Mark Fisher könyvének alcíme: „Nincs alternatíva?” A kapitalizmus, elvtársak, ott van mindenütt. Ott van a „mentálpestisben”: a kiégésben, a depresszióban, a társadalmi passzivitásban. A „piacsztálinizmusban”, vagyis a mindent leuraló bürokráciában és menedzser-szemléletben, ami lassan csak önmaga reprezentálásában érdekelt, de értéket létre nem hoz*. Tetten érjük a call centerek kafkai útvesztőjében, amely mintha csak azért született…
A különböző tanulási folyamatok életünk minden szakaszát végigkísérik. A gyermekkori tapasztalások különböznek a felnőttkori tanulástól, ahogyan az egyetemi vizsgafelkészülés is más, mint a középiskolai, és teljesen különbözik az idegennyelv-tanulástól is. Számos ismert és mások által hatékonynak mondott tanulási módszer áll rendelkezésünkre. Ahhoz, hogy elérjük szellemi teljesítőképességünk csúcsát, a különböző tanulási stratégiákból egyénre szabott módszereket kell…
„– Pezsgőt vagy koktélt?” – tartja a tálcát az orrom elé fél kézzel egy férfi, miközben húsz fokkal elhajlik a függőlegestől, úgyhogy muszáj elvenni tőle egy poharat, hátha attól visszanyeri az egyensúlyát, de félreért, mert azt magyarázza az inasruhába bújt alak, hogy remekül választottam: a pezsgő nélkülözhetetlen báli kellék, és a koktél inkább hölgyeknek való,…
Ha túljutunk az első lépésen, azaz elfogadjuk, hogy nem mi képviseljük az egyetlen intelligens életformát az Univerzumban, rengeteg további kérdés merül fel. Barátságosak? Hogyan néznek ki? Milyen idős a civilizációjuk? Mennyire fejlettek? Mit akarnak tőlünk? Az erőforrásaink kellenek nekik? Meg fognak szondázni? Mit válaszolnánk, ha ugyanezeket a kérdéseket tennénk fel a földlakókról? Nagyon eltérő válaszokat…
A News of Tunisia című arab lapban – Z. Ahmed aláírásával – 2014. január 3-án megjelenik Balkis Melhem, a gyönyörű szaud-arábiai írónő fotója, és a tömegeket sokkoló, érzelmeket felkavaró cikk, miszerint: „az írónőt két bátyja megölte, mert túl toleránsan írt, s életében és munkája során túlságosan közel került a laikusokhoz.” A hír megjelenését követően egy napon belül a fél világ…
Nem tudom milyen ember Lóránt Attila, annyira zárkózott, amennyire nyitott; annyira cinikus, amennyire lírai; annyira jelen van, amennyire gondolatban máshol. Kalandor, fotós, vizuális antropológus, két lábbal a Földön jár, vagy két szárnnyal repül Ecuador felett, hogy megtalálja azt a bizonyos törzset, annak ritkán tartott ünnepe táján? Lóránt Attilának van egy mély belső csendje az állandó…