HOL KÖLTENEK A FEKETE HATTYÚK?

„Micsoda abszurd cím!” – gondolhatja az olvasó, hiszen fekete hattyúk nem léteznek, mert a tollak színezete a madárfajok között genetikai szempontból kódolt. Ennek ellenére mégis előfordulhat, hogy néhány egyed tollazatának színe a „normálistól” eltérő jellegű. Fekete hattyú tehát mégis létezhet, létezik, Nassim Nicholas Taleb esszéista-író, üzletember-kereskedő, a New York-i Egyetem professzora, átvitt értelmezésében mindenképpen, aki…

Részletek

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS

Soproni András orosz nyelvtudásának alapjait a Budapest Orosz-Magyar Makszim Gorkij Iskolában szerzi, majd 1966-ban magyar-orosz tanári diplomát kap az ELTE Bölcsészettudományi karán. Tanított általános és középiskolában – Bátaszéken és Tamásiban (Tolna megye) –, majd Budapestre kerül, ahol rövid kitérő után 1973-tól 2006-ig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián és utódán, a Nemzetvédelmi Egyetemen oktat. Időközben PhD…

Részletek