„Minden madár a széllel ellebeg, s velük repülnek mind a fellegek. De én s a jó öreg csingtingi hegypást még ernyedetlen kedvvel nézzük egymást.” – Li Bai
A közelmúltban volt a MUPA-ban a kínai holdújév hangversenye, hatalmas élmény volt a hallgatóság részére, állva tapsolták vissza a zenekart és a gyönyörű hangzású hangszereket, a négyhúros pipát és a citerára hasonlító kucsenget. Ritka szép hangzásokat hallottunk, minden hang a helyén volt, fegyelmezett, rendezett, profi és olykor váratlanul humoros játék, ez jellemezte a páratlan zenei bravúrokat, mondhatnánk azt is, hogy olyan volt, mint a kínai emberek.
De vajon ki is a mindenki által sokat emlegetett Kína? Hány arca van? Milyen egy nyugati ember számára a kínai és egyáltalán a keleti kultúra? Műanyag mennyország vagy high tech paradicsom?
A kínai naplót lehet és talán szubjektíven kell is olvasni, de megpróbálom szemléltetni hogyan láttam azt a kis részt, ami számomra a kínai életérzést jelentette.
Bejing és a kínai Tibet
Reptér, nem találom a terminált, fel sem tűnik, hogy rajtam kívül csak ázsiaiak és kint vár egy hatalmas gép kínai karakterekkel.. Felröppenek a hatalmas emeletes Concordra, átvergődök a VIP Jack Daniels közt és leülök az Economyban két kínai lány közé, hogy várjam az ebédet, közben bekapcsolom az ülés képernyőn a filmet. Hozzák is a reggelit, hozzá pálcikát. Jól kezdődik. A tészta olyan gyömbéres, hogy egy évre fertőtlenít. Kínomban azt nézem, melyik filmet tekintsem meg, mindenki kínai kungfus filmet néz, én bekapcsolom a sírós csöpögős Liam Neesonosat ahol Liam immár háztetőkön rohan. Átkapcsolok a kínaira, ne higgyék, hogy antropológus létemre nem tudom mi az etnocentrizmus , de kifogok egy vicces kínai filmet, ahol a fogorvos egy nő fenekéhez nyúl, azt hitem Kína kommunista ország és nem nyúlnak csak úgy mindenhova. Persze, hogy az, mert az orvos, csak véletlenül kapálózik, nem találja el. Két dolog lehet, vagy van ezeknek humoruk vagy nincs.
Mi van, ha nekünk nincs?
Beülök a kínai ismerős hatalmas Hondájába, az autó beszél, irányít, telefonál, gondolom kávét is főz, de csak kínaiul.
A férfi nagyon értelmes, általában kérdez, és nem érdekli mit válaszolok, vagy csak gyorsabb mint én, ami azért nem könnyű. Ha lírai, akkor is kétsoros, nincs itt hosszas mellébeszélés, Thomas Man Varázshegyét elégetnék a Tienamen téren az első mondat után. Gyorsan megkérdem mennyi egy tanár fizetése itt, nekem is vannak rögeszméim. A következő, mennyi egy lakás bérlése. Ezer dollár és a lakás változó, a fél fizetéstől az egészig. A legjobban kereső réteg a kormány alkalmazottai, mert itt már kezdetek óta minden centralizált, a császártól a diktatúráig,
Azt észreveszem, hogy hihetetlen gyorsan számolnak a kínaiak, lehet ezért nem várja meg a lírai kifejtésemet a mérnők ember sem.
Az iskolákban ötven fős osztályok vannak, csak érteném miért olyan jók mégis a matematikában. A fiatalok elkényeztettettek, tele vannak pénzzel, mert az egy gyermekes korlátozás óta egy fiatalra hat fő jut nagyszülőkkel, nagynénikkel és ezek pénzelik őket. Tele van a pláza velük, magyarázza a feleség, aki egy intelligens középvezető egy nagy cégnél, ahol rengeteget dolgozik.
Egy gyermek lehet per család ott, ahol van a szülőknek testvére, ha nincs, akkor kettő.
Később utánaolvasok.
