A magyarországi romáknak nincs valós politikai képviseletük sem országosan, sem helyileg. Ez egy határozott és bátor állításnak tűnik, de valós. Az 1990-től az ország demokratizálódásával egyidejűleg a roma önszerveződés is meglódult, és több száz roma egyesület jött létre különböző területi lefedettséggel, és különböző profillal. E folyamatot akasztotta meg a nemzetiségi önkormányzatok rendszerének létrejötte 1994-ben. A nemzetiségi önkormányzatokat választják helyben, megyeileg és országosan, a törvényi szabályozásból fakadóan elsődlegesen a kulturális autonómia területén bírnak jogosítványokkal. SETÉT JENŐ az Idetartozunk Egyesület vezetőjének írása.
A hazai elismert 13 nemzetiség közül 12-nek e felhatalmazás elégséges. A roma közösségek esetében azonban nem. Ennek több oka is van:
– egyrészt a nemzetiségek közül a roma az, amely látható kisebbség a rasszjegyei alapján,
– másrészt a roma közösségek olyan társadalmi talajvesztésen mentek keresztül a munkahelyek tömeges felszámolódásának következtében, amely többségüket az underclass osztályba sodorta.
Ennek következtében a roma nemzetiségi önkormányzatok rövidesen csapda helyzetbe kerültek:
– a törvény elsődlegesen kulturális autonómiához fűződő jogokat biztosított számukra,
– ezzel szemben a nép, a roma emberek elsődlegesen egyéni, szociális, társadalmi lecsúszásukban remélt segítséget tőlük,
– a roma önkormányzatok igyekeztek ezen elvárásnak megfelelni, de ez nem ment nekik, ám kulturális autonómiához kapcsolódó jogaikról megfeledkeztek, ezeket nem aknázták ki.
Tekintettel arra, hogy a nemzetiségi önkormányzatok a kezdetektől iszonytatóan függenek a települési önkormányzatoktól rövidesen feladták és lemondtak a másik, szintén a nemzetiségi törvény biztosította jogukról, az érdekvédelemről. Ennek következtében a helyi újraelosztás folyamatába nem is tudtak, és nem is mertek érdemben beleszólni. Igy hát az Európai Unióhoz történt csatlakozást követően úgy kerültek felhasználásra és elosztásra a fejlesztési források, hogy érdemben alig érintette a romákat, sőt kollektív kimaradásukról beszélhetünk a valóságban.
Az elmúlt 22 év roma közéletében a roma önszerveződés résztvevői részéről a versengés volt a jellemző, az együttműködés és szövetség kötés, közös érdekérvényesítés és érdekképviselet helyett.
A szervezetek leginkább a nemzetiségi önkormányzati rendszerben elérhető mandátumokért versenyeztek egymással, amely ugyan egyfajta státusz szimbólummá vált, de érdemi beleszólást nem biztosított a közügyekbe és az újraelosztásba.
A nemzetiségi önkormányzati rendszer gyakorlatilag csődöt mondott, hiszen legfontosabb célját a bizonyos fokú autonómiát nem biztosítja sem kulturális sem más ügyekben, érdekvédelemre pedig nem használják. Az alárendeltségi és függőségi viszonyok megmerevedtek. A helyi nemzetiségi önkormányzat a települési önkormányzattól, a megyei nemzetiségi önkormányzat a megyei önkormányzattól, és az országos nemzetiségi önkormányzat pedig a mindenkori kormányoktól függ jogosítványokban, pénzügyekben és lehetőségekben.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy bár Magyarország 3200 településéből, 2000 településen élnek romák, és 1100 településen van roma önkormányzat még sem tudtak politikai erővé, tényezővé válni. Ennek elsődleges terepe a helyi önkormányzati szektor lehetett volna. 2006-ig a roma közösségek 1000 települési önkormányzati mandátumot birtokoltak, ám 2006-ban egy törvény módosítás következtében elvesztették e mandátum tömeget. E törvénymódosítás megszüntette a nemzetiségek kedvezményes mandátumszerzési lehetőségét.
2011-ben visszaállították ezt, ám ez pusztán névleges marad, hiszen a főszabály szerint csak ott lehet kedvezményes nemzetiségi mandátumot szerezni, ahol a helyi választópolgárok legalább 50%-a a kisebbségi névjegyzékbe veteti magát, amely teljes képtelenség és a romák jellemző települési-társadalmi aránya 5-10%. Jól mutatja a helyzetet, hogy legutóbb mindösszesen 12 magyarországi településen volt lehetőség ilyen mandátum megszerzésére, amelyből mindössze 3 volt roma település, a többi szlovák és egyéb, de egyetlen ilyen mandátumot sem osztottak ki az Országos Választási Iroda tájékoztatása szerint.
A helyzetet jól megmutatja, hogy a cigány többségű falvakat nem számítva, a városi rangú települések körében a 10 legnagyobb lélekszámú roma közösség, együtt sem birtokol 10 települési önkormányzati mandátumot! Így a legnagyobb lélekszámú roma közösségek sem tudják felhasználni a választások szempontjából releváns és egyetlen társadalmi tőkéjüket, hogy sokan vannak!
E legnagyobb közösségek éppolyan marginalizációban élnek, és pont ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint a kisebb falusi közösségek. Nevezetesen: elkülönített telepeken élnek, gyermekeiket külön osztályokba és külön iskolákba zárják, lakóterületeikről hiányoznak az alapvető infrastruktúrák, mint aszfaltozott út, járda, vízelvezető árok, közvilágítás. Épp úgy nem veszik fel őket munkahelyekre, nincsenek jelen a közalkalmazottak körében, épp úgy kivannak téve a rendőrségi vegzálásnak és kiszorulnak, kimaradnak a közszolgáltatásokból, mint szervezet hulladék szállítás, közterület karbantartás.
A roma közösségek, szervezetek az elmúlt 27 év valamennyi választását végig dolgozták, végig küzdötték mégsem lettek eredményesek, mert tevékenységük kimerült valamelyik „többségi gazdapárt” érdekeinek kiszolgálásában, legyen szó akár parlamenti, akár helyi önkormányzati választásról, sőt ide kell értenünk az európa parlamenti választásokat is. A „többségi gazdapártok” azonban nem merészkedtek tovább 1-2 dísz cigány mandátum kiosztásán túl. A romák nem bírnak reprezentációval sem a többségi pártok döntéshozó struktúráiban, sem parlamenti, sem önkormányzati frakcióikban. Kiváltképp nem, társadalmi arányuknak megfelelő mértékben.
A hihetetlen szervezeti választási aktivitás, pont ellenkező hatást váltott ki a közösségekben, ugyanis a roma politikai szervezetek pont úgy jártak el a roma közösségekben, mint megbízóik: a roma választók tájékoztatása, felkészítése, tudatos szavazóvá tétele helyett maguk is prédákként, használt ruhával és élelmiszer adományokkal letudható és megvehetőkként tekintettek a roma emberekre.
Az eddigi 7 parlamenti és 7 helyi önkormányzati választásokban való aktív, a társadalmi átlaggal közel egyező választási hajlandóság ellenére, a számtalan választási ígérgetések ellenére, ma is sok olyan cigány telep van, ahol 1 cm-el sem lett több aszfaltos út-járda, közvilágítás, 1%-al sem nőtt a foglalkoztatottak száma, és 1%-ot sem csökkent az iskolai elkülönítés, és továbbra is kimaradnak a helyi önkormányzati testületekből.
Ez a helyzet, ez a kiindulási pont. Ennek kell véget vetni.
A romáknak politikai hatalomhoz kell jutniuk!