SZABADSÁG VAGY HALÁL!

Március 25. Görögország nemzeti ünnepe. Az idei dátum különleges nap – bicentenárium – kétszáz éve ezen a napon lázadt fel a török hódoltság alatt sínylődő görög nép a török uralom ellen, és ezzel kezdetét vette a nagy véráldozattal járó, hősies szabadságharc, melyben a görögök kivívták – az Oszmán Birodalom első népeként – függetlenségüket. Az emléknapon…

Részletek

A SZABADSÁG FELTÉTELEI

Van ez az izé. Hogy egy állam polgárai önérdekeiket érvényesítve szabadon közösségeket alakíthatnak, amelyek függetlenek a kormánytól, sőt, akár annak ellensúlyaként tevékenykednek. Nos, ezt hívják civil társadalomnak. Ernest Gellner szerint ez a folyamat a nyugati demokrácia alapvető sajátossága, és sokkal jobban leírja azt, mint akár a „demokrácia” szó – mert amíg az csak a rendszer…

Részletek

A DZSIHÁD VALÓDI JELENTÉSE A VALLÁSTUDOMÁNYBAN

Az önmagát „Iszlám Államnak” (arabul: الدولة الإسلامية ad-Dawlah al-ʾIslāmiyyah), nevező terrorszervezet, és az Al-Kaida terrorhálózat előszeretettel hivatkozik merényleteinek indoklásául a „dzsihádra”. A terrorizmus – amely a média jóvoltából összefonódott a dzsiháddal –, valójában szöges ellentétben áll vele, mint azt az alábbiakban látni fogjuk. A közhiedelemmel ellentétben a „dzsihád” nem jelent sem ártatlan civilek elleni erőszakot, sem „szent…

Részletek

SZÁZ SZÓNAK IS…

Szövegeivel naponta találkozol: szórakoztat és tájékoztat, befolyásolja választásaidat. Arca számos, neve titkos, közben lehet, hogy ismerőseid között találod. Interjú Kovács Andrea hivatásos szövegíróval. – Mióta foglalkozol „szellemírással”? Kovács Rhewa Andrea: – Egy nagyon kacskaringós út minimum három fontos lépése szerepet játszik abban, hogy úgymond fizetett béríróvá lett „Kovács Andrea„, aki sokadik tucat ezen a néven,…

Részletek

A KOM TRUGA TÖRTÉNET

Felajánlottak nekünk egy ásatási lehetőséget a Deltában. Többször utaztam oda, hogy válasszak a lehetőségek közül. Sok helyet bejártam, főként a Nyugat-Deltában, Beheira kormányzóságban. Kom Truga mellett döntöttem, impozáns romjai nagy hatással voltak rám. A ledőlt épültek csupasz falai, a legördült kövek több tragédiát, földrengést, tűzvészt és árvizet sejtettek. Nagy lehetőségeket láttam a régészeti területben, habár…

Részletek

ELHULL A VIRÁG, ELIRAMLIK AZ ÉLET

Számát se tudom annak, hányszor köszönt vissza ez a Petőfi idézet életem során – és nemcsak a halál kapcsán. Elmúlt egy érzés, egy évszak, egy életszakasz, megoldódott egy feladat, kirepült egy szitakötő valahol a világban. És mégis, mintha valami bágyadt szomorúság lengené körbe ezeket a szavakat. A címbeli verssor az élet mulandósága kapcsán merült fel…

Részletek