CYBER-BOSZORKÁNYOK – EP-VÁLASZTÁSOK IDEJÉN

A boszorkányság története régebbi, mint gondolnánk, hiszen az animista kultuszban a nők voltak a termékenység istennői, határtalan ősi energiával bírtak, ismerték a füvek erejét és hatásait, kifejlesztették a természetgyógyászatot, felhasználtak minden misztériumot és praktikát és ezáltal veszélyt jelentettek a férfiak uralta intézményekre, az egyházra és az orvostudományokra. Silvia Federici: „Caliban and the Witch” című könyve…

Részletek

AZ EMBERI JOGOK VÉDELME NEM IDEALIZMUS

Rajkay Emőke 1976-ban született Budapesten. Édesanyjának elmondása szerint „mindig is nagyon önálló gyermek volt. Általában határozott elképzelései voltak arról, hogy mit akar, ezért már nagyon korán képes volt olyan döntéseket hozni az életével kapcsolatban, amelyek jelentősek voltak az egész család számára.” Emőke ma is hálás a családjának, hogy már egészen fiatal korában komolyan vették és…

Részletek

DIVATBA HOZNI AZ ETIKÁT

Novák Antónia 1974-ben egy konzervatív családban született Budapesten, ahol „a kitartás, a hűség, a figyelmesség, megbecsülés és az őszinteség egész életére megalapozta az alapvető emberi értékek fontosságát” a számára. Férjével 27 éve házasok, két fiuk van: az elsőszülött 26 éves, és már ő is boldog párkapcsolatban él, az öccse pedig 14 éves gimnazista. „Számunkra nagyon…

Részletek

A VALLÁSSZABADSÁG REÁLISAN ELÉRHETŐ

Miklovicz Attila – a hazai Szcientológia Egyház lelkésze, a társadalmi kapcsolatok igazgatója – 2016-ban csatlakozott véglegesen a budapesti egyház csapatához, az első találkozása azonban már 28 évvel ezelőtt megtörtént, közvetlenül a hazai rendszerváltás után. Az akkori fiatal gyerek számára az általános iskola 8. osztályában egy történelem-filozófia tanár tudott elsőként érdemi válaszokat adni az élet nagy…

Részletek

PILLANTÓ KUTYA: EGY EGÉSZSÉGES SZEMLÉLETŰ ÓVODA

Venesz Piroska 1967-ben született, harmonikus házasságban élő, egy gyermekes édesanya, aki több mint húsz éve neveli, fejleszti és gondozza a mások által rábízott kicsiny gyermekeket a XVI. kerületi Pillantó Kutya Alapítványi Óvodában. Áldozatos munkájáról így vall: „Minden újabb nap különös élményeket és nehezen leírható örömteli perceket ad számomra ebben a gyönyörű hivatásban.” A Kazinczy Ferenc…

Részletek

VÉGCÉL: ÁTFOGÓ VÁLTOZÁSOK TEREMTÉSE

Soós Zoltán 1970-ben született Budapesten. Édesanyját korán elveszítette, így már az általános iskolai tanulmányai során meg kellett ismernie az önállóságot és az önmenedzselés képességét. 1984-88 között elvégezte a közgazdasági szakközépiskolát, de mindössze egy hetet töltött tanult foglalkozásában, mivel hamar ráébredt, hogy „nem ez lesz az ő igazi útja”. Ezt követően tíz izgalmas év következett a…

Részletek