A platánfa kérgén futkároznak a hangyák. A katonás rend látványa kérdéseket indít bennem. A hátadon lévő tűzjegy (gólyacsípésnek is nevezik) formája a perverz pszichológust juttatja eszembe, de ma már nincs jelentősége. Feltette a kérdést, milyen alakzatot vélek felfedezni az általam telemázolt, majd összeragasztott és végül szétnyitott papírfecnin? Gondolom valami klitorisz-féle lepke válaszra várt, de sajnos…
– Halló… én vagyok. – Igen. – Herta?! Mi a baj? – Szükségem van rád, gyere, ha tudsz, sétáljunk egyet, az az ember az éjjel megint itt ólálkodott. Bejött. Pedig kulcsra zártam. Fekete kalap volt rajta. Az arcát ma sem láttam, de büdös lehelete megcsapta orrom, a szorításából sem engedett. Hátulról döfködött valami nagy bottal,…
Számát se tudom annak, hányszor köszönt vissza ez a Petőfi idézet életem során – és nemcsak a halál kapcsán. Elmúlt egy érzés, egy évszak, egy életszakasz, megoldódott egy feladat, kirepült egy szitakötő valahol a világban. És mégis, mintha valami bágyadt szomorúság lengené körbe ezeket a szavakat. A címbeli verssor az élet mulandósága kapcsán merült fel…
Olyan rég nem láttam a kutyás nénit… Olyan magányos volt, ahogy minden reggel indult a kutyájával, összetalálkoztunk a liftben, csak biccentet és szorosabbra szorította a pórázt. A kutya ránézett és látszott abban a nagy barna szemében, hogy mindent megértett. Aztán én csálé léptekkel siettem az iskolába, ő lassan, megfontoltan, határozottan ment, lépéseivel szinkronban lassított a…
Az életben nem kellenek mindenhez szavak. A nagyon fontos dolgainkhoz egyáltalán nem kellenek szavak. – Jól ébredek, kialudtam magam. Jól vagyok. Reggeli önszemlélődésem belém ivódott, mint esőcsepp a száraz földbe. Nyújtózkodni lenne kedvem, kitágulni, kinyílni, de agyam megálljt kiált. Fájna a mozdulat, csak a lelkem laza, izmaim csökönyösen feszülnek, mozdulatlanságot diktálva minden tagomnak. Összefüggések… test,…
Írok neked. Sokszor akartam, de nem jött a szó, nem jött a betű, csak ültem és bambultam magam elé. És haragudtam magamra a tétlenségért, elmém, gondolataim tunyaságáért. Nem tunyaság volt; mindeddig nem volt sem ideje, sem megfelelő módja a szólásnak. Maradjon a csend, írtam. Tisztulni jöttem, bár magam sem értettem a szó jelentését; azt viszont…