Sri Lanka európai szemmel nagyon különös ország, ahol a repülőtéren száris alkalmazottak lebegnek a leggyönyörűbb pasztellszínekben, és az elnök hatalmas képe fogad premier plánban, mintha azt jelezné: „na lám, az ÉN országomba érkeztél”, pedig az ország az övék, a többieké.
Ez a sziget ugyanannyira Ádámé is, aki amikor kiűzetett a Paradicsomból, rátalált egy legalább annyira szép helyre, és aki mindig is szerencsés ember volt – ki tudja, mikor és hol született az egzisztenciális szorongás öröksége?
Ugyanúgy Buddháé is, aki – útjában az örök élet felé – belebotlott ebbe a „sugárzó, fénylő országba”, amelynek a neve is mutatja, hogy nemcsak a klímája és az emberek kedvessége miatt szerethető. (Srí Lanka jelentése magyarul: „Fényességes sziget”. A Szerk.)
Ezt akkor is tudja az ember, amikor túllép válltáskájával a kötelező ellenőrzéseken, vámvizsgálaton, és fényképezőgépével bolyong a sok hatalmas bőröndös turista közt. Az ylang-ylang és jázmin illatos levegőben valami álomszerűség fogad mindenhol, mintha Isten színes diákat vetítene ezen a szigeten, és soha meg nem unná.
Egy verőfényes szép kozmikus időben Isten megalkotta a Földet, és amikor látta, mennyi igazságtalanság és nyomor veszi körül ezt a csodálatos tájakkal megáldott bolygót, könnyezett, és egyik lehullott könnycseppéből született meg Sri Lanka, a „könnycsepp alakú sziget”.
Mielőtt az utas elindul, megnézi a térképet, száz és száz leírást olvas, wikipédiázik, google-zik, kérdezősködik, fórumokon böngészget, majd azzal a bizonyos „mindent tudok” érzéssel kiszáll a repülőből, és lám: ott van előtte ez a teljesen más világ. Nem szebb és nem átlagosabb, nem jobb és nem rosszabb, hanem az az ország, ami egy másik mesében szerepel, az utólagos felejthetetlenben, ami úgy ivódik bele minden pórusunkba, hogy aztán majd évekig, néha egy életen át előjön az elvágyódás legváratlanabb pillanataiban.
Sri Lanka (korábbi nevén: Ceylon) kétezerötszáz éves írott történelemmel rendelkezik, mai lakói mégis mosolyognak, és bölcsen hallgatnak – szingalézul és tamilul, vagy angolul –, ahogy épp kérik tőlük. (Az ország névváltozatai is érdekesek, mivel a Lanka eredendően szanszkrit szó. A Simundu, vagy Simoundou görög. A Serandives latin, a Serendip perzsa, a Serendib pedig arab név. Tâmraparnî a hindiben terjedt el, Ismertté Ceylon néven lett a latin Selan név alapján, mely 1972-ig volt érvényben, akkor kapta mai hivatalos nevét, és lett Srí Lanka. A Szerk.)
Az utakon és a tengerpartokon is mindenki mosolyog, a kisgyermekét hátán cipelő anya vagy apa, a szaladgáló gyermekek, a sántikáló, zsákokat cipelő szárongos öreg férfiak vagy éppen a rendőrök.
A fehér angol férfi láttán felállnak az idős nők is a buszban, hogy foglaljon csak helyet a sofőr előtt kiakasztott, a villogó karácsonyfa-izzókkal teleaggatott Buddhával szemben, ha már a férfi fel tudott ugrani a lassuló buszba.
A vonaton a gyermekes anya átadja a helyet, mert talál ő másikat. Háromszázötven forintért négy óra vonatozás után eljut az ember bárhova. Közben ehet az újságpapírba csomagolt háromszögű süteményekből, vagy a zöld levelekbe csomagolt rizsből, amit a felszálló árus kínál egytizednyi euróért.
A vonatból kinézve, hatalmas kókuszpálmák, aloe verák, kaktuszok, gyönyörű zöld természet fogad, amilyeneket a kisfelekezetek giccses újságaiban lévő rajzokon láthatunk.
A colomboi vasútállomásból kifelé kisboltok százai, mindenhol füstölők az utcán, egy buddhista pap a hívők kezeire fonalakat köt, „hogy megóvjon a rossztól”; miként a vonatban mellettem utazó kis Minoli homlokán is a festék megóvta a kisgyermeket a szerencsétlenségtől, és ahogy az informatikus apukája mondja: „tisztán tartja az Arcot”. Milyen jó lenne nálunk is egy-egy tiszta arc ígérete, ahol annyi arcunk közül néha már azt sem tudjuk, hogy melyik a valódi.
