A PR MÉRÉSE: KEVÉSBÉ FONTOS, CSÖKKEN A BÜDZSÉ

A pr-kampányok mérésének, értékelésének fontossága csökkent két év alatt: míg 2012-ben tízből hét embernek nagyon fontos volt, addig 2014-ben már csak öt válaszadónak – derült ki a PR Herald online kutatásából, amely a hazai pr-ügynökségek körében mérte fel a pr-méréssel, -értékeléssel kapcsolatos attitűdöt, viselkedést és gyakorlatot. Míg a pr-mérés fontosságát firtató kérdésre 2012-ben – a…

Részletek

EURÓPA NÉPSZERŰ POLITIKUSA A ROMÁN KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK

Barack Obama kampánya után tarolt a közösségi média ereje a szomszédos Romániában is. Klaus Iohannis román köztársasági elnök főként a Facebook bevonásával megvalósított 2014. novemberi kampányának köszönhetően ugyanis Európa legnépszerűbb politikusává vált. A jelenleg több mint másfél milliós rajongótáborával Iohannis olyan népszerű politikusokat utasított maga mögé a Facebookon mint Angela Merkel (1 millió kedvelő), Nicolas…

Részletek

MEGÚJULÓ PR A SOKCSATORNÁS TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓ VILÁGÁBAN

Megjelent az I. PR Akadémia előadásainak tanulmánykötete Olyan lehetséges utakat vázol fel a Public Relations elmélete és gyakorlata című könyv, amelyeken keresztül a pr az új médiához és kommunikációs kultúrához próbál meg alkalmazkodni. A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) által tavaly szervezett I. PR Akadémia előadásaiból készített kötet – amelyet…

Részletek

A PR-ESEK ÉS AZ ÚJSÁGÍRÓK KAPCSOLATA

Az újságírók és a péeresek közti viszonyt vizsgálta a SAKKOM Interaktív pr ügynökség friss kutatása. Az eredményekből többek közt kiderült, hogy a jó pr-szakember három legfontosabb tulajdonsága a segítőkészség, a gyorsaság és a rugalmasság. Az újságírók szemét egyébként elsősorban a „leg”-gel kezdődő szavak szúrják. Ma már nem szerencsés leírni egy sajtóanyagban vagy vállalati weboldalon a…

Részletek

EGY BIZTOS: MI VÁLTOZUNK

Az összmagyarság televíziójának tartott Duna Televízió alapításakor három fő célcsoport bemutatásának és tájékoztatásának felelősségét vállalta magára: a magyarországi, a határon túli, és a diaszpórában élő magyarságét. A Duna Televízió első logója hullámain keresztül többszörösen is jellemzi a csatorna indulásakor képviselt küldetését és hivatását. Az évek során bekövetkezett tudatos és kevésbé tudatos változások könnyen tetten érhetőek…

Részletek