GYÖKEREK

Indiába – bár magam sem tudtam – a gyökereink keresésére indultam. Úgy képzeltem, ott láthatóvá válik számomra valami ősi, eredeti hagyaték, az emberiség közös, egyetemes örökségéből. Minderről azonban fogalmam sem volt, csak az izgatott, hogy valahogy India mélyére jussak, az „igazi”, érintetlen Indiába, a múltba. Kezdetben el se tudtam képzelni, hogyan juthatnék el nevenincs falvakba,…

Részletek

LEVÉL

Ígértem, írok. Sors, jóslat, igazság, harmónia, balansz – véget nem érő, nagy témák. Saramago-féle megközelítésben: válasz nélküliek. Beszélhetünk róla, persze, ki-ki hozhatja a maga argumentumát, nagy a szép- vagy szakirodalma. Keresve sem találhattam volna jobb helyet Esunál: Kamerun-szerte első helyen áll boszorkányság, mágia, mindenféle babona terén. Summázni nem tudok, nem fogok semmit – még a…

Részletek

DIWALI – A FÉNY ÜNNEPE

Diwali, vagy más néven: „Deepawali”, a Fény Ünnepeként ismert Indiában, és a „könnycsepp formájú szigeten. A szanszkrit „Deepa” szó fényt, az „Avali” sort, füzért jelent, tehát a Deepawali a fényfüzér ünnepe, amikor a hindu emberek olajlámpásokat gyújtanak házaikban és házaik előtt, a Gangeszen mécsesek úsznak egész nappal és egész éjjel, mert ezen a napon „a…

Részletek

AZ IZRAELI KULTURÁLIS INTÉZET KIÁLLÍTÁSA

„Előbb a dombot nézzük a képen, azután a képet a dombokon.” – így szól egy középkori kínai közmondás. A kép mögötti kép. Amit látunk, és ami onnan a mélyből jön kifele, hullámzik, hömpölyög felénk – az láthatatlan. A szubjektum szeme, az alkotó szeme és a mi szemünk. Rétegek mögötti valóságok, képzeletek, látásmódok, intuíciók, empíriák, megélések,…

Részletek

SZÍNEIM TÖRTÉNETE – TURÓS MARGARÉTA TÁRLATA

„A kép teret hagy a képzeletnek. A valóság azon része, amely egy korszak rekonstruálását nyújthatja meg, és egyben elindít a történet útján.” – emlékeztet Turós Margaréta. A fényképben rejlő történet esszenciája a véletlen és a megismételhetetlen. A fotóművész pedig ösztönösen megérzi az ezerszínű írisz mögött megbúvó históriákat. A magát ‘Street Photographer‘-nek valló Turós Margaréta fotográfiái…

Részletek