A platánfa kérgén futkároznak a hangyák. A katonás rend látványa kérdéseket indít bennem. A hátadon lévő tűzjegy (gólyacsípésnek is nevezik) formája a perverz pszichológust juttatja eszembe, de ma már nincs jelentősége. Feltette a kérdést, milyen alakzatot vélek felfedezni az általam telemázolt, majd összeragasztott és végül szétnyitott papírfecnin? Gondolom valami klitorisz-féle lepke válaszra várt, de sajnos…
Kedves Jövő! Én a Jelen vagyok. Talán emlékszel még rám, amikor ott voltunk az Idő kezdetén. Egyszerre indultunk el mi hárman, a Múlttal együtt. Aztán egyre csak távolodtunk egymástól… Eredetileg a Múltnak akartam írni, de aztán rájöttem, hogy nem is vagyunk túl jó viszonyban. Meg egyébként is, akármit írok neki, változtatni már úgysem tud rajta….
– Halló… én vagyok. – Igen. – Herta?! Mi a baj? – Szükségem van rád, gyere, ha tudsz, sétáljunk egyet, az az ember az éjjel megint itt ólálkodott. Bejött. Pedig kulcsra zártam. Fekete kalap volt rajta. Az arcát ma sem láttam, de büdös lehelete megcsapta orrom, a szorításából sem engedett. Hátulról döfködött valami nagy bottal,…
Számát se tudom annak, hányszor köszönt vissza ez a Petőfi idézet életem során – és nemcsak a halál kapcsán. Elmúlt egy érzés, egy évszak, egy életszakasz, megoldódott egy feladat, kirepült egy szitakötő valahol a világban. És mégis, mintha valami bágyadt szomorúság lengené körbe ezeket a szavakat. A címbeli verssor az élet mulandósága kapcsán merült fel…
Olyan rég nem láttam a kutyás nénit… Olyan magányos volt, ahogy minden reggel indult a kutyájával, összetalálkoztunk a liftben, csak biccentet és szorosabbra szorította a pórázt. A kutya ránézett és látszott abban a nagy barna szemében, hogy mindent megértett. Aztán én csálé léptekkel siettem az iskolába, ő lassan, megfontoltan, határozottan ment, lépéseivel szinkronban lassított a…
Szinte ahány ember, annyiféle elmélet kering arról, amitől valahol a lelke mélyén mindenki retteg: az életünk végéről. Habár a nagy számok törvénye alapján ennyi teória között ott kellene lennie az „igazságnak”, valójában senki sem tudja, mi történik majd. Csupán annyi bizonyos, hogy eljön, elkerülhetetlenül – érjen minket váratlanul, vagy többé-kevésbé felkészülve rá. Egyes, talán radikálisnak…