Soós Zoltán 1970-ben született Budapesten. Édesanyját korán elveszítette, így már az általános iskolai tanulmányai során meg kellett ismernie az önállóságot és az önmenedzselés képességét. 1984-88 között elvégezte a közgazdasági szakközépiskolát, de mindössze egy hetet töltött tanult foglalkozásában, mivel hamar ráébredt, hogy „nem ez lesz az ő igazi útja”. Ezt követően tíz izgalmas év következett a könyvszakmában, az 1988-98 közötti időszakot ma is úgy emlegeti, hogy „gyönyörű évek voltak, rengeteg értékkel és nagyszerű emberi kapcsolattal.” Viszonylag korán belekóstolt a professzionális hálózatépítés gyakorlatába, az itt elért sikerek végleg kimozdították az alkalmazotti létformából. 1999-ben megismerkedett a tréneri szakmával, miközben állandóan képezte magát, egyik tanfolyamot a másik után végezte, rátalált a Dianetikára, ami egy életre szóló élményt és újabb útmutatást jelentett a számára. 2002 és 2013 között a Drogmentes Magyarországért Maraton munkáját irányította ügyvezetőként, az itt végzett szervezői és felvilágosítói munkájának elismeréseként 2008-ban IAS Szabadságérmet kapott. Soós Zoltán 2013 óta végez rendszeres tréner-tanácsadói tevékenységet, miközben továbbra is aktív szerepet vállal a Szcientológia Egyház különféle rendezvényein. Szakterületei: a nyilvános beszéd, a közszereplés és hatásos előadások megtanítása mások számára.

– „A király beszéde” (The King’s Speech) című történelmi filmdrámában Lionel George Logue ausztrál beszédterapeuta és amatőr színpadi színész a dadogásban szenvedő VI. György brit királyt sikeresen tudja kezelni. Amikor 1939-ben Nagy-Britannia hadat üzen a náci birodalomnak, a királynak beszédet kell mondania a rádióban, ezért VI. György a Buckingham Palotába hívatja Logue-ot, aki a felvétel ideje alatt hangtalanul irányítja az uralkodót, aki a végén már magától mondja a hadüzenet szövegét, beszédtanárának segítsége nélkül. Ön is valami hasonló eredményekre törekszik a munkája során?
Soós Zoltán: – Sok szempontból igen! Úgy hiszem, akkor is hatással tudok lenni a világ menetének alakulására, ha nincs módom uralkodókkal együtt dolgozni. Meggyőződésem, hogy minden egyes ember, aki tiszta szándékkal, tudatosabban, magabiztosabban és határozottabban kommunikál, jótékony hatással lesz a környezetére. Egy cégvezető a vele együtt dolgozó embereket hozza majd jobb állapotba, egy társadalomjobbító tevékenységet végző szervezet vezetője viszont már tömegek életére lehet hatással.
A végcél – bármennyire idealisztikus is – az átfogó változások megteremtése. És ebben legalább olyan fontos szerepe van a felülről jövő változtatásoknak, mint az alulról induló változásoknak.

– Melyek az Ön leghatásosabb egyéni módszerei?
S.Z.: – Ha lehet, akkor a konkrét előadói eszközök helyett (mimika, sztorik, közönség bevonása) inkább elveket mondanék, mert ez a jó képzés alapja…
Ha sikerül egyetértést elérnem abban, hogy az ember határozottan KÉPES a változásra (feltéve, hogy megérti, hogy min kell változtatnia és miért kell változtatnia), akkor már félig nyert ügyem van.
Ha a résztvevőim figyelmét a nehézségek, akadályok, problémák helyett a tudásukra, meglévő, vagy kifejleszthető adottságaikra és képességeikre tudom irányítani, akkor kinyílnak, mint a virág, és ragyogni kezdenek.
Amikor valaki megérti, hogy a professzionális fellépés és megjelenés mögött mennyi felkészülés és gyakorlás van, és ezt a szemléletet alkalmazni kezdi MINDEN területen, az csodákat hoz létre a működésében.
Egyébként a kulcs szerintem az, hogy nem droidokat kell létrehoznom, akik vissza tudnak mondani egy megtanult szöveget, hanem önállóan gondolkodó embereket, akik képesek a saját egyéniségükre szabni az előadói eszközöket, és azt bármilyen helyzetben az oda illő módon használni.
Ha a fenti elvekkel egyetértünk, akkor már könnyű ezekre ráültetni a konkrét technikákat.

– Említsen néhány olyan esetet, amikor jelentős áttörést, vagy eredményt sikerült elérnie!
S.Z.: – Óhhh, ez igazán hálás kérdés. Érdekes, de ezek sokszor teljesen hétköznapi csodák, hiszen mindannyian a saját hétköznapjainkban éljük az életünket.
Feltöltenek és boldoggá tesznek az olyan visszajelzések, mint mikor egy ragyogó ifjú hölgy azt mondja: „megtaláltam önmagamat… utoljára talán gyerekkoromban éreztem magam ennyire jól és szabadnak”.
Vagy amikor egy képzéssel foglalkozó kolléga azt írja: „Ha én ezt megtanulhattam volna főiskolán kommunikáció szakos hallgatóként ÉS pedagógusként, ha a csoporttársaim, pályán maradó és pályaelhagyó pedagógus sorstársaim ezzel a két nap (!) alatt megszerezhető GYAKORLATI tudással felvértezve oktatnának Magyarországon, ha az újságírók és média-szakemberek azzal a FELELŐSSÉGGEL és ETIKÁ-val kommunikálnának, ami nálad 2 nap alatt mindenkinél elmozdíthatatlan alappá válik, ha, ha, ha… Nem itt tartanánk…”

De ha csak egy történetet említhetnék, egy olyan történetet, ami még nekem is könnyeket csalt a szemembe, akkor az Luca története lenne. Középiskolai diákként jött el hozzám, hogy magabiztosabb és erősebb legyen. Tökéletes példája volt a rendkívül jó képességű fiataloknak, akik közül oly sokan vesznek el a kudarcok miatt. De ha megfelelő segítséget és támogatást kapnak, akkor a bennük lakozó ragyogó képességek és a szorosan hozzájuk kapcsolódó tiszta szándék és felelősség teret kap, és nem csak személyes boldogságot és kiteljesedést eredményez, hanem rengeteg jót hoz a tágabb környezetnek is.
„Olyan dolgokat teszek mostanában, amiket álmomban sem mertem volna gondolni, és nem félek folyton attól, hogy ’Jaj, a végén még csúnyán fognak nézni rám!’ Ha egy szóval akarom kifejezni: Belevaló Csaj lettem! És ezt nem csak én gondolom így… Többen is visszajelezték, hogy nagyon meglepte őket a változásom. Mintha új ember lennék. Azóta meg merem mondani a véleményem olyan embereknek, akiknek eddig nem. A legjobb barátnőim teljesen el vannak ájulva. Irigykednek rám, hogy mennyire el tudom magam engedni más emberek előtt…”
De kapaszkodjon meg: ez a ragyogó kislány képviselte hazánkat néhány társával együtt egy nemzetközi találkozón, a Comenius program egyik külföldi rendezvényén.
Íme a története: „A megnyitóra előkészítettünk egy filmes prezentációt, beszéddel vagy magyarázattal azonban nem készültünk. Ekkor gondoltam egyet és eldöntöttem, hogy akkor én most beszédet fogok tartani! Egy rövid köszöntőben akartam hálát mondani a cseh szervezőknek, szólni pár szót a filmhez és megemlíteni a készítőket, szereplőket, tanárainkat, végül jó szórakozást kívánni. Egyszerűen hangzik, akár improvizálhattam volna is, de a képzésen megtanultam, hogy a legapróbb beszédekre ugyanúgy fel kell készülni, sőt talán még jobban, mint a nagyokra. A 15 perces kávészünet elején eldöntöttem, hogy meg akarom ezt csinálni! Egyeztettem a csapattagokkal, leültem, megírtam a szövegem, kávéztam, átolvastam többször, megjegyeztem, háromszor elgyakoroltam hangosan a folyosón, amit mondani akartam, artikuláltan végigmondtam párszor az ABC-t, megnyugodtam, egyszer kipróbáltam a kimenést a pódiumhoz, kezembe vettem a mikrofont, kijelöltem a pontjaimat a térben. Egyszóval felkészültem, úgy ahogy azt a Profitól tanultam. Amikor eljött az idő felálltam, kimentem a közönség elé és megcsináltam. Elképesztő érzés volt izgulás nélkül kiállni körülbelül 100 ember elé és csak arra koncentrálni, amit át akarok adni a hallgatóságnak. Valóban profinak éreztem magam! Mikor végeztem nagy tapsot kaptam, ami nagy örömmel és büszkeséggel töltött el. Miután visszamentem a helyemre a körülöttem ülők mosolyogva, őszintén gratuláltak, később a tanáraim is külön megdicsértek. Délután is jöttek még oda hozzám mások, hogy gratuláljanak, és hogy kifejezzék mennyire professzionálisnak érezték ők is a beszédemet. Igazán felemelő érzés volt!”

– Mi az Ön személyes véleménye a hazai közbeszéd általános színvonaláról? Szokott időnként belehallgatni parlamenti közvetítésekbe?
S.Z.: – Bevallom nem. Természetesen sok minden eljut hozzám, vannak igazán kiváló példák is és vannak sajnos elrettentő példák is. De ha már a közbeszédnél tartunk… Hiába felkészült valaki technikailag és hiába van tökéletesen megírt szövege, ha a szándék mögötte nem tiszta, ha a cél, amiért többekhez szól nem építő, akkor hiába minden profizmus, az egész hiteltelenné válik.
Azokat a vezetőket becsülöm leginkább, akik tetteikkel is képviselik mindazt, amiről beszélnek.

– Gyakran vállal személyes fellépést egyházának nyilvános rendezvényein. A különféle eseményekre mindig kell külön felkészülnie, vagy az ilyesmi már „rutinból” történik?
S.Z.: – Én azt tanultam a legsikeresebb barátaimtól (élsportolók, vezetők stb.), hogy egy profi nem engedheti meg magának, hogy bármit is félvállról vegyen. MINDEN eseményre és beszédre felkészülök. És minél rövidebb időm van a kívánt hatást kiváltani a közönségen, annál alaposabban készülök fel. Hiszen ha van másfél órám és esetleg hibázok, azt van módon helyrehozni később. De ha csak 5 percem van, ott minden szónak, hangsúlynak, mozdulatnak a helyén kell lennie.
Szerencsére, ahogy az ember egyre rutinosabb lesz, a felkészülési idő is egyre rövidül.

– Mennyiben számít a nyilvános beszédek közül önálló műfajnak egy békés célú tüntetésen történő felszólalás? Milyen részletekre kell figyelnie ilyen esetekben?
S.Z.: – Jó kérdés, hiszen itt az emberi érzelmek kezeléséről van szó, ami igen kényes téma…
Bárhová is nézek, az emberi érzelmek produkálják a leginkább végletes helyzeteket.
Ez még akkor is igaz, ha csak két ember beszélget egymással, még inkább így van, ha 100, 500, vagy több ezer ember van együtt, és olyan témáról van szó, ami közvetlenül érinti a jelen lévőket.
Egy érzelmi hullám könnyen végigzúdul a tömegen, ezért nagyon óvatosnak kell lenni. Ügyelni kell a megfogalmazásra, sok apróság határozza meg egy kijelentés vagy gondolat hangulatát, és azt hogy mit fog kiváltani a hallgatókban.
De ezen felül nincs más különlegesség, ugyanazok az alapok érvényesek, mint bármilyen más beszéd esetében: legyen meg a tiszta cél a beszélőben, valódi gondolatokat adjon át, ne legyen benne semmi csalfaság, helyesen mérje fel a közönség hangulatát!

– Soós Zoltán különleges népszerűségének egyik jellegzetessége az egyéni humor. A humorérzék vajon fejleszthető? Megtaníthatók erre az emberek, vagy az ilyesmire „születni kell”?
S.Z.: – Nagyon köszönöm… bár mindent tagadok!
Tapasztalatom szerint NINCS olyan emberi készség, vagy tulajdonság, ami ne lenne fejleszthető. Ettől még igaz, hogy van, aki ebben jó, van, aki másban. De TÉNY, hogy a képesség MINDENKIBEN megvan, hogy elérjen egy jó szintet akár a humorban is. Csak az oda vezető út hossza a kérdés, hogy mennyit kell ezért dolgoznia.
Érdemes-e erre fókuszálnia, vagy az egyéniségéből adódóan ő inkább más területet erősítsen. (Határozottabb, érzékenyebb, vagy logikusabban gondolkodó alkat.)
Egyébként az ideális nyilván az, ha ezen tulajdonságok MINDEGYIKE megvan az emberben, és képes is élni velük. A kérdés mindig csak az arányokon van, hogy kiben miből van több…

– A hatásos beszéd rendkívül erős eszköz lehet mások befolyásolására. Milyen korlátozó eszközei lehetnek az ártó célú manipulációknak?
S.Z.: – Azt hiszem, a LEGFONTOSABB kérdést tette most fel. És engedelmével, két nézőpontból válaszolok.
Egyrészt, mint minden tudás, az emberek kezelésének képessége is, önmagában „semleges” erő. (Mint pl. a tény, hogy a hasadó atom energiát termel.) Ez az erő attól válik építővé, vagy rombolóvá, hogy valaki milyen szándékkal használja. (Aki rombolni akar, az bombát készít, aki építeni, az ellát energiával egy várost.)
Vannak és lesznek is romboló szándékú emberek (szerencsére az arányuk a szociális emberekhez képes szinte elenyésző.)
Az ő kezelésük külön téma, viszont bármely komoly képzésen, ami képességet és erőt ad a résztvevőknek, létfontosságú határozottan tisztázni, hogy az embernek csak akkor van joga a tudását és erejét használni, ha azt a másik érdekében is teszi!
Másrészt pedig – és ez felettébb érdekes – az ember alapvetően jó!
Tudom, hogy a mindennapokban, ahol nagyon sok rosszat látunk, sok a panasz, a gond, és a rossz példa, ezt nem könnyű elfogadni. De ha TÉNYLEG körbenézünk a környezetünkben, és azt figyeljük meg, amit látunk, akkor észrevesszük, hogy bár mindenkinek vannak rossz napjai, de a buszsofőr, a hentes, az óvónő igenis szociális lények.

És az, hogy az ember alapvetően jó, azt is jelenti, hogy néha képes még saját magát is visszafogni, ha olyan dolgot tesz, amiről tudja, hogy nem helyes.
Ez azt jelenti, hogy szó szerint megállítja, megfékezi saját magát. Tehát aki sokszor használja romboló célokra a beszédet, sokszor csap be másokat, az előbb-utóbb visszahúzódik az emberektől és magára marad. Olyan ez, mint egy beépített védelmi mechanizmus.
Tény, hogy van egy igen kis százaléknyi antiszociális személyiség, akiknek egyébként nem lenne helye a társadalomban, mert a rombolásra fókuszálnak.
De az emberek döntő többsége szociális lény, aki képes a többiek érdekében is cselekedni, és ha azon kapja magát, hogy hibákat követ el, akkor visszafogja magát, mindaddig, amíg önállóan, vagy segítséggel nem rehabilitálja a saját helyességét, vagy jóságát.
Ez az, amire nekünk fókuszálnunk kell!
És talán ez az, ami egy előadó, vagy beszélő igazi feladata! Hogy kihozza az emberekből mindazt a tisztaságot, képességet és erőt, ami bennük van. Hogy akik meghallgatták őt, többként, magabiztosabban és jobb képességekkel álljanak fel, amint ahogy odamentek.
Ez az, amiért mindannyiunknak dolgozni kell.

– Tréneri munkája során hasznát tudja venni a dianetikai auditálások során szerzett ismereteinek?
S.Z.: – Mindig is kereső ember voltam, csaknem egy évtizedet dolgoztam a könyvszakmában, rengeteg mindent volt szerencsém olvasni, de a valódi, használható és a mindennapi életben használható praktikus válaszokat a Dianetika, majd később a Szcientológia adta meg nekem. Ezért is foglalkozom vele már több, mint 20 éve. A tréneri munkával kapcsolatban azonban fontos hangsúlyozottan különválasztani két dolgot! Trénerként természetesen használom a korábban megszerzett tudást a kommunikációban, és az emberi kapcsolatokban, mivel tudom, hogy ez az egyik titka a sikereknek. Ugyanakkor egy tréning szigorúan a szakmai témákról szól, és nem keveredhetnek bele oda nem illő vallási és egyéb kérdések.

– Minek köszönheti, hogy másodmagával együtt elnyerte a Szcientológusok Nemzetközi Szövetségének (IAS) szabadságérmét?
S.Z.: – Az IAS Szabadságérmet olyan emberek kapják meg, akik valamely társadalomjobbító területen minimum országos hatást fejtenek ki. Kunfalvy Ákos barátommal a Drogmentes Magyarországért Maraton eredményeiért nyertük el elsőként Magyarországon ezt a ragyogó elismerést. Ákos volt a Maraton megteremtője, az ő hite, ereje hívta életre a 42 napos ország körüli futást. Az én dolgom az volt, hogy ügyvezetőként Európa legnagyobb mozgalmává tegyem ezt a 2.000 kilométeres, 300 települést érintő programot. Polgármesterekkel vezetőkkel és hírességekkel együtt dolgozva, évente több tízezer gyereknek tartottunk előadást és felvilágosító füzetek százezreit osztottuk szét. 

– A Szcientológia egyház tagjai egy éven belül 22 tüntetést szerveztek a magyarországi vallásszabadság érvényesülése érdekében, melyeken Ön gyakran vállalt főszerepet. Egy sikeres tréner-tanácsadó-vállalkozónak miért van szüksége ilyen „fellépésekre”?
Soós Zoltán: – A hivatásom és a vallásom nincs közvetlen összefüggésben. Ezeken az eseményeken, mint szcientológus vallású magánember vagyok jelen. Hitem szerint az ember halhatatlan szellemi lény. Ezt sok-sok alkalommal megtapasztaltam már. Azt is vallom, hogy „az ember alapvetően jó”, és bármily furcsa is, ez a nézőpont biztosította a Drogmentes Magyarországért Maraton sikereit is. Mert a legelhagyatottabb falvakban élő roma gyerekek ugyanolyan végtelen képességű szellemi lények, mint én, vagy bárki, más, így is viselkednek. Együttműködők, felelősen gondolkodók, akik hajlandóak jó dolgokat cselekedni. Ugyanez az elv adja meg a képzések sikerét is. Csak úgy tudom előhozni a résztvevőkben meglévő valódi képességeket, ha úgy tekintek rájuk, amik valójában: végtelen képességű lényekre, akik alapvetően jók, és képesek helyes döntéseket hozni. Ez nem „vallásos maszlag”, és nem hamis ájtatosság. Meggyőződésem, hogy bárki, aki értéket hoz létre és eredményeket ér el, ezekről az alapokról indul: hisz abban, akivel dolgozik, képes a tiszta szándékát, segítőkészségét és türelmét minden helyzetben megtartani. Ez pedig független az ember vallásától, bár úgy hiszem, nem csak minden vallásos emberben, de minden józanul gondolkodó, szociális emberben közös. Nekem ezt a tudást és bizonyosságot a Szcientológia adta meg. Ezt a vallást ugyanazok a jogok illetik meg, mint bármely más vallási felekezetet. A történelemben sajnos éppen elég rossz példát láttunk vallások és másként gondolkodók üldöztetéséről. Látni kell, hogy ezek a jelenségek soha nem csak egy kiemelt csoportról szólnak, hanem általános tünetek, a szabadság és az emberi jogok csorbításának tünetei, amit sajnos gyorsan meg fognak érezni a saját bőrükön azok is, akiket a „kisebbségekkel” kapcsolatos kérdések közvetlenül nem érintenek.
Kérdés nélküli felelősségem, hogy hallassam a hangom, és kiálljak magamért, az Egyházamért, és MINDEN emberért, azzal a határozott céllal, hogy az egyetemes emberi jogok mindenki számára biztosítva legyenek.