MAGYARKERT

A Magyarkert Európa legnagyobb épített kertje, Magyarország 1:1000 arányú víz-domborzati makettje. Az összterület háromszázezer négyzetméter, melyből a „Kis-Magyarország” elnevezésű botanikus kert 93.000 négyzetméter területű. Az intézmény célja a szabadban való tartózkodással egybekötött játékos tanulás –, az idelátogató iskolás és nyugdíjas csoportok, családok számára. A tulajdonosok – a hely különleges területi adottságaiból kifolyólag – szeretnék a Magyarkertet megfizethető kulturális szórakoztató központtá emelni.

2014. november 2-tól - 2015. március 15-ig - csoportok esetén -, előzetes bejelentkezéssel látogatható
November 2-tól – március 15-ig – csoportok esetén -, előzetes bejelentkezéssel látogatható

A Magyarkert Kecskemét mellett, az M5-ös autópálya 91-es lehajtójától 15 percre, Jakabszállás község határában a Bugaci Nemzeti Park mellett, az 54-es főút 20-as km szelvényénél található. A Kertben található nyolc méter magas szánkódomb 2012 óta megteremtette a szezonalitás áttörést is. A szükséges földmunkálatok elvégzése után a látogatók egész évben használhatják. Az Alföld adottságaira tekintettel 2013-ban építettek egy mesterséges tavat, ami hűsölési lehetőséget nyújt minden korosztály számára.
A tervezett beruházások közül a legfigyelemreméltóbb a „Mesterségek faluja” elnevezésű projekt, amely a képző- és iparművészetnek, valamint a hagyományőrzésnek ad teret.
A régi mesterségek bemutatása a látogatók interaktív foglalkozásokkal való bevonása mellett ez a falu bemutatja a különböző nemzetek hagyományos zenéit, gasztronómiai különlegességeit, a kultúrák és nemzetek közelítését szorgalmazva.
Az Arab Business Club (ABC) immár 36 országban képviselettel rendelkező befektetői csoportosulás. Alapítója és elnöke: Hamdan Mohamed Al Murshidi. Az ABC célja az európai nyitás, melynek keretében Magyarország, mint Európa-kapuja kiemelt jelentőségű. A 8300 tagot számláló ABC érdeklődése a megújuló energiaforrások, mezőgazdaság és turisztikai lehetőségek felé irányul. A Klub szeretné népszerűsíteni Magyarországot, mint vonzó úti célt a Perzsa-öbölben.
A Magyarkert fizikai adottságát és eszmei értékét tekintve az európai nyitás reprezentatív szimbóluma, Hamdan Mohamed Al Murshidi szakmai körútjának első állomása.
A látogatás célja egyedi beruházási lehetőség felkínálása, melynek értéke ötmilliárd Ft. A Kert a beruházás megvalósulása során az alábbi elemekkel fog bővülni: Képességfejlesztő Kalandpark, ami minden korosztály számára szórakozási lehetőséget kínál, ráadásul mozgáskorlátozottak is használhatják. Épül egy tóparti Önkiszolgáló Vendéglő is, ahol a hagyományos magyar ételek mellett gazdag vegetáriánus és vegán kínálat lesz. Megvalósul az „Üzletsor”, ötletes és ízléses ajándéktárgyakkal. A beruházók oldaláról felmerült javaslat egy különleges Rehabilitációs Központ létrehozása. „- Az arab befektetőknek mindig nagyon fontos a munkamorál és én ma azt láttam, hogy ez a Magyarkertnél megvan, kiegészítve jó vezetői készséggel és humorral. Mindezek alapján jó szívvel fogom ajánlani az Arab Business Club tagjainak, mint az egyik olyan lehetőséget ma Magyarországon, amibe érdemes befektetnünk. Természetesen ehhez az is kell, hogy lássuk, az elképzelések mögött milyen üzleti terv és kalkulációk húzódnak meg.” – nyilatkozta Hamdan Mohamed Al Murshidi, a jakabszállási helyszín megtekintése után.

Author: Juhász Anikó

2013 ősze óta Brüsszelben él, dolgozik és folyamatosan tanul. Két évig szellemi fogyatékosokkal végzett önkéntes tevékenységet az Arche Bruxelles nonprofit szervezetnél, ahol a bentlakók ellátásával és a nekik szóló programok szervezésével foglalkozott a közösségben. Ez idő alatt mélyítette el a francia nyelv és a belga kultúra ismereteit. A Brüsszeli Szabadegyetemen végzett Modern nyelvek szakon. Fordítói tanulmányokat kezdett az Université Libre de Bruxelles (ULB), ami folytatása volt a kétezres évek elején a magyarországi Mafilm Audionak végzett szakfordítói munkájának. 2019-ben sikeresen diplomázott angol, olasz, és francia szakon. 2010 óta a PR Herald állandó szerkesztőségi munkatársa, 2013 óta pedig brüsszeli tudósítóként is segíti a szakmai hírportált fordítói és újságírói munkával.

Vélemény, hozzászólás?