Gene Sharp massachusettsi politológia professzor 1993-ban felvázolt egy tervezetet az elnyomó rezsimekkel szembeni erőszakmentes ellenállásra. A világszerte szabadon publikálhatóvá tett írás fordításban, fénymásolatban bejárta az autokratikus rendszereket Irántól Venezueláig (mindkét országban az állam ellenségévé nyilvánították Sharpot), Szerbiától Afganisztánon és Kínán át Egyiptomig és Szíriáig. Mindenütt az ellenzék legfőbb útmutatója lett, és olyan mozgalmaknak adott ösztönzést, mint a Milosevics-ellenes Otpor, az Arab Tavasz, az ukrajnai narancsos forradalom, vagy az amerikai eredetű Occupy. Ez a tömör, inspiráló és rendkívül világos írás a diktatúrákkal szembeni erőszakmentes ellenállás 198 különféle módját sorolja fel. Ilyen például a bojkott, az állampolgári engedetlenség, a munkabeszüntetés, az ülő-, éhség- és egyéb sztrájkok, a bankbetétek kivonása stb. A könyv az addig alig ismert Sharpot a világ legkeresettebb elemzőjévé tette a tekintélyelvű rendszerekkel szembeni ellenállás területén, és több alkalommal jelölték Nobel-békedíjra. 2012-ben elnyerte az „alternatív Nobel-díjként” emlegetett Right Livelihood Award-ot. Gene Sharp 2018. január 28-án, 90 évesen, bostoni otthonában hunyt el.
Kultúránk a pénz, a hatalom erőszakának kultúrája. Az határozza meg mai demokráciánkat. De tarthatjuk-e még mindig kapitalista rendszereinket demokratikusnak? Mikor ezekben a társadalmakban minden tőke és minden hatalom néhány százaléknyi gazdag kezében összpontosul, és ez a tendencia évről évre fokozódik? Tekinthetjük-e mai demokráciánkat továbbra is annak, amiért évszázadokon át küzdött az emberiség, mikor szinte összes egykori célját az erősödő, néptől elidegenedő politikai vezetés ma már semmibe veszi, megkérdőjelezi vagy tönkreteszi?
Az évtizedek során szabad piacgazdasággá sorvadt demokrácia egyik legálságosabb – bár leghasznosabb – célkitűzése a moralitás megváltoztatása, voltaképpeni lerombolása.
Minden, az anyagi világon túlmutató gondolatunk súlyos ellensége a kapitalista piacgazdaságnak. Ennek tudatos, vagy ösztönös felismerése áll minden esetben a tételes, régi vallások támadása mögött, és az új politikai pártok és tőkés csoportok anyagi érdekeit képviselő, azokat támogató, vagy egyszerűen önmaguk korántsem túlvilági érdekeit képviselő új vallások, szekták alakulása mögött.
A pénz hatalma határozza meg természeti környezetünket, az ítéli azt, lépésről-lépésre halálra.
A hatalommal bírók végtelen fösvénysége – mert ilyen fokú ostobaság vagy tájékozatlanság a kommunikáció fejlettségének ezen a pontján már nem is elképzelhető – teszi tönkre élővilágunkat, levegőnket, vizeinket, földjeinket.
Az erőszakos hatalom torzítja tömegkommunikációnkat.
Mert mi más lehet az oka a hamis hírek özönének, a közösségi oldalak biztosította korlátlan lehetőségeknek, mint a manipuláció, a tömegek félrevezetése, persze az „információs forradalom” és a szólás- illetve véleményszabadság hazuggá vált slogen-jeinek állandó hangoztatása mellett. Minden hazugság, minden tévedés, minden iskolázatlan, képzetlen vélemény mindenki számára nyilvános lehet, sőt a szakértői és tárgyilagos megnyilatkozásokkal látszólag azonos súlyúvá is tehető közösségi hálóinkon. A tájékoztatás megbízhatatlansága, s a tömegek – ebből is fakadó – elveszettsége, szellemi szintjének csökkentése növeli befolyásolhatóságukat, ellenőrizhetőségüket.
A hatalmi erőszak lélekpusztító hatása van kisebbségeinkkel szembeni bánásmódunk mögött ugyanúgy, mint a nők még ma is alárendelt szerepe mögött, vagy a menekülőkkel szembeni viselkedésünkben.
