VÁLLALD A VÁLTOZÁST!

Lehet-e változást elindítani közvetlen környezetünkben úgy, hogy a napjainkra talán már egy kicsit falsul hangzó „ettől jobb lesz a világ” ideát követjük, és ennek ellenére mégis hitelesek maradunk? Mint kiderült, egy számomra nagyon kedves barátom éppen egy ilyen kezdeményezésen dolgozik, és segítségével sikerült interjút készítenünk a társadalmi vállalkozókat tömörítő nonprofit szervezet, az Ashoka magyarországi vezetőjével, Demeter Zsazsával.

Demeter Zsazsa

– Ashoka. Mikor először meghallottam ezt a szót, India jutott eszembe. Van hozzá valami köze?
– Igen is meg nem is. Azért Ashoka (Kr.e. 304-232-ben élt indiai császár – a Szerk.), mert ő jelképezi számunkra a változáshozást, ami szervezetünk legfőbb küldetése. Az Ashoka a világ legnagyobb társadalmi vállalkozókat tömörítő amerikai alapítású szervezete, amely hazánkban 1995 óta kutat fel és választ ki innovatív személyeket.
– Igen, 1996-ban, magyarországi indulásotok hajnalán már írtunk rólatok. Milyen jelentősebb változás történt azóta?
– Alaptevékenységünk az elmúlt években nagymértékben kibővült. Most már nemcsak arról van szó, hogy közösséget igyekszünk építeni és a megfelelő embereket kiválasztani, akik filozófiánkat hitelesen tudnák képviselni, hanem igyekszünk minél szélesebb körben megismertetni magunkat, megmutatni, hogyan lehet valaki változáshozó a világban. Inspirálni szeretnénk másokat is, legyen szó a fiatalabb, a felnőtt, netán az idősebb korosztályról.
– Akkor ehhez társadalmi vállalkozónak kell lenni, akármit is jelentsen ez a kifejezés?
– Igen, amikor arról beszélünk, hogy társadalmi vállalkozás, jóformán még manapság sem értik az emberek, mit is jelent igazán ez a fogalom, amely Amerikában ma már egyértelmű. Az európaiak számára most körvonalazódik a szó jelentése. Olyan emberekről van szó, akik elképesztő elszántsággal rendelkeznek, és életüket egy bizonyos társadalmi probléma megoldására teszik fel, nem ritkán hatalmas változásokat hozva környezetükben. Nemrégiben olvastam egy érdekes statisztikát, miszerint az Ashoka Tagok 83%-a a megválasztásukat követő 10 évben legalább egy törvénymódosítást kezdeményez.
– Gondolom, nem minden bokorban terem ilyen ember.
– Hisszük azt, hogy minden szervezetben van legalább egy olyan ember, aki képes a változást elindítani. Bárkiből lehet változáshozó, igaz ennek ára, hogy sokszor az árral szemben kell úsznunk. Jelen pillanatban 3100 Ashoka Tag tevékenykedik a világ mintegy 70 országában. Ez nem sok, de amennyiben azt nézzük, hogy ebből 32 magyar származású, ez már egész szép teljesítmény. Egy évben egy 10 millió lakosú országra jut egy kiválasztott.
– Mit érdemes tudnunk a magyar „kiválasztottakról”?
– A legkülönbözőbb területeken képviseltetik magukat, kezdve a szenvedélybetegek segítésénél, a környezetvédelemtől a fogyatékkal élők fő problémáinak megoldásán át. Említhetnénk Orosz Lajost, aki a közoktatás területén ért el sikereket és 2002-ben választották Ashoka Taggá. Dávid Andrea, a Salva Vita Alapítvány megálmodója, 1998-ban lett Ashoka Tag a „támogatott foglalkoztatás” koncepciójával, melyen keresztül elsősorban a szellemi fogyatékkal élőknek segített egy új életvitel kialakításában. Jakubinyi Lászlót 2011-ben, míg Jakab Áront 2012-ben választottuk Ashoka Taggá. Most pedig keressük a 2013-as Ashoka kiválasztottat, ezért folyamatosan várjuk a jelentkezéseket és jelöléseket.
– Azt már látom, hogy találkozhatunk jó pár hazai kezdeményezéssel, akik szeretnének és akarnak is változtatni. Mennyire támogatják ezeket az elképzeléseket ma Magyarországon?
– Szervezetünk nem használ állami forrást, magánemberek, vállalatok finanszírozásával tartja fenn magát. Ez az alapvetően amerikai minta hazánkban még nem működik gördülékenyen, bár létezik pár nagyon szép kezdeményezés. Például a Flextronics közreműködésével történt együttműködés, ami kifejezetten a fiatalabb korosztályt célozta meg 2012-ben. Mindenesetre fontosnak tartok egy bizonyos támogatói kört felépíteni, azt folyamatosan bővíteni, legyen szó pénzügyi támogatóról vagy akár pro-bono partnerről. Nagyon jó példa lehet Franciaország, ahol dupla annyi támogató van, mint ahány támogatott. Igyekszünk itthon is minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel filozófiánkat. Például március 8-án kerekasztal beszélgetést szerveztünk a NESsT–DemNet–CEU Business School-lal közösen társadalmi vállalkozás témában, március 22-én pedig interaktív beszélgetésre hívtuk a társadalmi innováció iránt érdeklődőket.
– Miért volt ez különlegesebb más interaktív beszélgetésekhez képest?
– Az Ashoka „Kakaós 7X7” nevű rendezvényünkről bátran kijelenthetem, hogy elsöprő sikert aratott. 7 neves műhelyvezető (többek között Bombera Krisztina, Tari Annamária, Somlai Fischer Szabolcs – a Szerk.) beszélt az Ashoka szellemiségéhez köthető 7 témában 7 percen keresztül. Rengetegen jöttek el inspirálódni, azóta is kapjuk a köszönő leveleket email-ben, sms-ben, így mindenképpen tervezünk folyatást.
– Ha valakinek nincs pénze, hogy támogasson, de segíteni szeretne nektek, milyen lehetőségei vannak?
– Folyamatosan várjuk az önkénteseket különböző szervezési, kommunikációs feladatok ellátására. Erről és magáról az Ashoka Tagságról honlapunkon és Facebook-oldalunkon is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Author: Sztaneva Bianka

bianka.sztaneva@gmail.com