A ROSSZ BÁNÁSMÓDOK KUTATÓJA

Fliegauf Gergely élete számokban: két cseperedő gyermek – három felsőoktatási intézmény – három nyelv – hat tudományág – 10 ország – 36 hazai börtön – 47 év… Korábban a Magyarországon dolgozó 45 börtönpszichológus egyike volt, a PhD-t 2011-ben szerezte meg. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának korábbi egyetemi docense az általános pszichológia, a szociálpszichológia, a deviancia pszichológiája, a kriminálpszichológia, a börtönpszichológia és a börtönszociológia tudományterületein oktatta a közeljövő rendvédelmi szakembereit a Rendőrtiszti Főiskolán. Strasbourgban a CPT magyar tagja volt 2005 és 2009 között. (A CPT az Európa Tanács fogvatartási helyeit monitorozza emberi jogi szempontból.) A Európa Tanács Kínzás Elleni Bizottságának tagjaként a Magyar Köztársaságot képviselte a 2005-09 között szervezett négy országlátogatás (Bulgária, Bosznia és Hercegovina, Dánia, Ausztria) során. 2014 szeptembere és 2020 február vége között az ombudsmani hivatalban dolgozott, és a korábbi munkatársaival együtt indította el Magyarországon az OPCAT Nemzeti Megelőző Mechanizmust. E munkája során behatóbban megismerkedett a hazai rendőrséggel, a gyermekvédelemmel, a pszichiátriákkal és a szociális intézményekkel emberi jogi és rossz bánásmód megelőzési szempontból. Fliegauf Gergely gyakran szerepel a médiában, 7 tematikus szakmai blog szerzője és szerkesztője. A sok embert érdeklő életpálya számtalan szakmai kérdést felvet.

– A börtönártalmak grafikus ábrázolásai (a tetoválások, a cellafal-rajzok, a tiltott graffitik és a legális kézi rajzok) egy börtönpszichológus számára nagyon sok mindenről árulkodnak. Megjelennek ezekben a vizuális lenyomatokban a szexuális deprivációk is?

Fliegauf Gergely: – Természetesen. A leggyakoribb börtönrajz-tartalom a szexuális depriváció. Sok olyan rajz van, amin a nők meztelenül, angyalszárnyakkal vannak ábrázolva. Az angyal és a kihívó pucérság egymásnak ellentmond. Mintha ilyen lenne a fogvatartottak lelke is. Egyrészt úgy érzik, hogy ártatlanul kerültek a börtönbe, mert igazából a bűncselekményeik miatt vannak ott, de éppen a társadalom okozta azt, hogy elkövették a bűncselekményeiket. Sokan erre a börtönben jönnek rá, ezért egyfajta bosszútudat alakul ki bennük az egész társadalommal szemben, így arra programozzák magukat, hogy továbbra se tartsák be a szabályokat.

Másrészt nagyon hiányzik nekik a szex.

– A pszichiátriai intézet és a fegyintézet azonosságairól és különbségeiről rengeteget olvashatunk a szakirodalomban, többek között a szakmai blogjaiban is. (Lásd: a cikk végén a tematikus felsorolást és a linkeket! A Szerk.) Milyen büntetés-végrehajtási törvénymódosításokra törekszik egy emberi jogi szakértő, hogy ne a kínzások hivatalos állami intézményei legyenek a börtönök?

FG: – A kínzás itt erős szó, inkább azt mondanám, hogy rossz bánásmód, amit a nemzetközi szakirodalom ill treatment-nek („rossz bánásmódnak”) nevez. Szerintem a jelenleg hatályos Bv. kódexben számos lehetőség van arra, hogy valamelyest emberségesebben működjenek a börtönök. Az egyik ilyen eszköz a kockázatelemzés, azaz mire számíthatunk egy-egy fogvatartott esetében a börtönben és a börtön után. Óriási feladat ezt bejósolni, és nagyon könnyű hibázni. Persze az is kérdéses, hogy ez hogyan fog megvalósulni a gyakorlatban. Németországban több évtized kellett ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon. Az egyik első jelentősebb emlékeket hagyó kliensem egy olyan srác volt, akit a fogvatartott társai nagyon brutálisan bántalmaztak a börtönben. A hatályos jogszabályban mindenképpen tiltanám, hogy az egyik fogvatartott a másikat felügyelhesse, mert ebben a tekintetben sajnos nem egyértelmű a jogszabály.

Szükség lenne arra is, hogy valamilyen szabályzatban meghatározzák, hogy a börtönőrök nem lehetnek tagjai szélsőséges szervezetnek.

– A magánzárka egy legális fogvatartási hely, aminek a célja a lobotómia mesterséges előidézése, speciális műtéti beavatkozás nélkül?

