A HIMALÁJAI MOSZUÓK ÉS A SÉTÁLÓ HÁZASSÁGOK

Amikor Tibetben jártam, meglátogattam egy tavat 4000 m körüli magasságon, nem túl messze a 400 láma falujától. A lámák imádkoztak, majd amulettet készítettek nekem – egy szép edényt selyemmel betakarva –, amit elvittem a tóhoz és beledobtam. Ez a tó – hitük szerint – mágikus erővel bírt, adott és elvett, meghallgatta a kívánságokat és teljesítette…

Részletek

PRESSLEY RIDGE

Tanári pályám során mindig oktattam magatartás-zavaros gyermekeket is. Mindez egy nevelőintézetben kezdődött, ahol öt évig tanítottam kémiát. Aztán egy művésziskola, egy sportiskola, majd budai ének-zenei gimnázium következett, majd visszakerültem a magatartás-zavaros gyermekekhez. Ez az iskola a Domino volt. Szeretném azt mondani, hogy még most is van, de már nem mondhatom, mert a sepciális intézmény 2012-ben…

Részletek

ÜVEGCSONTOK ÉS KÖTÉLIDEGEK: LENA KÉT ÉLETE

Carrie Bradshaw  hatására lett újságíró, A vezércsel miatt tanult meg sakkozni – arról pedig főleg Marimar tehet, hogy a tengerpartra költözött, tobzódni a latinos életérzésben, közben pedig megtalálta önmagát. A koronavírus-járvány nem hozta zavarba: a bezártságot 2 év ágyban fekvéssel tanulta meg a maga javára fordítani, amire egy félresikerült műtét kényszerítette. Újabban egyre többen látják…

Részletek

HA A KÖNNY NEM LENNE SÓS

Sri Lanka európai szemmel nagyon különös ország, ahol a repülőtéren száris alkalmazottak lebegnek a leggyönyörűbb pasztellszínekben, és az elnök hatalmas képe fogad premier plánban, mintha azt jelezné: „na lám,  az ÉN országomba érkeztél”, pedig az ország az övék, a többieké.   Ez a sziget ugyanannyira Ádámé is, aki amikor kiűzetett a Paradicsomból, rátalált egy legalább…

Részletek

HAZUGSÁGOK, AVAGY AZ ETIKA HATÁRAI

„Az etnográfia: sajátosságukban szemlélt embercsoportok megfigyelése és elemzése; célja pedig: az egyes csoportok életét a lehető leghűségesebben rekonstruálni; míg az etnológia összehasonlító módszerrel használja fel az etnográfus szállította dokumentumokat”[1] – olvashatjuk Claude Lévi-Strauss meghatározásait. Ha ennél mélyebbre ássuk magunkat az antropológiai szakirodalomban, felfedezhetjük, hogy Clifford Geertz szerint „egy igazi etnográfusnak valójában az lenne a feladata, hogy…

Részletek

SZABADSÁG VAGY HALÁL!

Március 25. Görögország nemzeti ünnepe. Az idei dátum különleges nap – bicentenárium – kétszáz éve ezen a napon lázadt fel a török hódoltság alatt sínylődő görög nép a török uralom ellen, és ezzel kezdetét vette a nagy véráldozattal járó, hősies szabadságharc, melyben a görögök kivívták – az Oszmán Birodalom első népeként – függetlenségüket. Az emléknapon…

Részletek