A MAGYAR MUSZLIMOK TÖRVÉNYTISZTELŐK

A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület (MIJE) vezetői arra kérik a magyar politikai vezetőket, a hazai politikai véleményformálókat, illetve a magyar polgártársaikat, hogy megnyilvánulásaik és döntéseik során legyenek tekintettel Magyarország Alaptörvényére, illetve azon nemzetközi egyezményekre, melyek biztosítják a vallásszabadságot, mely magában foglalja annak szabad megválasztását, kinyilvánítását, közös gyakorlását, és tanítását is. „A közelmúlt eseményei számos aggodalomra…

Részletek

A TANULÁST TANÍTÓ

Henczel Edit 1988 és 1992 között volt középiskolás, egy rendkívül szigorú erkölcsű és nagyon kemény oktatást nyújtó gimnáziumban. Az osztályában négy év alatt 3 öngyilkosság történt, az évfolyamról két tanuló megszökött az iskolájától, családjától. Edit már kamaszként is érezte, hogy „nagy a baj, valami nem stimmel a hazai oktatási rendszerrel”. Maga is a lázadók közé…

Részletek

EINSTEIN KOCKÁI: EGYSZERŰ JÁTÉKKAL A VALÓDI JÁTÉKÉRT

A hagyományos értelemben vett játék válságban van, hiszen a mai gyerekek inkább a virtuális valóságban élnek és játszanak, amelynek káros hatása közismert. Egy globális kezdeményezés – a The Real Play Coalition – ezen próbál változtatni. Egy kutatás szerint a szülők kétharmada azt gondolja, hogy gyerekének ma kevesebb lehetősége van játszani, mint neki gyermekkorában. A „valódi”…

Részletek

A DROGMEGELŐZÉS: „TÖRŐDÉS, ODAFIGYELÉS, REÁLIS CÉL ÉS KITARTÁS”.

Németh Gergő – a magyarországi Drogmentes Világért Alapítvány jelenlegi vezetője –, fiatal évei ellenére a legváltozatosabb szakmákban és munkakörökben kipróbálta magát. Nehéz fizikai munkát végezve dolgozott raktárosként és gyakran kockáztatta a testi épségét, amikor kaszkadőr volt. A grafikusi munka nem áll távol a tördelő-szerkesztői feladatoktól, így aztán mindkettőt kipróbálta, mielőtt a céltudatosságát kezdte hasznosítani marketingigazgatóként….

Részletek

AZ INTERPOL ÁLDOZATAZONOSÍTÁSI KÉPZÉSE

Immár Magyarországon is megalakult a Disaster Victim Identification (DVI) elnevezésű munkacsoport, amely tömegszerencsétlenségek, természeti katasztrófák, terrorcselekmények bekövetkezésekor vagy külföldön hasonló esemény megtörténtekor – az Interpol irányelvei és iránymutatás szerinti – kellő szakmai felkészültséggel készen áll a magyar áldozatok beazonosítására. Az Interpol égisze alatt már 1980 óta működik ilyen munkacsoport, mely sorai közt magyar szakemberek is…

Részletek

NŐK ÉS LEÁNYGYERMEKEK A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉLVONALÁBAN

Az Európai Bizottság szervezésében rendezett Európai Fejlesztési Napok az egyik legjelentősebb arra hivatott fórum, hogy összekapcsolja a közösségfejlesztés különféle kezdeményezésit tapasztalataik és ötleteik megosztására. Az ez évi fórum a „Nők és leánygyermekek a fenntartható növekedés élvonalában” témakörét bebarangolva szerveződött. Nyolcezer ember gyűlt össze június első hetében egy nagy jelentőséggel bíró találkozón, aminek tematikáját a „Nők…

Részletek