Egy colomboi könyvesboltban is kedvesek. Einsteint gyönyörű spirál jelekben olvassák, és ha a turista leejteti a pénztárcáját (amiben az ő öt havi fizetésüknek megfelelő pénz van), aki megtalálja, visszaadja. Egy európai számára ismét egy valószínűtlen jelenet.
Nem kell nekik több, mint ami adódott, nem viszonyítanak, s nem méricskélik az érzéseket és az élet dolgait, mert számukra a létezés mindig épp az a pillanat, amit akkor és ott megélnek. A fehér embert tisztelik, bár néha nem értik. Ha fáradtak, vagy dolguk van, kiszolgálják, segítenek a fehér embernek, de nem értik miért nyűgös. A dolgok ugyanis számukra elrendeltek.
Galleban a törvényszék mellett – a halpiac szomszédságában, ahol az ügyvédi szobák az utcára nyílnak, és mindenki benéz –, jogerősen elítélt rabok dolgoznak, vannak úgy harmincan, s megállás nélkül ásnak a harminckét fokos melegben. Két őr áll mellettük, jó távol, ülnek a padon és bámulják a tengert. Hogy miért nem szöknek meg? Két dolog miatt: egyrészt mert a következő életükben akkor ugyanezt kell tenniük, illetve mert a sziget kicsi és előbb utóbb megtalálnák őket, akkor meg duplán ülhetnek. Nincs hova menni, ezért élni kell és értékelni az átélt pillanatot.
Kandy egy gyönyörű város, hatalmas tóval a közepén és kis zöld erdővel fölötte. Itt van a Buddha Foga Temploma. Egy fognak ekkora tiszteletet adni – még csak nem is egy szent jobb –, egyetlen fog az, aminek a gyönyörű templom épült. Mindenhol füstölők és gyertyák. Este hatkor a dobok megszólalnak és valami különös transz alakul ki. Az emberek felsétálnak az emeletre, ahol a buddhista pap megáldja őket. Mindenki lótuszvirágot visz és elhelyezi a szentélyen.
A hófehér ruhák világítanak a gyertyák fényében. Buddha nagyon boldog lehet ennyi szépségtől akkor is, ha ma már fog nélkül tekint le az örökkévalóságból. Mintha egy láthatatlan szál egy pillanatra elszakadna ég és föld között.
A koldusasszony is az utcán hisz az „örök élet” megváltásában, és reméli, hogy a következő életei során már soha többé nem lesz koldus. De nem sok itt a koldus, hiszen Sri Lanka lakói 70%-ának van háza és munkája. Az öregek, amikor meghalnak, ráhagyják házaikat a fiatalokra, de mindenki épít házat, fából, tehéntrágyából, kőből. Az ország lakóinak 92 százaléka dolgozik, még ha csak napi fél eurós bérért is. (A munkanélküliség jelenleg 8%-os. A Szerk)
A lakosság nagy része buddhista, de szép számban vannak tamilok és még keresztények is. A tamilok kisebbségben vannak, és mint minden kisebbség, harcolniuk kell a jogaikért. Sajnos ország nem csak a béke szigete volt mindig, hiszen a Buddha Foga Templomában is robbantottak, és a lótuszok sok sírást hallhattak azon a teliholdas éjszakán.
A polgárháború 1983-ban robbant ki és 2009-ig tartott. A tamil lázadók vereségével véget érő háború utáni rendszer a keménykezű elnöknek is köszönhető – valamit valamiért.
Noreliában él a legnagyobb tamil közösség. A hegy csúcsára épült, így míg Kandyban harmincöt fok volt, három óra buszozás után itt hirtelen csak tíz fokban találtuk magunkat. Noreliától pár kilométerre találjuk Sita templomát.
Sita, az indiai királynő története a következő: a sri lankai majomkirály elrabolta őt, és elvitte az erdőbe, ám Rámán, az indiai király utánament, és hazavitte. Azt persze senki sem kérdezte Sitától, hogy vissza akar-e térni innen, a gyönyörű erdei szabadságból a kasztrendszerbe?
Az indiaiak A Fény ünnepén (Deepawali) erre a szent helyre, az aprócska templomhoz özönlenek. Színes kendőket kötnek a templom udvarán álló fára, megköszönik életük boldog pillanatait. A modern európai ember számára ma már furcsa a színes kendő, melyet egy láthatatlan lénynek adnak hálájuk jeléül, pedig nemrég még a csíksomlyói templom falaira is sok köszönet került, és kis fémlábak, kezek, fejek jelzik a gyógyult szerveket az oltár közelében.