FG: – Hm. Nem tudom igazán. A börtönben nagyon sokan vágynak arra, hogy végre egyedül lehessenek, viszont néha kifejezetten veszélyes az ép elmére a „magánzárka”, vagy a magánelzárás fenyítés – ahogy a jogszabály fogalmaz, vagy a „fogdásítás” – ahogy a rabok mondják. Általában konfliktusos helyzetben kerülnek ide konfliktusos emberek. El tudom képzelni, hogy az őrület határán állnak, amikor rájuk csukják a fogda ajtaját. Az biztos, hogy a börtönön belül ez a legzártabb hely, úgymond, ez a börtön legmélye. Hogy ki mennyire bír vele megküzdeni, az nyilván edzettségen is múlik.

– Beszélhetünk testi és lelki integritásról a börtönben? Hogyan dolgozzák fel magukban az elítéltek például a szituációs homoszexualitás különféle helyzeteit? Milyen segítséget tud számukra nyújtani egy felkészült börtönpszichológus?

FG: – A gay szakirodalom egy része nem hisz a „szituációs homoszexualitásban”, azt mondják, hogy a homoszexualitás veleszületett vonás. Azonban a börtönben a homoszexualitás erőszak alapú. Ez nagyon fontos. Én magam meg vagyok arról győződve, hogy sem az erőszaktevő, sem az erőszak elszenvedője nem lesz normális ember egy ilyen tett után. Ugyanúgy, mint egy utcai nemi erőszak után az áldozat hosszú ideig, vagy élete végéig magán viseli az erőszak nyomát. Az utcai elkövető meg valahogy mindenképpen deviáns, azaz nem átlagos módon élik ki a szexuális késztetéseit. A börtönben sajátos szerepek konstruálódnak, erről regényeket lehetne írni. A szerepeknek megfelelően ki elkövető, ki pedig áldozat lesz. Néha mindkettő. Egyes rabok azt mondják, hogy először áldozatnak kell lenni ahhoz, hogy valaki elkövetővé váljék. Súlyos vélekedés ez, gondoljunk bele. Főleg akkor, ha egyes rabok azt állítják, hogy a börtönben lévők többsége átesik ezen a rítuson.

A börtönpszichológus ilyen szempontból szakértőjévé válik a testi és lelki integritás kérdésének, ha tényleg van arra alkalma, hogy bepillantson a börtön valóságába. Börtönpszichológus képzés nincsen sehol. Ezt mindenkinek in vivo kell elsajátítania. Meggyőződésem viszont, hogy – mint minden esetben – itt is nagyon jó önismeret kell, hogy valaki szembe tudjon szállni ezekkel a pszichológiai kihívásokkal.

Kemény, ugyanakkor harcos munka ez. Egy jó börtönpszichológus igenis tud segíteni. Megértéssel és tükörtartással. A jó pszichológus megmondja, hogy ki vagy, vagy kimondatja veled, hogy ki vagy. A börtönben ez egészen más tészta. Keményebb kimondani, hogy ki vagyok, és hogy kerültem ide. Sőt, a börtönpszichológusnak is el kell gondolkodnia, hogy miért került oda. Ha mindez megvan úgy-valahogy, akkor a pszichológus tud segíteni. Löketet ad, hogy az illetőnek legyen önérzete, önbecsülése és kitartása. Nekem azt hiszem, hogy százból két kliensemmel sikerült ilyen eredményt elérnem, de akkor még nagyon fiatal voltam. Lehet, hogy most jobban menne.

– Munkája során a brutális erőszak és a kíméletlen agresszió legkülönfélébb formáinak szemtanúja volt a hazai börtönökben, de bőven volt alkalma mindezek ember-roncsoló hatásait megtapasztalni számtalan külföldi tanulmányútja során is. (… perverziók, emberevés, „szar-zabálás”, karóba húzás, bullying, terrorizálás, zsarnokoskodás, erőszakoskodás, kegyetlenkedés, megalázás, testi fenyítés, mobbing, önbíráskodás, kiközösítés…) Miként tudja megvédeni egy pszichológus ezekkel kapcsolatban a saját lelki integritását?

FG: – Tényleg szörnyű dolgokat láttam. Beszéltem olyan rabbal, aki annyira össze volt verve, hogy nem látott. Találkoztam olyannal is, aki rosszul volt, és másnap meghalt. Mesélhetnék ezer dolgot. Amikor a börtönben dolgoztam, minden nap imádkoztam, és ha tehettem templomba is jártam, gyóntam és áldoztam. Úgy tudtam kijönni a börtönből, hogy arra gondoltam, hogy de jó nekem, megtettem, amit a világ várt tőlem, szolgáltam az Embert. Hangsúlyozom, hogy csak néha jöttem ki így, nem mindig. Ma már más vagyok. Támogató család áll mögöttem.

– Gyakoriak az önkárosító cselekmények a börtönökben. Meddig lehet elmenni, hol a határ?

FG: – Határ szinte nincs. Van egy olyan betegség, hogy pica, ami azt jelenti, hogy valaki nem élelmiszert eszik. A börtönben van ennek egy analógiája, a nyelés. Mindenfélét lenyelnek. Ágyrugót, kanalat, elemet, éles tárgyakat. Önkárosítás az is, ha valaki hypót nyel. Ez is előfordul a börtönökben. Ha valaki a péniszébe műanyag golyókat tesz, nos, ez szintén börtönjellegzetesség. Külön fejezet lehet itt sajnos, hogy hogyan önkárosítják magukat a nők. Inkább nem mondok erről semmit.

