MESEKÖNYV

A szüleim többször figyelmeztettek, hogy egy nagyon nehéz pályát készülök választani, de én azt mondtam, hogy rendben, ezt elfogadom, de akkor sem tudok mást csinálni. Persze voltak törekvéseim, hogy szakítsak az egésszel, akkor aztán voltam tanácsadó-eladó egy lakberendezési áruházban, majd éjjeli árufeltöltő egy másikban, mert én nem akartam a szakmámat úgy csinálni, hogy azt mások…

Read Full News

A SZABADSÁG FELTÉTELEI

Van ez az izé. Hogy egy állam polgárai önérdekeiket érvényesítve szabadon közösségeket alakíthatnak, amelyek függetlenek a kormánytól, sőt, akár annak ellensúlyaként tevékenykednek. Nos, ezt hívják civil társadalomnak. Ernest Gellner szerint ez a folyamat a nyugati demokrácia alapvető sajátossága, és sokkal jobban leírja azt, mint akár a „demokrácia” szó – mert amíg az csak a rendszer…

Read Full News

UNITED COLOURS OF NEW YORK

New York Város Bevándorlási Hivatala Szervezési Osztályának hivatalos kimutatása szerint 2011-ben a new york-i emigránsok száma meghaladta a hárommillió főt. Az emigráns populáció egyharmada 2000 óta érkezett New York-ba. A fekete-fehér tényszámokat azonban a részletek megismerése színesen árnyalja. Az illusztrációkat és a várost bemutató szubjektív imázsfilmet a cikk szerzője készítette New Jersey-ben (New York agglomerációs…

Read Full News

PARCOURS DE QUATRE GÉNÉRATIONS, D’ARRIERE VERS L’AVANT

Des  Années Soixante à Aujourd’hui…. Un parcours de quatre  Générations,  d’ Arrière vers l’ Avant. Dans l’ antique et flamboyante Grèce, Socrate craignait que la lecture allait appauvrir la mémoire… Avec le recul, reconnaissons-le : Socrate s’est trompé. En parcourant les siècles, le même constat s’impose : les générations ont tendance à se regarder les unes les autres avec…

Read Full News

EURÓPA NÉPSZERŰ POLITIKUSA A ROMÁN KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK

Barack Obama kampánya után tarolt a közösségi média ereje a szomszédos Romániában is. Klaus Iohannis román köztársasági elnök főként a Facebook bevonásával megvalósított 2014. novemberi kampányának köszönhetően ugyanis Európa legnépszerűbb politikusává vált. A jelenleg több mint másfél milliós rajongótáborával Iohannis olyan népszerű politikusokat utasított maga mögé a Facebookon mint Angela Merkel (1 millió kedvelő), Nicolas…

Read Full News
PRHerald_ikon

PR Herald (2001/02-03)

Annotáció „A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg.” (Rodin) DOMONKOS LÁSZLÓ: A császár és az ő katonái * „A tőke és a technológia fontos a cégek sikerében, de éppen a múlt század vége bizonyította be, hogy néhány kreatív, motivált ember szinte a nulláról tudott vállalatbirodalmakat létrehozni. Ezért a legfontosabb erőforrás…

Read Full News