Talán mindenkiben van egy könyv. Hurcibálja magával egy életen keresztül. Ha nincs szerencséje, viszi magával a sírba. Ha nekünk nincs szerencsénk, megírja rosszul. Ha mindannyiónknak szerencséje van, akad a közelben kompetens személy, aki lejegyzi az egészet. 

Az identitásválságot, hogy milyen zsidónak lenni, orosznak lenni, magyarnak lenni – egyszerre! – a negyvenes évek Magyarországán. Hogy milyen a munkaszolgálat, milyen az orosz fogság*, és milyen végül hazatérni. Gazdag emlékanyag, amit apa testál fiára, aki eleget ültette magyarra vadidegenek könyveit, most végre a családi legendáriumot regényesítheti meg**. Nyilván minden próza, ami emlékekre épít, egyben az emlékező rabszolgája is. Ki van szolgáltatva neki, pontatlanságait, féligazságait, fabulációit el kell fogadnia – mert mit is tehetne mást? Kérdezze meg mástól? Nincs kitől megkérdezni. Csak ez a történet van, ez az alapanyag. Tamáskodhat ugyan, de akárhogy is: ebből kell dolgozni. És ebből dolgozik. Ha közben tamáskodik is.

Remekül összerakott szöveg, finoman fineszes, nagy mesterségbeli tudásról árulkodik. Látszik, Barna a sok fordítással töltött idő alatt figyelt arra, hogyan is dolgoznak a kollégák. Csak azt sajnálom, ó, csak azt sajnálom, hogy Barna Imre nem kezdett el jóval előbb regényt írni.

Megjegyzések

* Az orosz fogságról szóló részek a kötet legizgalmasabb részei. Főképp azért, mert Barna nem egy újabb Kolima-sztorit rittyentett a szenvedés végtelen óceánjáról, hanem azt mutatja be, milyen, amikor valaki tulajdonképpen olcsón megússza. Talán nem olyan zsigerbemarkoló ez a fogság, mint amit Szolzsenyicin vagy Salamov papírra vetett, de legalább annyira tanulságos. Aki a poklot járja meg, az ugyanis ritkán tudja felemelni a szemét a földről, mert folyton lepottyant kenyérvégek után kutat. Ám akinek könnyebb a sora (itt valami relatív „könnyű sort” kell elképzelni, természetesen), az jobban oda tud figyelni a fogolytáborok működésére, bonyolult viszonyokra fogoly és fogoly, őr és őr, őr és fogoly között, és sokkal inkább képes megfigyelni a rendszer fogaskerekeit a többnyire olajozatlan működés során.

** Most én e helyütt készpénznek veszem, hogy ez a sztori Barna Imre édesapjának története. Holott hát ki tudja, meglehet, sima fikció. (Nem olvastam utána.) De azt gondolom, ez nem is lényeges kérdés. Hitelesen hangzik, ez a fő.

A könyvről