Csak és kizárólagosan szűklátókörű anyagi megfontolások lehetnek a direkt termelésben anyai szerepük miatt kevésbé résztvevő nők egyenjogúsítása, a segítségre szoruló kisebbségek, vagy menekültek támogatása, megtagadása mögött. Rosszabbítja a helyzetet − és nyilvánvalóbbá teszi − a hatalom minden olyan álságos megnyilatkozása, mint a megalázó különbségtétel a politikai és a gazdasági menekültek között, mintha nem lenne mindegy, hogy valaki politikai véleménynyilvánítása miatti üldöztetése elől menekül, vagy azért, mert nincs tiszta ivóvize, vagy mikor szervezeteket és mozgalmakat hoznak létre a nők egyenjogúsítására általános szemléletünk megváltoztatása helyett.
A hatalom kegyetlen erőszaka van a rasszizmus talán minden eddiginél szélesebb körű elterjedése mögött.
A tőke hatalmának erősödése félelmének növekedésével jár. A tulajdon féltése, a végtelen és végtelenül vak fösvénység mindenre képessé teszi a kapitalista erőszak-gépezetet. Míg egyik oldalról az emberi természet legalapvetőbb vonását, a szerzés és birtoklás vágyát védi nyilvánvaló elszántsággal, másik oldalról képes mindenféle hamis érvek – vallási megfontolások, eltérő fejlettségi szintek, kulturális különbségek – mentén megtagadni másoktól az önmaga számára fenntartott lehetőségeket.
A legostobább hatalmi megfontolások táplálják a szintén elterjedőben lévő nacionalizmust.
A hatalmát bebetonozni akaró kisebb vagy nagyobb csoportok, bár sok esetben jól látják a régi formájában haldokló demokráciánk életképtelenségét, ugyanakkor a helyes kiutat – önös érdekeik miatt – figyelmen kívül hagyják, és „il-liberális” politikájukkal az emberi természet leggátlástalanabb, legnegatívabb vonatkozásait legitimálják. Korlátoltságukban nem látnak túl saját érdekeiken, és pontosan azt a nemzetköziséget hibáztatják hazai nehézségeikért, mely a történelem során a világ sok országában megmutatta már, hogy kiteljesíti, nemzetközi szintűvé és elismertté teszi a nemzeti értékeket.
A hatalmi erőszak leghosszabb távú és így legkártékonyabb vonása – mely a szellemet és a lelket egyaránt rombolja – az oktatás összes humán vonatkozásának visszaszorítása, és a szofisztikált művészetek elutasítása. E mögött az a demokratikusnak tűnő – valójában mindig is a lehető legnagyobb profitot szem előtt tartó – kapitalista szándék van, miszerint a népnek azt kell adni, amit akar és nem azt, amire szüksége van.
Az erőszak legádázabb ellensége, a szellemi, politikai és gazdasági szabadság legerősebb támasza ugyanis a magas szintű oktatás, mely felhívja a figyelmet arra, hogy az embernek van más minősége is, mint produktivitása, illetve, hogy az emberi lét célja túlmutat a hasznosságon. A – kétségkívül leggyümölcsözőbb – olcsó és alacsony szintű szórakoztatás felett álló művészetek tanítása az „érdek nélküli szépről” a másik ellensége a pénz és a hatalom rendszerének. Hisz elég egyszer rádöbbennünk egyéniségünk eltárgyiasulására, a kapitalista gépezet legerőteljesebb technikái sem lesznek képesek azután eltántorítani minket a helyes útról.
A pénz hatalmának erőszakos és igen összetett diktatúrája az oka annak, hogy Földünk egyre nehezebben élhető a szónak majd minden értelmében.
Az erőszak ellen pedig – ahogy ez a könyv megtámadhatatlanul kifejti – erőszakkal fellépni nem logikus. És ez mindenfajta erőszakra érvényes. Mert az erőszak csak újabb erőszakot szül, és csupán felszínesen rendezi át a hatalmi viszonyokat, de nem változtatja meg azokat. Az egyetlen hosszú távú megoldás az erőszakmentes harc. Ezt sokféle módon lehet folytatni, elszigetelten és nemzetközi szinten egyaránt, sok vonatkozásban és sokféle célért, de siker csak az átgondolt, mindenre kiterjedő megértéssel és tervezéssel folytatott küzdelemtől várható, melyet mindenkor gyűlölet nélkül, ellenfeleink és közös jövőnk iránti szeretettel kell vívnunk.