Kína oktatási rendszerét sok nyugati kormány irigyeli, hiszen mindenki szeretné, ha a nemzete ilyen magas teszteredményeket és ekkora fegyelmet érne el a saját iskoláikban.
A nyugati kritikusok úgy vélik, hogy a kínai oktatás, a vizsga eredményeken túl, korlátozza és beszűkíti a kínai gyermekeket.
„Egy vidéki diáknak gyakorlatilag nincs esélye felvenni a versenyt egy városi társával,” mondja Jiang Nengjie, független filmes, aki készített egy dokumentumfilmet a kínai vidéki gyermekekről.
A szüleikkel együtt városba költöző migráns gyermekeknek igencsak korlátozottak a lehetőségeik az oktatásban, hiába a különféle kormányzati politikák kísérletei a teljes integráció irányában.
„Semmit sem tudsz kezdeni a 15 éves kamaszokkal, ha kommunista csemetékként kezeled őket. Ez nem az oktatásról szól, hanem a teljesítményről.” – nyilatkozta Xinran Xue író és újságíró a BBC rádiónak.
Azt is kifejtette, hogy az családi értékekben való erős hit és a hierarchia is helyet kapnak osztályteremben – mondván, hogy a diákok várhatóan tartsák tiszteletben az idősebb társaikat, soha ne kérdőjelezzék meg tanáraikat.
Hangsúlyozva az alapvető kulturális különbségeket, Simon Jenkins azt mondta: „Mi angolok, hajlamosak vagyunk inkább lázadást, találékonyságot és önállóságot tanítani”, és kifejtette azt, hogy a brit rendszer kevesebb hangsúlyt fektet a gépies tanulásra.
Elemzések szerint a sanghaji takarítók gyermekei három évvel előbbre tartanak matematikából, mint az Egyesült Királyságban az ügyvédek és orvosok csemetéi. Bár Sanghajban 23 millió ember él, ami Kína lakosságának kevesebb, mint 2% -a, az egy főre jutó GDP több mint a duplája az országos átlagnak és a főiskolai beiratkozási arány négyszer olyan magas.
Alkalmanként, emlékezni kell azért a rendszer könyörtelenségére. 2012-ben, egy osztályteremben a kínai középiskolás diákok intravénásan aminosavat adtak be maguknak, mert a közösségi médián látták a gaokao hatását. 2011 májusában két tizenéves Jiangsuban megölte magát, mert nem teljesítették maximálisan a házi feladat kívánalmait, írta a közösségi média
A hatóságok elismerik a problémát. Tavaly júniusban a kormány által kiadott iránymutatásokban sürgette az iskolákat, hogy összpontosítsanak a diákok „erkölcsi fejlődésére”, „állampolgárságára” és az „ambíciójukra”, nem pedig a vizsgálati eredményekre.
Már az autóból látom a maszkos embereket, nem értem miért a maszk az arcon, mintha mindenki sebészorvos lenne. Bohóckodnak, mondják nekem kínai ismerőseim, félnek a fertőzésektől.
Hatalmas a szmog Bejingben, mert Bejing völgyben van, alig látszanak néha az épületek. Rengeteg az új autó, nem mint a hetvenes évek Kínájában, ahol ócska autókat vettek és szennyezték a levegőt, amíg az ózonlyuk megbosszulta magát. Hatalmas harminc emeletes stilizált panelek mindenhol.
Végre megérkezem Bejing belvárosába, rohanok a Tiltott Városba, mert annyi filmben láttam már.
A Tiltott Város érdekes, nem nagyok a falak, sok a zöld körülötte, érdekes parkok veszik körül, ahol a ciprusoknak fantasztikusan csavart törzsük van. Vajon mi változhatott a Ming dinasztia óta? A Palotába nem tudok bemenni, még nem vagyok császár és nem lehet nekem, a Tiltott Várost sem rég nyitották meg a halandóknak.
