DAN ALEXE

Nyelvész, fordító, dokumentumfilmes, újságíró, hivatásos kalandor, és nem utolsó sorban író. Magát a logos, a beszéd művelőjének tartja. Szerelmei a szavak és a nyelv, amelyre mint a kultúra alapvető és esszenciális jegyére tekint, mivel meggyőződése, hogy egy kultúrát a legjobban megérteni saját nyelvén keresztül lehet. Dan Alexe tizenöt nyelven beszél és további öt nyelven elhangzó…

Részletek

SÖTÉT SZOBÁBAN PARÁNYI FEKETE LEPKE

„- Rostás Árpád vagyok, Magyar Örökség-díjas vándor műbútorasztalos. 1979 óta foglalkozom antik bútorok, műtárgyak, templomok és kastélyok berendezéseinek, külső és belső díszítőelemeinek felújításával és konzerválásával. Szeretem ezt a munkát. Szeretnék nyugodtan, békességben élni a saját hazámban, szabadon alkotni, és a mostani fiatalságot a választott hivatásom értékelésére nevelni. Az is erősen motivál, hogy az asztalos-szakmának és…

Részletek

EURÓPA NÉPSZERŰ POLITIKUSA A ROMÁN KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK

Barack Obama kampánya után tarolt a közösségi média ereje a szomszédos Romániában is. Klaus Iohannis román köztársasági elnök főként a Facebook bevonásával megvalósított 2014. novemberi kampányának köszönhetően ugyanis Európa legnépszerűbb politikusává vált. A jelenleg több mint másfél milliós rajongótáborával Iohannis olyan népszerű politikusokat utasított maga mögé a Facebookon mint Angela Merkel (1 millió kedvelő), Nicolas…

Részletek

IULIA MOTOC

Létezik egy nő nem messze tőlünk, egy bátor, különleges, erős, nagyon okos és szép nő, egy élő legenda. Iulia Motoc, a Románia Alkotmánybíróságának (Constitutional Court of Romania) bírónője, az Egyesült Nemzetek Emberjogi Szervezetének (United Nations, Human Rights Committee) brüsszeli alelnöke, tanult Provencben irodalmat, doktorált filozófiából és habilitált jogtudományokból, Brusszelben lakik és tanítani jár haza, a…

Részletek

BESZÉLGETÉS NÁRAY ÉVÁVAL

Topolya jelképes elnevezésű „Testvériség-egység” Gimnáziumának egykori tanulója az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázik, magyar nyelv és irodalom szakon tanári, fordítói és könyvtárosi végzettséget szerez. A belgrádi PRA Educa Menedzserképző Intézetben pr-menedzserré képzik. 1982 és 2002 között az újvidéki Magyar Szó újságírójaként a művelődési rovat munkatársa, szerkesztőként a művelődési rovat munkáját irányítja. Éveken át a belgrádi…

Részletek

NIKSON

A közelmúltban egy barátomtól hallottam a Nikson nevű pop/punk/rock bandáról, akik jelenleg még eléggé undergroundnak számítanak, bár igazi happy zene, ami jót tesz így nyár idején. A Niksont hallgatva egyszerűbb elviselni még a 40 fokos hőséget is. A nagy meleg ellen az árnyékba, vagy a gép elé húzódó olvasóknak ajánlom az alábbi beszélgetést. A kérdéseimre…

Részletek