EGY ÁLLÁSINTERJÚ APROPÓJÁN

Az alábbi gondolatok leírására egy különös állásinterjú késztetett, melyhez hasonlóban sajnos a legtöbb nőnek biztos volt már része. Az interjúztató úriember az öltözködési szokásaimról, családi állapotomról, illetve főnökömmel és férfi kollégákkal való kapcsolatomról szóló kérdéssor alapján próbálta eldönteni, hogy én vagyok-e az „az igazi 21. századi nő”, aki alkalmas lenne a munka elvégzésére. A teszt…

Részletek

AZ EMBERI JOGOK VÉDELME NEM IDEALIZMUS

Rajkay Emőke 1976-ban született Budapesten. Édesanyjának elmondása szerint „mindig is nagyon önálló gyermek volt. Általában határozott elképzelései voltak arról, hogy mit akar, ezért már nagyon korán képes volt olyan döntéseket hozni az életével kapcsolatban, amelyek jelentősek voltak az egész család számára.” Emőke ma is hálás a családjának, hogy már egészen fiatal korában komolyan vették és…

Részletek

A CSALÁDTAGOK – MÉZGÁÉK SZOCIALIZMUSA 7. RÉSZ

A szereplők kitalálásakor az alkotóknak figyelembe kellett venniük, hogy a személyiségek jellemezzék a gulyásszocializmus társadalmát, így a mű üzenetét erősítsék. A gondos válogatás fontos a célközönség kialakítása szempontjából is. Az első évadban a családfőt emelhetjük ki főszereplőként, hiszen ő ötli ki és rendeli meg a csodamasinákat. A második folyam egyértelműen az Aladáré, míg a világ…

Részletek

HOGYAN ÉRTELMEZZÜK? – MÉZGÁÉK SZOCIALIZMUSA 6. RÉSZ

A Mézga család három évadát több millió ember követte figyelemmel. Ez a jellegzetesen magyar, vagy inkább közép-kelet-európai filmsorozat kivételes lehetőséget nyújtott a nézőknek arra, hogy az államszocialista korszak kritikáját lássák benne és „a sorok között olvassanak”- ami a nézőszámot jelentősen megemelhette. Mindazonáltal a nézettségi mutatók mögött magas művészi érték húzódik meg. Az alábbiakban néhány kiválasztott…

Részletek

UTAZÁS A VILÁG KÖRÜL – MÉZGÁÉK SZOCIALIZMUSA 5. RÉSZ

Ha valaki könyvet írna „hogyan utazzuk körbe a Földet minimális anyagi ráfordítással” témakörben, rengeteg ötletet meríthetne a bolondos magyar család világkörüli csavargásának történetéből. Az 1978-ban készült 13 részben a csacsika család körbeutazza bolygónkat, Paula régi udvarlóját, Huffnagel Pistit kergetve. Az elkészítő csapat ismét sok poszton változott. Íróként – ellenben az első és második évaddal –…

Részletek

DIVATBA HOZNI AZ ETIKÁT

Novák Antónia 1974-ben egy konzervatív családban született Budapesten, ahol „a kitartás, a hűség, a figyelmesség, megbecsülés és az őszinteség egész életére megalapozta az alapvető emberi értékek fontosságát” a számára. Férjével 27 éve házasok, két fiuk van: az elsőszülött 26 éves, és már ő is boldog párkapcsolatban él, az öccse pedig 14 éves gimnazista. „Számunkra nagyon…

Részletek