TOM CRUISE

Tom Cruise „Valkűr” című filmjében a sokáig szépfiúnak, majd szuperhősnek beskatulyázott színész ismét bebizonyította, hogy korunk egyik legsokoldalúbb színésze. Rengeteg arca van, amit a nemrégiben róla megjelent két könyv, Andrew Morton és Iain Johnstone munkája is tanúsít. Tom Cruise kétségtelenül korunk egyik legnagyobb színésze. Még csak 31 éves, amikor „A cég” című film előzetesében csak…

Részletek

AZ ISZLÁMELLENESSÉG MINT ÚJ POLITIKAI KORREKTSÉG

Az iszlám és a bevándorlás problémája összemosódni látszik Nyugat-Európában. A jobboldali és bevándorlásellenes hangadók (Thilo Sarrazintól, Matteo Salvinin és Geert Wildersen át, egészen Tommy Robinsonig) egyre inkább az iszlámot teszik felelőssé az Európán kívüli tömegek integrációs kudarcaiért és a közbiztonság romlásáért. Érvelésük szerint az iszlám nem vallás, hanem ideológia, a gondok pedig egytől-egyig ennek az…

Részletek

FALAK

– Halló… én vagyok. – Igen. – Herta?! Mi a baj? – Szükségem van rád, gyere, ha tudsz, sétáljunk egyet, az az ember az éjjel megint itt ólálkodott. Bejött. Pedig kulcsra zártam. Fekete kalap volt rajta. Az arcát ma sem láttam, de büdös lehelete megcsapta orrom, a szorításából sem engedett. Hátulról döfködött valami nagy bottal,…

Részletek

MINDENKI HAZUDIK – AZ VAGY, AMIRE KLIKKELSZ

„A krétai Epimenidész a következő halhatatlan kijelentést tette: Minden krétai hazudik.” Erre az amerikai Seth Stephens-Davidowitz a könyvében a következő halhatatlan kijelentést tette: „Mindenki hazudik. Na, Epimenidész, most mit lépsz?” Különben meg tényleg.  Hazudunk arról, mennyit szeretkezünk, mit gondolunk a gyerekeinkről, mennyire vagyunk toleránsak a kisebbségekkel. Hazudunk a Facebookon, a szociológiai kutatásokban, az állásinterjún. Hazudunk…

Részletek

HOGYAN VÁLJUNK MAGYAR ÍRÓVÁ?

(Pszichológiai-metodikai inspirációs segédlet) A tojástól indulok (oda is érkezem majd meg): ha az olvasó még nem író, könnyebb helyzetben van, az íróvá válás útján alkalmazza a módszert; a kész írók már íróként kénytelenek hozzászoktatni magukat, az írásra használt tér kisebb átrendezésével a dolog könnyen megoldható. A technika, akár a cél, ugyanaz. A következő képlettel dolgozom:…

Részletek

A VALÓSÁG RÉTEGEI

A mindennapok embere által érzékelhető, részben megismerhető valóság, melyben él és kommunikál, nem monolitikus. Az emberi képességek korlátozott volta miatt a többség a valóság rétegeiben nem mozog otthonosan és tudás, információ hiányában csak részben vagy egyáltalán nem képes kommunikálni. A valóság megtapasztalásának vannak korlátai, de megtapasztalására tehetünk kísérleteket. Valóság-közegünk alapvető jellemzője, hogy független a megfigyelőtől,…

Részletek