Vannak határesetek, van, aki szétgyúrja magát; olyan is van, aki fekáliával keni be magát. Van, aki nagyon sok gyógyszert szed be, vagy manapság: biofüvet és kristályt fogyaszt a börtönben.

Olyan ez, mintha az összes börtönbeli önkárosító keze egy olyan nagy kéz lenne, amit a társadalom – mint egy nagy óriás – azért növeszt, hogy kitépje az élősdi férget magából.

– Az Ön egykori „kliensei”: „Vamzerek”, „Köcsögök”, „Csicskák”, „Menők” és „Ál-menők”, „Spanok”, „Gengek”, „Földik”, „Jó gyerekek”, „Keresztapák”. Volt, akit megkedvelt közülük, vagy akivel össze is barátkozott? Lehet elfogulatlanul viselkedni egy karizmatikus személyiséggel, pláne, ha jogerősen elítélt, visszaeső bűnelkövető?

FG: – Igen, van olyan ex-fogvatartott, akivel a szabadidőm során, akár szórakozás közben találkoztam. Például a Három Kincs Völgyében, 2014-ben a Feldmár Nyári Egyetemen. Persze ez egészen más. Ott más tudati szférákban mozogtunk, de (nehogy félreértés történjen, csak azért mondom!) nem kábítószereztünk. Szitármuzsikát hallgattunk, és sugdolózva beszélgettünk. Az egyikük azt mondta, hogy létezik egy olyan magyar ember, aki nagyon sokat ült, és az volt a sportja, hogy férfiakat hág. Azt most inkább nem mondom el, hogy mi volt a beceneve.

Volt olyan fogvatartott, aki valóban elvarázsolt a megnyerő személyiségével. Ő majdnem elvégezte a jogi egyetemet. Fehérgalléros bűnelkövető volt, nagyon jó kedélyű, jó társalgó. Egy napon bebizonyította nekem, hogy akár fel is tudná forgatni a börtönt, ha arra buzdítaná a társait, hogy telebombázzák a postaládámat beadványokkal. Hittem neki, hogy meg tudná tenni. Szerencsére, nem tette meg. Nos, ő nem is volt veszélyes, de az egyik barátja már igen. Ő is megnyerő és nyájas volt, azonban amikor egyszer határozottan nemet mondtam neki, éppen az ellenkezője lett. Olyan szinten kötekedett velem, hogy az már nagyon terhes volt. Kritizálta például, hogy ilyen öltönyt vettem fel, amikor egyszer vizsgázni kellett mennem közvetlen a börtönből. Ez nagyon rosszul esett, mert tudtam én is, hogy nem jó az öltönyöm, egy bécsi turkálóból volt, de nem volt többre pénzem.

A márianosztrai börtön. (Fotó: Neményi Márton)

– Mennyiben kor- és kórkép az, amit egy hazai büntetés-végrehajtási intézet tükröz a magyar társadalomról? A „börtönzajok” elhallatszanak a törvényalkotók füléig?

Fliegauf Gergely: – A börtönzaj a rabok hangja, és az innen-onnan összeszedett, és semmivel sem bizonyítható alvilági igazság. Például olyan kérdés, hogy anno tényleg történt-e erőszak egy bizonyos hölgy ellen, aki egy hajnali órán a Múzeum körútra kanyarodott. Ezt a börtön tudja, a hatóságok nem nagyon. A börtön még sok egyebet tud, amit mi csak évtizedek múlva fogunk tudni. Hadd utaljak csak arra, hogy mik történtek különféle táborokban, különféle totalitárius rezsimek alatt. Eszem ágában sincs összehasonlítani a börtönök borzalmait a KZ-ek vagy a GULAG-ok rémségeivel, de valami hasonló társadalmi mechanizmusról van szó. A „törvény”-alkotók nyilván később készítették el azokat az emberi jogi egyezményeket, amelyek elvileg lehetetlenné teszik, hogy újabb gyalázat történjen.

A mai börtön üzenete csak a jövőben lesz érthető, aki tehát ért a börtönök nyelvén, az valahogy egy kicsit futurológus is.

***

Fliegauf Gergely az alábbi bloggal nyerte meg a HVG 2009-es Goldenblog hírkategóriáját:

http://bvpszichologiahirek.blogspot.com/

Ez a blog az előző folytatása, de jóval tudományosabb:

http://bortonblog2.blogspot.com/

Ez a tematikus börtönrajzok elemzésének blogja:

http://bortonblog3.blogspot.com/

Ez egyetlen börtönrajzzal foglalkozó blog az előző téma leágazása:

https://bortonikon.blogspot.com/

Ebben a blogban a tudós többnyire kriminológiai témákkal foglalkozik:

http://fliegaufgergely.blogspot.com/