MINDENKI HAZUDIK – AZ VAGY, AMIRE KLIKKELSZ

„A krétai Epimenidész a következő halhatatlan kijelentést tette: Minden krétai hazudik.” Erre az amerikai Seth Stephens-Davidowitz a könyvében a következő halhatatlan kijelentést tette: „Mindenki hazudik. Na, Epimenidész, most mit lépsz?”
Különben meg tényleg. 

Seth Stephens Davidowitz

Hazudunk arról, mennyit szeretkezünk, mit gondolunk a gyerekeinkről, mennyire vagyunk toleránsak a kisebbségekkel. Hazudunk a Facebookon, a szociológiai kutatásokban, az állásinterjún. Hazudunk másnak, hazudunk magunknak. És hogy kerek legyen: hazudunk a könyvcímekben is. Jó, legyek megengedő: csak sumákolunk, hogy jobb eladási mutatókat tudjunk elérni.

Mert ez a könyv igazából nem arról szól, hogy mindenki hazudik, bármit állítson is a címe*. Persze arról is, hisz egyik következtetése, hogy a Google-keresések során olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol máshol. De ez önmagában még egy elég puha hipotézis, hisz ki tudja, a sok hülyeség, amit a gugliba begépelünk, komolyan vehető-e. Oké, elfogadom, a banki hitelfelvételnél hajlamosak vagyunk jóval stabilabbnak lefesteni az élethelyzetünket, mint amilyen valójában, és ritkán tesszük ki nyíltan a közösségi oldalakra, hogy a PornHub-ról szoktunk esti mesét választani magunknak. (Én persze nem. De TI igen. Höh.) Ugyanakkor ha egy férfi a Google-ban rákeres, hogyan tudná önmagát, khm, a szájával, khm, nem is folytatom, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy komolyan foglalkoztatja a kivitelezés – lehet, csak olvasta Stephen-Davidowitznál, hogy sokan ilyesmi iránt érdeklődnek, és egyszerűen megöli a kíváncsiság, ezt mégis ki képes véghez vinni. Szóval az, hogy ki hazudik és ki mond igazat, bonyolult kérdés, legalábbis óvatosan kell tehát kezelnünk a szerző azon állítását, hogy az ő módszere egyfajta „igazságszérum”**.

Valójában ez a könyv himnusz a Big Data adatkutatóihoz. Seth Stephens-Davidowitz igazi központi állítása (szerintem és hála Istennek) nem a hazugságokkal kapcsolatos, hanem azzal, hogy a Big Data olyan eszköz, ami a puszta méretével teljesen átalakítja a tudományos kutatást. Hiszen eddig az volt, hogy a társadalomtudósoknak elképesztően bonyolult és költséges volt kísérletezniük – a kérdőíves rendszerek, a csoportokat és kontrollcsoportokat felhasználó kutatások egyaránt hosszadalmas előkészületeket igényeltek, ráadásul az eredmények gyakran ugyanúgy kétségbevonhatóak voltak, vagy nem érték meg a befektetett tőkét.
Ezzel szemben ma egy techcég naponta akár több ezer ún „A/B tesztet***” is lefuttathat kvázi automatikusan, minden probléma nélkül, és hála az internet elterjedésének, a kutatók a Google több milliárdos adatbázisából tudnak dolgozni, olyan információkat hívva le a rendszerből pár billentyű leütésével (és némi kreativitással), amiről pár évtizede még álmodozni se mertek.

Van egy hipotézisünk, miszerint Trump választói rasszistábbak, mint a többiek? Nézzük meg, a Google-ben hol írták be a „nigger viccek” kifejezést a keresőablakba, és az így kapott térképet vessük össze a választási térképekkel. Voilá. És hogy ezt meg tudjuk tenni, az forradalmasítja a társadalomtudományt, ami eddig puha volt, ám most – azzal, hogy ilyen szimplán tudunk hipotéziseket ellenőrizni – lényegesen egzaktabbá válik****. Persze – ezt a szerző nem tagadja – ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a megszokott kiscsoportos kísérleteket és felméréseket el lehet felejteni, pusztán azt, hogy a kettő együtt használva elképesztően erős következtetéseket fog eredményezni. És ebben tökéletesen egyetértek vele.

