Van egy 126 lelkes település Somogy megyében, a 68-as főúttól egy kilométerre található zsákfalu: Böhönyétől három kilométerre, Marcalitól húszra, Kaposvártól 25-re, a magyar „Bermuda-háromszögben”. A lakossági „korfája” erőteljesen elöregedő: 80%-a az itt élő embereknek 65 év fölötti, ezen belül is jellemzően nyolcvan év körüliek. A roma kisebbség aránya 20%.

Nemeskisfaludon a munkaképes korosztály aránya körülbelül 10%, a harminc év alatti fiataloké szintén.
Óvodai ellátásban három gyermek részesül, általános iskolába és speciális alapfokú oktatási intézménybe hatan járnak, középiskolába senki, egyetemre három fiatal.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon (2014-ben is) ezen a településen volt a legkisebb összegű befizetett személyi jövedelemadó.
A faluban időskorúak bentlakásos ellátását biztosító Szeretetotthon működik, az Elesett Öregekért Alapítvány keretein belül.
Ipari létesítményük a múltban sem volt, az emberek mezőgazdaságból éltek, az elmúlt húsz évben a lakosság elöregedésével ez a tevékenység is leépült.
A falunak saját bevétele nincs, a 2014. októberi választások után újonnan megválasztott dr. Molnár Zoltán polgármester vezetésével ezen próbálnak változtatni.
Kísérleti jelleggel hatvan fürjet vásároltak, amivel az a céljuk, hogy az emberek elsajátítsák az állatgondozás alapjait és később sikerrel tudjanak gazdálkodni.

Ugyanezen okból csicsókát is vetettek.
A közfoglalkoztatási program több alprogramjába bekapcsolódtak, jelenleg hét közmunkást és a Kulturális Közmunka Program részeként egy kulturális közösségi munkást foglalkoztatnak.
Szeretnének a turizmus felé nyitni, hiszen falu festői szépségű és érintetlen természeti környezetben található.
A közeljövőben e projektek mellett legfontosabb céljuk: a lakosságszám növelése, ezáltal szeretnék a versenyképességüket növelni és elkerülni azt a jövőbeli lehetőséget, hogy a kihaló falvak sorsára jussanak.
Ámen.