Tájékozódni szeretnék, ezért angolul kérdezek jó fél órát, amíg találok két kínait, aki beszél valamennyire. Az történik, ami utam további részében, rá kell jönnöm, hogy a kínai ember nagyon kedves, mosolyog a kérdésre, először nem mond sem igent, sem nemet, aztán elküld ellenkező irányba, ha kitartok. Hányszor hallottam a keleti körben gondolkodásról, most megtapasztalhatom élőben, hogy a nyugati linearitásommal itt nincs mit kezdjek. Teljesen általános, hogy a rendőr, a szálloda recepciósa, a diák, a busz vagy taxisofőr mindig ellentétes irányban mutat kínaiul.
A Wangfujin utcára kerülök, ami tiszta haszon, bemegyek az APM plázába, ahol, ami szem szájnak érdemes, minden ott található, nyugatibb a nyugatnál. Kint meg szegénység.
A központi Dongcheng negyedben két népszerű utca van, amik a kulináris sokszínűségről híresek, a Dongcheng Night Market és a Wangfujin Snack utca. Ahogy a neve is mutatja a Dongcseng Night Market este nyit, míg a Wangfujin egész nap nyitva tart.
Wangfujin a különlegességek utcája. Tele van eladókkal, vásárlókkal és nézegetőkkel és akkor is érdemes ide ellátogatni, ha az ember nem eszik semmit.
Ízletes skorpiók vannak feltűzve pálcákra, de van itt kecske pacal leves vagy sült tofu szeletek. Vannak normál ételek is, mint például a yangrou chuan vagy a grillezett bárányhús, sült tészta, és kandírozott gyümölcsök.
Különböző kisebb utcákon, amik innen nyílnak megtalálhatók a házéttermek, vagy a kis szuvenírek boltjai, ideális helyek az alkudozásokra. A Wangfujin utcát nem szabad kihagyni.
Nézem a gazdag kínaiakat, ahogyan vásárolnak, füstölgő leveseket és grilleket esznek és kimegyek az életbe. Rögtön balra kis utca lampionokkal, bemegyek, szétnézek, hátha megfizethetek egy hamburgert. Az éppen nincs sehol, de mindenhol mozgó skorpiók, kígyók, gyíkok, hernyók, tengeri lovak és csillagok, amiket sütögetnek. Van úgy, hogy még mozog, de nem kell finnyásnak lenni. Egy kínai punk fiú vesz a kedvesének egy pálcán sült skorpió kompozíciót és átadja rózsa helyett. Szédelgek.
De ez még a könnyebbik verzió, mert Dél Kínában kutyát és macskát is esznek, nincs ott állatvédők kiabálása.
Tudnom kell, hogy Kínában soha nem tudhatom mit eszek és minden lehetséges. Tudomásul veszem. Muszáj.
Mindenhol rendőrök, minden egyes Metro megállónál ellenőrzés, táska, ruha.
A kínaiak mind dolgoznak, ezt tudom meg az ismerősöktől, itt a konfucianizmus dominál. De hogy itt mekkora teret kapott az iszlám, ezt nem tudtam, zen-iszlám közösségek vannak. Eszek is egy vendéglőjükben egy nyolc babos valamit, fogalmam sincs mi, de nem rossz.
Mindenki levest eszik. Pálcikázzák befele a tésztákat. A fagyi zöldborsó vagy matcha. A pekingi kacsa mennyei és igen drága, kis tésztába vágják bele a sült kacsahús szeletkét, mellé egy kis hagyma csík és uborka, tekerés és evés, mint gyermekkorunk katonái.
Épp a Nagy falnál vagyok a lányokkal, akik nagyon ügyesen másznak és nem finnyásak, tehát én is helyt kell álljak. Gyönyörű ez a táj, megértem Dzsingisz harcát. Itt kellene maradni pár évet…
A Nagy Fal hivatalos hossza 21,196.18 km (13,170.7 Michigan) – (6 + dinasztiák ).
A legtöbb mai emlék a Ming-dinasztia korából származik, a Nagy Fal: hossza 8851 km (5500 mérföld).
A Nagy Fal több mint 2300 éves.
A Nagy Falat 2000 évvel ezelőtt építették a Qin Shi Huangdi első kínai császár uralkodása alatt, a Qin dinasztiában ( 221 Kr.e-206 Kr.e.)
