰHELYÉBEN

– A közelmúltban néhány napon keresztül egy új zélandi tanárkollégájával együtt járták a magyar fővárost, számtalan emberrel találkoztak: egyetemi polgárokkal, könyvkiadókkal főszerkesztőkkel, tanszékvezetőkkel, az utcákon kolduló hajléktalanokkal… Mi volt az Ön számára a legérdekesebb intellektuális reflexió a maori kultúrát alaposan ismerő barátnőjének magyarországi benyomásairól? Ferber Katalin: – Az, hogy a világ minden pontján ugyanazok a…

Read Full News

LOGOTHETE SZEREP A 21. SZÁZADBAN – INTERJÚ DAN ALEXÉVEL

Nyelvész, fordító, dokumentumfilmes, újságíró, hivatásos kalandor, és nem utolsó sorban író. Magát a logos, a beszéd művelőjének tartja. Szerelmei a szavak és a nyelv, amelyre mint a kultúra alapvető és esszenciális jegyére tekint, mivel meggyőződése, hogy egy kultúrát a legjobban megérteni saját nyelvén keresztül lehet. Dan Alexe tizenöt nyelven beszél és további öt nyelven elhangzó…

Read Full News

BOLYKI ISTVÁN PRIORITÁSI LISTÁJA

Képzőművész, szakkönyvkiadó, ügyvezető igazgató, címzetes egyetemi docens, az Agroinform Kiadó és Nyomda Kft. tulajdonosa. A mintegy kétszáz főt számláló „Bolyki nemzetiség” egyik meghatározó személyisége, a 2006-óta kétévente rendszeresen megtartott találkozók egyik főszervezője. De jól ismert borász, nyomdász, festőművész, kiadó, esztéta, kereskedelemszervezői és piackutatói körökben is. Kíváncsi lettem, hogy mit gondol magáról ez a sokoldalú ember,…

Read Full News