MARIAM YAHIA IBRAHIM ÉS AZ APOSZTÁZIA

Mariam Yahia-t hitehagyása és keresztény férfival kötött házassága miatt a szudáni hatóságok halálra ítélték. Az ítélet csak első fokon érvényes és fellebbezhető, ezért végrehajtására rövid időn belül nem kerül sor. Az ügy széleskörű nemzetközi felháborodást váltott ki, az Európai Unió és a tagállamok, valamint az ENSZ, az Egyesült Államok és Kanada is jelezte tiltakozását az…

Részletek

HA BEÜT A KRÍZIS

 „Minden probléma, minden válság másfajta megoldást igényel, egyvalami közös bennük: a kommunikáció szükségessége” – olvashatjuk P. F. Anthonissen Kríziskommunikáció című könyvében. Az elméleti tudás egy jó alap és persze rendkívül fontos, de akik a gyakorlati életből vett példákkal, hazai szakemberek személyes tapasztalataival szeretnék kiegészíteni tudásukat, itt a remek lehetőség: a „Kríziskommunikáció Meetup” egy minikonferencia sorozat…

Részletek

KOMMUNIKÁCIÓS HIÁNYÉRZET

A 2010. október 4-én történt vörösiszap-katasztrófát a média az elmúlt évtized legsúlyosabb hazai környezeti katasztrófájaként jellemezte. Azokban a hetekben, hónapokban csak a chillei bányászok kimenekítése tudott a figyelem középpontjába kerülni, rövid időre. A magyar tragédia nem pusztán értelmetlen emberáldozatokat követelt, hanem rámutatott arra, hogy egy elhibázott, átgondolatlan kommunikáció még a vörösiszapnál is nagyobb károkat képes…

Részletek

VÖRÖSISZAP-VÁLSÁGKOMMUNIKÁCIÓ

A java csak most jön

Válsághelyzetben a legfontosabb a kommunikáció centralizációja és a nyilatkozó, „beszélő fejek” számának minimalizálása. A kétfős kommunikációs stáb az ajkai vörösiszap tragédia kezelésének aktív időszakában 0-24 órás szolgálatban volt – derült ki egyebek mellett a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) hagyományos havi pr kávéházi estjén, melynek vendége Dobson Tibor, a katasztrófa kríziskommunikációját vezető ezredese volt. A beszélgetést Rácz Gábor, a válságkommunikáció szaktekintélye moderálta. A 2010. október 28-i Kávéházi Estet nyugodtan nevezhetjük Kultúrházi Estnek, hiszen a rendezvény helyszínének jelölt Hafér Kávéházba a megjelentek sokasága nem fért be, ezért a szervezők a kávéház melletti MÚOSZ-székház nagytermében tartották végül meg az eseményt. Az új helyszínen immáron szellősen tudott helyet foglalni a kisebb pr-es tömeg, amely – a szervezők szerint – lényegesen nagyobb volt, mint az előző esteken. A meghívott vendég pedig Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság frissen kinevezett hivatalvezetője volt, aki a tragédia kommunikációját irányította. Az est témájának a tragikus ajkai vörösiszap-tározó falának átszakadása kölcsönzött fájdalmas, ám a kommunikációs szakma számára tanulságos apropót.

Részletek