A válságot az emberek 90%-a kommunikációs problémának fogja fel, ám csak a veszélyhelyzet elhárítása után következhet a kríziskommunikációs menedzsment – mondta Rácz Gábor, aki vizsgázó hallgatókra utalt, akiknek kis része ismerte csak fel, hogy előbb az emberek és anyagi javak védelembe helyezése fontos, s csak ezt követheti a kommunikáció szervezése. Az este egésze alatt közvetlen, humoros hangot megütő Dobson Tibor beszélt általánosságban a katasztrófavédelemről, a követendő szakmai protokollokról, és a veszélyhelyzet kihirdetésének mibenlétéről. Később felvázolta a kommunikációs és cselekvési láncot is: a gátfal átszakadásáról először a megyei tűzoltóság értesült, s úgy tudták, a tározóból csupán csapadékvíz ömlött ki, majd a helyszínre érve szembesültek a pusztító, mintegy 2-2,5 méter magasságban hömpölygő vörös folyamról, amely 700 ezer – 1 millió köbméternyi erősen maró hatású anyagból állt. A tűzoltóság észlelését követően – mikor tudatosult az illetékesekben a tragédia súlya – a kormányzati koordinációs bizottság jelölte ki a válságkezelésben közreműködő tárcák feladatait, vezetőit és utasította az országos, megyei és helyi védelmi bizottságokat.SAJTÓSÁTOR ÉS „DOBSON TOURS”
A jelenlévők számára olybá tűnt, a katasztrófavédelmi kommunikációs és cselekvési lánc kiválóan működött. Nem lehetett ez másként, hiszen ez egy „félkatonai rendszer”, amelyben a koordinációs bizottság vezetője a belügyminiszter, kinek döntése mindenkire kötelező – mondta Dobson. A helyi védelmi erők megszervezése, majd néhány nappal később az evakuálás következett. A helyben lévő újságírók előbb értesültek az október 9-re tervezett kolontári kitelepítésről, mint a helyi lakosok, ám a médiamunkások mindegyike betartotta az embargót – mondta Dobson. Igaz, cserében később kisebb turnusokban visszatérhettek a hermetikusan lezárt kárterületre. Kolontár kitelepítése egyébként kommunikációs választóvonal volt az ezredes szerint, hiszen addig bárki bejárhatta maga az elöntött települést, később azonban a kárterületen kívülre küldték az újságírókat, akik az ott felállított sajtósátorban juthattak hozzá minden információhoz és innen indult az ezredes által csak „Dobson Tours-nak” emlegetett buszos bejárások a lezárt kárterületre. A „társas utakat” lefestendő, Dobson mesélt egy koreai újságíróról, aki beleállt a vörösiszap-tározóba és onnan adta le a stand-up-ot, a katasztrófavédők pedig rohantak, hogy kihúzzák a folyós, süppedős masszából.

KÉT FŐ, NÉGY ÜZENET, 24 ÓRÁS SZOLGÁLAT
Dobson elmondta, hogy szerinte a válsághelyzetben centralizálni kell a kommunikációt, s minimalizálni kell a „beszélő fejek” számát. A krízisben csupán két ember nyilatkozott a helyi katasztrófavédőktől, ők alkották a teljes kommunikációs stábot. Dobson a hazai újságíróknak nyilatkozott, kollégája pedig a külföldieknek. A két szakember a krízis tetőpontján napi 4 üzenetet határozott meg, majd juttatott el a helyszínen topogó több tucat újságírónak. A stratégiának mindössze egyetlen – ám annál fontosabb – szervezőelve volt, mégpedig a proaktivitás. Dobson szinte egész nap az újságírók között járt, s témákat javasolt nekik, így próbálva a katasztrófavédelem számára előnyösen tematizálni a hazai és nemzetközi sajtót.

A MAL-T SEGÍTENI ETIKUS VAGY SEM?
Az előadó és hallgatóság sem tudott arra választ adni, hogy vajon volt-e a MAL Zrt.-nek válság- és válságkommunikációs terve. Árnyalva az egyszeri hírfogyasztó fejében élõ képzeteket a MAL démoni mivoltáról, Dobson elmondta: ez az üzem nem a „sötét erő”, hiszen nem szándékosan okozták a katasztrófát, illetve emberek ezreinek ad munkát ma is. A MAL pedig emberei és eszközei segítségével részt vett a kármentésben – tette hozzá Dobson. Ezt követően vita bontakozott ki a résztvevők között arról, hogy etikus lenne-e elvállalni a MAL kríziskommunikációs tanácsadását. Egy hallgató szerint vállalható, hiszen szakmai munka, egy másik pedig nem tartotta etikusnak a cég segítését. Azt azonban egy ember sem tudta megmondani, hogy elvállalta-e végül valaki ezt a munkát.

SZERENCSÉTLEN TESTBESZÉD
Az minden hírfogyasztó számára egyértelmű, hogy a kezdetekkor nem volt kommunikációs tanácsadója a cégnek. A MAL-vezér, Bakonyi Zoltán első interjúiban a földet nézte, nem tartott szemkontaktust, helytelen gesztusai közül pedig kiemelkedett a bűnbánó mimikája, amely a legrosszabb követendő példa. Ez azt mutatta, mintha Bakonyi már-már önként dugná fejét a kötél hurokjába – fogalmazták meg a résztvevők.

ÖSSZNEMZETI ÖSSZEFOGÁS
Persze a kormányzati kommunikáció korántsem volt olyan kiváló, mint a katasztrófavédelmi – jegyezte meg valaki, majd utalt Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár első nyilatkozataira, amelyekben a MAL-vezetők hatalmas vagyonáról beszélt a katasztrófa pusztítása helyett. Persze ezt leszámítva a kormánykommunikáció jól működött – tette hozzá Rácz Gábor. Sokan megjegyezték, a chilei bányaszerencsétlenség idején tapasztalt összefogást a helyi sajtó bemutatta, ám a hazai tragédia után a média az össznemzeti összefogásról nem számolt be. Ám az összefogás ténye vitathatatlan: ezt példázta Szeles Péter MPRSZ-elnök szerint az, hogy hosszú idő után először adta hangját az ország miniszterelnöke a segítést hirdető jótékonysági felhívásokhoz.

TOVÁBB ZAJLIK A VÁLSÁGKOMMUNIKÁCIÓ
Dobson a katasztrófavédelmi kommunikáció gyengeségeként említette, hogy hiányzott a folyamatos helyi sajtófigyelés és –elemzés, igaz – tette hozzá – Budapesten az elemző stáb rendelkezésre állt. A szakember elmondta azt is, hogy – noha a hírekből nem tűnik ki – a krízis kommunikációs menedzsmentje a mai napig folyik, s az elkövetkezőkben is fog. „Zajlik, de nem olyan látványos, a java és a neheze viszont csak most következik” – tette hozzá Dobson, akit vastapssal búcsúztatott a megjelent legkevesebb félszáz vendég.