A kínai nyelvben a nagy fal neve „ Wan- Li Qang-Qeng”, ami azt jelenti, hogy 10 000Li hosszú( 10 000 Li 5000 km)
A Ming kori Nagy Fal 9 megyét és tartományt szelt át: Liaoning, Hebei, Tianjin, Peking, Belső-Mongólia, Shanxi, Shaanxi, Ningxia, Gansu.
Badaling a Nagy Fal leglátogatottabb része ma is (63000000 látogató 2001-ben). Május és október első hetében akár 70.000 turista látogatja meg naponta.
A Nagy Fal simatai része
A Nagy Fal átlagos magassága a Badaling és Juyong részén 7.88 méter, a legmagasabb helyen 14 méter magas. Egyharmadának nyoma veszett. Mivel 1644-ben, amikor a Ming-dinasztia megbukott, nem végeztek további munkát a Nagy Fal építésében (katonai célokra használták- néhány helyet már helyreállították az idegenforgalomban). A Nagy Fal Badaling részének újjáépítése és védelme 1957-ben kezdődött. 1987 decemberében az UNESCO világöröksége lett. A Nagy Fal a Föld pályájáról látható, de a nem igaz a legenda, miszerint a Holdról is látható, ahogy azt Neil Armstrong. Jim Lowell és Jim Irwin asztronauták is megerősítették.
Vissza Bejingbe…
A kislányok mind csipkerózsika és hamupipőke ruhákban járkálnak, ennyi mesefigurát nem láttam, illetve olyanok mintha, nejloncsipkék, kis topánkák, mint Dorothynak az Ozban. A fiatal lányok és nők lábán magas sarkú plasztik talpú cipő, a modernebbek haja rövidre vágva és néha zöld.
A maszk és a napszemüveg kötelező, még mindig nem értem ezt a maszkot. Mitől félhetnek? Szmogtól, fertőzéstől vagy szürkeségtől? Egymilliárd ember közt senki se talál meg, nem kellene ennyire rejtőzni.
Egyetemre nehéz bekerülni, mert nagy a konkurencia, nagyon jól kell tanulni.
Este kínai tévét nézek, az egyik műsorban valami Megasztár döntő, sír az énekes, sír a zsűri is és pillanatonként egy narancslé reklám megjelenik, én így nem tudok rendesen sírni. Az énekes az életét meséli és nehéz ehetett, mert sírnak.
Átkapcsolok. Ott 1929 egy stúdióban játszódik le egy egész háború, és megszöknek, elkapnak, sikerül, ugyanabban a háttérben. Még egy csatornával próbálkozom. Három fiatal szamurájnak öltözve sokkolják a metrón az embereket, nem rossz, csak állandóan megvágva a film, zenésítve cikázik. Visszamegyek a Megasztárhoz, még sír a zsűri, sok lesz ez. Lefekszem.
Másnap elmegyek egyedül kószálni, megnézem a Menny templomát, szép kert veszi körül. Vörös, arany és kék, ezek a színek dominálnak, itt a császárnak kapcsolata volt az éggel. De még mindig nem vagyok császár.
Délután megéhezem és bemegyek egy étterembe. Sokan ülnek asztaloknál és előttük fő egy egy leves. Kapnak valami nagy tálat, azt hiszem a rajta levő dolgokat kell beledobálni. Leülök, de semmit nem értek. Mellettem egy kedves kínai lány és mily szerencse, beszél angolul. Caroline Fang, hisz a kínaiaknak van angol nevük, sales manager a Kingstonnál. Segít, rendel nekem és beállítja a vizem hőfokát. Kész művészet itt az evés és a kínaiak állandóan esznek, mégis soványak, mert egészségesen táplálkoznak. Caroline mindent megold nekem, tanítja az evés keleti művészetét. Megjön valami sonka. Elkezdem enni, mindenki nevet rajtam. be kell dobni a levesbe és helyben főzni. Tehát főzöl és eszel egyszerre. Jönnek saláták, tészták, művészeti alkotások, gömbök, hengerek, fogalmam sincs mik, de finomak. Nagyon jóllakok. Olyan nagy barátnők leszünk, hogy elmegyünk egy nagy hutongba. Ott az élet maga, élő zene, millió ember, régi kínai házak, menyasszony, amit csak el lehet képzelni. Nevetgélünk, megbeszéljük az összes nép férfijait, elmondja, hogy ő spanyol fiút szeretne, a kínai férfiak átvágnak, nem szeretne innen férjet. Attól is fél, hogy az európaiak majd hazaküldik. De tele van vágyakkal, reményekkel. Értem én, de milyen jól jönne egy sör. A kínai sörnek semmi ereje, újabban a vörös borra szoktak rá. Caroline csak fagyizik, de megjön az életkedve, és majdnem nekem is, csak fáradt vagyok. Állandóan ölelget, a kínai nő érintős fajta, ezt megtapasztaltam. Nehezen vállunk el, majdnem elsírja magát, ugye jövök még. Utánanézek, amint eltűnik egymilliárd ember között és eldöntöm, hogy nem felejtem el. Facebook nincs Kínában, mert nem engedélyezik, csak wechat, de Caroline kijátszotta, hongkongi oldalról facebookozik. Tehát még egy ok, hogy ne felejtsem el.
