A TÚLÉLŐK MEMÓRIÁJA

Oskar Gröning 1942-ben, 21 évesen érkezett Auschwitzba. Nem sokkal később szemtanúja volt egy szelekciónak: „Egy gyereket egyszerűen megfogtak a lábánál és felhajították a kocsira… amikor tovább jajveszékelt, mint egy beteg csirke, odacsapták a teherautó oldalához. Nem értettem, hogyan képes az SS-ből bárki is arra, hogy megfogjon egy gyereket és szétverje a fejét egy teherautó oldalán……

Részletek

TARCISIO BERTONE ÉS A HATALOMVÁGY

„Szentatyám, zavar uralkodik az egyház szívében.” – A Szentszéket kemény próbatételek elé állították az egymást követő botrányok, melyek az egyházat sújtották. Kezdve a pedofíliával, amelynek mértékét évekig alábecsülték. 2002-ben monsignor Tarcisio Bertone, mielőtt a botrányok világszerte kirobbantak volna, azzal intézte el a kérdést, mintha egy betegség lenne, ami csak a papok „elenyésző kisebbségét” érinti. A lista…

Részletek

KÖNYV A SAJTÓKAPCSOLATOKRÓL

Mint sivatagi vándor számára az oázis, olyan a magyar pr-szakmának a sajtókapcsolatról szóló bármely könyv. Persze egy homokharcos ne várjon rögtön ásványvizet. Kjell Erikson és Dr. Szeles Péter „A sajtókapcsolat” című műve sem olthatja el teljesen a hazai pr-esek téma iránti szomját, de legalább leihatják magukat belőle. Egy-két káros üledékanyagát azonban jobb, ha kiszűrik. Arról…

Részletek

BANKTISZTVISELŐK RUHATÁRA

Mit kell tenni annak érdekében, hogy egy nagy szervezet központjában dolgozókat a kirendeltségeknél hülyének nézzék? Általában semmit. „Lent” többnyire e nélkül is meg vannak arról győződve: a „fentieknek” fogalmuk sincs a végeken munkálkodók körülményeiről. Ezt az érzést azonban hatékonyan elmélyíthetik a központból érkező HR-körlevelek. Nagy lakossági bankunknál is ez történt, amikor leírták, miképpen kellene öltözködni…

Részletek

BÖRTÖNTÖRTÉNETEK

Fliegauf Gergely mosolygós, kedves, széphangú magas férfi. Ránézésre lehetne akár gazdasági szakember, vagy bankigazgató, még politikus is, de neki egészen más a hivatása: a Magyarországon dolgozó 45 börtönpszichológus egyike volt, jelenleg pedig elméleti börtönpszichológiával foglalkozik. Hat éves korában még csillagász szeretett volna lenni, hiszen azt mondja: „ami kint van, az bent is és a nagy,…

Részletek

JOGÁSZSZEMMEL: „KIMENEKÍTÉS”

Lapunk, a tegnapi napon arról írt, hogy nem valószínű Tóásóék titkos menekítése. A PR Herald cikke a letöltött börtönbüntetésre és a gyanús MTI-hírre támaszkodik logikailag. Éppen ezt teszi Sándor Zsuzsa jogász is a Vasárnapi Hírek hasábjain. Szijjártó Péter és az ő Külgazdasági és Külügyminisztériuma jó pr-t (mondjuk úgy: reklámot) kreált magának azzal, hogy Tóásó Előd kimenekítéséről…

Részletek