Érdekes az is az európai éttermekhez szokott turista számára, hogy amikor a kicsinyke utcai büfében kihozzák a párolt, sült zöldséggombócokat és hozzá a mártogatni való szószokat, valamint a főételt, a curry-s rizst, akkor villát, kanalat, kést nem adnak hozzá, hisz mindenki kézzel eszik. De adnak egy darab újságpapírt, nem olvasás céljából, hanem mert abba kell belepréselni, majd lapítgatni a gombócokat.
Ha nem jutna el az ember egy ilyen büfécskéig, akkor az utcai királykókusz-árustól is lehet venni egy pohár kókuszlevet, amiben benne van az ember egész napi ásványi anyag szükséglete. Mellette rendszeresen jön a kis „– Mondd anyádnak hozzon pénzt!” – jellegzetes füttyel működő balatoni autókat felidéző dolog is, csak itt állandóan a Santa Claus is coming to townnal idegesíti az aludni vágyókat. Van benne péksütemény, ami ha édes is, csípős. A chili fertőtlenít, nem véletlenül használják.
A makákó majmocskák élénken figyelik a történeteket, kicsinyeiket nyugodtan hozzák-viszik, s a tuk-tukok zakatolása sem zavarja meg őket. A budhista papok harmadosztályon utaznak a vonatban, ott lógnak a többi tülekedő ember közt. Absztrakt képnek tűnik, ha elképzeljük például a római pápát, amint a sok izzadt, nevetgélő, eszegető, tülekedő ember közt utazik öt órát egy vonaton harminc fokos melegben…
Vannak kispapok, akik főiskolára járnak, korábban utcagyermekek voltak, loptak, verekedésekben vettek részt, s most a hitélet tölti ki a mindennapjaikat. Ők is mosolyognak, természetesen viselkednek, és megérzik a dolgok alakulását, hiszen többet éltek át, mint az egész Vatikáni Konklávé együttvéve.
Amikor a gyermek kicsi, lehajol és megcsókolja az anyja lábát. A felszentelt fiatal buddhista pap öreg nagyanyja, aki aggódott érte, aki nevelte és ápolta, amikor beteg volt, remegve lehajol és megcsókolja a fiú lábát.
Sri Lankán az ember együtt él a természettel, magától értetődő módon „benne él” – vele, s általa – az élet egy folyamatos ajándék. Fontos a holnap is, de az élet a mában zajlik. Minden pillanatáért mosolyognak.
Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy antropológus elment egy törzshöz és azt látta, hogy szinte mindenki éhezik, sok a beteg, de ők mégis mosolyognak és boldogok. A mosoly a pillanatnak szólt, hogy még ezt is ajándékba kapták. Az antropológus megértette, hogy ők nem a jövőben gondolkodnak, hanem a jelenben.
Sri Lankán ha valaki gazdag, segíti a másikat, ha valaki elvesztette a szüleit, akkor felnevelik a többiek, ha valaki elért valamit, akkor hálás és segítenie kell a másiknak, hogy ő is elérje, amit lehet.
Ezen a szigeten a tenger sodrása nagyobb, mint máshol, és az emberek tudják, hogy az Indiai óceán is követi a természet törvényeit. Néha iszonyú áldozatokat követel.
A sofőr – akinek a barátnőjét elsodorta a cunami –, a mai napig hallja azt az éjszakai telefoncsörgést, a nő utolsó segélykiáltását a szomszédos településről a tragédia éjszakáján; pedig eltelt sok év, és a férfinak ma már gyermekei, saját családja van.
A keresztény divattervező fiú mindenkin segít, mert ha ő feljutott, akkor ezt az ajándékot tovább kell adnia.
Az utcán egy ismeretlen nő órákig kíséri a tudatlan gazdag turistát, segít megtalálni a szállodát, aztán megfordul, még egyszer hátramosolyog és elmegy.
Az elefántok soha nem emigrálnának onnan, és a kék páva olyan kék, akár az ég maga.
Sri Lanka az a hely, ahol mindenki álmodik, és egész különös álmok jönnek elő, amik máskor, máshelyütt soha. Itt még török üzletemberek is ilyen álmokról számoltak be, és egyes képzőművészek szerint „a sziget archaikus tudatalattival rendelkezik, amely mindenkit inspirál”.
Ha egyszer az ember eljut ide, már soha nem felejti el, úgy ivódik bele minden pórusába, mint a levegő, és biztos, hogy visszavágyódik.
A cikk szerzőjének dokumentumfilmje ITT nézhető meg:
