HILDEGÁRD ÉS HUBERT

Fura nap volt a mai, felhős volt a reggel, ködös, nedves. Huberttel együtt indultunk, lovagom hűséges maradt hozzám. Elhagytuk a zord szállót, adományoztunk néhány eurót a szállásért, ami barátságtalan volt ugyan, de jól esett a forró zuhany, és tető volt a fejünk fölött. Jól aludtam, állig a hálózsákomba bújva.   A rövidebb út az országút…

Részletek

CAMINO: ULI, MARY, JÜRGEN, HUBERT ÉS ROBERTO

Egy kis francia falu, oda kell eljutnom. Száguld velem a vonat, bámulok ki az ablakon, órák telnek így el. Nincs tegnap, sem holnap, még az estét sem látom. Nem tudom, hogy mit fogok tenni három óra múlva, azt sem, hogy hol fogok éjszakázni. Az előttem ülő nő állandóan csinál valamit: nyüzsög, telefonál, átrakja a táskáját,…

Részletek

BÖRTÖNTÖRTÉNETEK

Fliegauf Gergely mosolygós, kedves, széphangú magas férfi. Ránézésre lehetne akár gazdasági szakember, vagy bankigazgató, még politikus is, de neki egészen más a hivatása: a Magyarországon dolgozó 45 börtönpszichológus egyike volt, jelenleg pedig elméleti börtönpszichológiával foglalkozik. Hat éves korában még csillagász szeretett volna lenni, hiszen azt mondja: „ami kint van, az bent is és a nagy,…

Részletek

VÁLTOZÓ IDŐK KAMERUNBAN – UTÓLAGOS DILEMMÁK

 „Afrikai élet-és létmódok megérthetőségét, belső dimenzióit, egészség és betegség, kosz és tisztaság fogalmi relativitását, univerzális panaceák és törzsi hitek, amulettek, orvosságos emberek relatív igazát azonban úgy érzem, felszínesebben érinti, mint lehetne. Ezek sorskérdések afrikaiak és „fehérek” közötti viszonyban, különbségekben és stratégiákban, érdekes lett volna az önreflexió szintjén is többet jelezni ezekről…, akár nem mással, mint…

Részletek

TEREPMUNKAI FOTÓZÁS

Kiskoromtól kezdve szerettem az indiános képeket nézegetni, vagy az érdekes törzseket és arról álmodtam, hogy egy nap majd én is meghódítom az ismeretlen világokat, láthatatlanul, észrevétlenül. Mindig volt egy kép a párnám alatt, egy indián kislány vagy egy afrikai törzsbeli gyermek, mert azt hittem, ha éjjel ott van, álmomban majd találkozom vele. De honnan volt…

Részletek