GIZA – AZ IDŐMŰ

A Khufu piramistól keletre elhelyezkedő három kis piramis északról déli irányban: Hetepheresz, Meritetes és Hanutsen a nagy Khufu piramis keleti oldalának egyötödében, az délkeleti oldalnál levő árnyékpontra („SP-pontra”) vetett árnyékaival az évet négy részre tudja osztani.  A középső kis Meritetes piramis március 21-én napkeltekor és szeptember 22-én napkeltekor a Khufu keleti SP-pontra vetett árnyékával meghatározza…

Részletek

MATEKOZÁS

Hogyan ne csajozzunk? Esettanulmányok különleges praktikákról, melyek garantáltan nem működnek. Gyakorló korrepetítorként minden este számot vethetnék azzal, mennyi lány szemébe néztem aznap. Akár még irigyeim is akadhatnak, ha még azt is elmondom, milyen apropóból találkoztam velük. „Matekoztunk” — hangzik a válasz. Fogalmam sincs, miért éppen ez a tantárgy került a szlengesedés pellengérére, ti. a fiatalok körében ez nem…

Részletek

A TANÍTÁS TANULSÁGAI

Azok az emberek, akik embertársaikkal foglalkoznak munkájuk során, idővel egyre több bizonyságot nyernek arra, mennyire különbözőek is vagyunk. Amikor korrepetálni kezdtem, eleinte úgy tekintettem erre a feladatra, mint egyszerű tényközlésre, magyarázásra. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a tanítás ennél jóval többről szól, ugyanis – habár nem a klasszikus értelemben – meg kell ismerni a tanítványaimat. Mottó: «…

Részletek

(Z)ŰR ÉS KÁOSZ DEBRECENBEN

Kutatók éjszakája 2012 „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált.” József Attila: Eszmélet  1933-34 tele) Az emberek többsége büszke arra, mi mindent sikerült már megmagyaráznia a tudomány eszközeivel. Kíváncsi természete, kutató szelleme tereli a nagybetűs Igazság felé – melyről talán sosem tudhatjuk meg, valóban létezik-e. A Természet…

Részletek

GRATULÁLUNK, ÖN NYERT!

Március óta nem volt ötös a lottón, most azonban valakire rámosolygott a szerencse több, mint hárommilliárd forint képében. Utólag mindig okos az ember, én is betérhettem volna egy lottózóba és bejelölhettem volna a 17, 21, 70, 77, 83 számokat, de megtette helyettem valaki más. Azt mondjuk: „szerencséje volt” – tekintsük át matematikailag, pontosan mit is…

Részletek