Privacy is Selfish

Összességében ez a könyv baromi informatív és hatásos, ha azokat a passzusokat nézzük, amikor a titkolt, explicit előítéletességről beszél, amelyek még mindig hemzsegnek a nyugati civilizáció álcahálója alatt. Már pusztán ezért is érdemes elolvasni. Másfelől viszont olyannyira központba helyezi a szexualitás témakörét, hogy azt már nehéz másnak értelmezni, mint vevőcsalogatásnak. Jó, hát bevallom, ezek a részek engem is szórakoztattak, de azért közben többször elméláztam azon, mennyire relevánsak az efféle információk. Ha Seth Stephens-Davidowitz azt akarta bizonyítani velük, hogy tényleg, de tényleg mindenki hazudik, akkor jelentem, ez már durván 15-20 oldal után sikerült neki, a többi csak a tejszínhab a gesztenyepürén. Különben meg finom a tejszínhab is. Úgyhogy nem panaszkodom.

* Mondjuk ahhoz képest, hogy a szerző eredetileg a „Mekkora a péniszem?” címmel akarta piacra dobni ezt a terméket, a „Mindenki hazudik” állítás kifejezetten visszafogottnak tűnik. Ugyanakkor önmagában jelzi, hogy Stephens-Davidowitz nem retten vissza egy kis marketingdinamit-használattól.
** Jellemző a módszer korlátait illetően a példa, amit a zárszóban előcitál. Itt a szerző hivatkozik egy matematikusra, aki abból kiindulva, hogy a könyvek első feléből többet idéznek, mint a könyvek második feléből, azt a következtetést vonta le, hogy az emberek kevesebb könyvet olvasnak végig, mint ahogy azt állítják. Csinált ilyen kis csecse statisztikát is a Big Data felhasználásával, amiben kiszámolta, hogy az idézetek oldalszámozásából ítélve hány százalék fejezte be végül az adott műveket. (Piketty Tőkéjét például 3%.) No most én szintén gyakrabban idézek a könyvek első feléből, mint a végéből, mégpedig azért, mert hajlamos vagyok az első száz oldalról mindent kiírni, ami megtetszik, utána viszont ellustulok, és jobban megszűröm, mit érdemes, mit nem. Lehet, a hipotézis inkább kiötlője saját olvasási szokásairól árulkodik, mint az enyémről.
*** Olyan tesztek ezek, amelyeket mondjuk a Google, az Amazon vagy a Facebook már évek óta tömegével futtat. Például több ezer random kiválasztott felhasználónak a kék egy bizonyos árnyalatában jön föl az oldal, más felhasználóknak meg egy másik árnyalattal. Amelyikre több kattintást generál, az lesz az optimális szín.
**** Érdekes, hogy mindeközben a természettudományok mintha veszítenének egzaktságukból. Legalábbis a kvantumfizika vagy a húrelmélet kezd annyira elméleti lenni, ami kísérleti úton már nem is igazolható.

 

 

Author: Járvás Péter

1998-ban érettségizett Nagykőrösön, majd felsőfokú tanulmányait az ELTE TFK magyar-művelődésszervező szakán kezdte, de nem végezte. Könyvesbolti szakmai pályafutása Budapesten, egy Múzeum körúti üzletben kezdődött, később Magyarország piacvezető könyvkereskedelmi cégéhez került. Hat éve folyamatosan ír online könyves recenziókat, dinamikusan bővülő karakterszámmal. 2015 óta a Merítés-díj zsűrijének állandó tagja. További írásai: Kuszma

Vélemény, hozzászólás?