Másnap az ottani ismerőseimmel sétálok. Ők nagyon kedvesek, ilyen aranyos embereket ritkán látni.
Meglátogatjuk az olimpiai falut, nem mondom, van benne némi pénz, hatszáz színben pompázó épületek, a nagy Kína jelképe. A középvezető nő mesél egy történetet, ami azóta is elgondolkodtat.
A főnöke egy gazdag német kínai feleséggel. Elment egy évre Indiába a céghez, az ismerősem meglátogatta, munkaügyi látogatás gyanánt. A főnők elhívta a luxus lakásába is és amint várt, látott egy embert, aki kezében ablakmosó volt. Megkérdezte tőle, hogy itt takarít? A férfi azt válaszolta, ő az ablakmosó, egész évben ez a dolga. A nő elképedt és azt kérdezte nem szeretne valami mást csinálni életében? A férfi nem értette, hiszen az apja is, a nagyapja is ablakmosó volt. Ő is így hal majd meg.
Ez a különbség köztünk és köztük, mondta a nő, itt nincs kasztrendszer, lehet feljebb jutni, ha az ember sokat dolgozik.
Bejing az eklektika városa, a metró logikus, de eljutni egy épülethez lehetetlen annyi híd van körben, autók ezrei köröznek mellette. Mindenhol rendőrök, ennyi rendőrt még nem láttam. Öt rendőr megállít egy fiút az utcán, kiszúrják a zsákjában a baseball ütőt és elviszik valamerre.
Beülünk egy jobb étterembe, ahol jó a sushi. Végigmutatják nagy képernyőn mit eszünk, megtanítanak főzni.
A sushi rizsréteg kinyújtva, rajta majonéz réteg, és kaviár réteg, aztán apróra vágott gyümölcsök, egy algalap, újabb rizs és tekerés a fóliában, hűtés és vágás, mint a kókusz rudat. Csak ne forogna ilyen gyorsan az ételekkel tele futószalag, mire odanyúlok, más jön.
Tool mesél a lámáról, indulunk repülővel a kínai Tibetbe, a szent városba. A Kumbum kolostor 1379 ben épült és Lhasa után a második legnagyobb tibeti szenthely. 400 000 km és több mint 400 szerzetesnek ad otthont. 1958-ban több mint 3500 szerzetes élt itt. Itt nincs annyi turista mint máshol, ezért a tapasztalat egyedülálló. Itt él a láma, a mi lámánk.
A láma titka
A láma egy middle high level láma, amint megtudom, vannak itt szintek és minősítések, buddhizmus persze, de hierarchiával.
Ez a láma egy igen szent ember, a hatása 2000 méteren is érződik.
Kiskorában a szülei kitették az utcára, újszülött volt, nem kellett. Három napig sírt, mindenki más meghalt volna, ő túlélte. A szomszédok megtalálták és odavették.
Aztán valahogy mégis visszakerült. Gyermekkorában volt egy betegsége, hatalmas daganat nőtt a nyakán, az apja fogott egy tányért, eltörte és az éles szilánkkal elvágta a torkát. Másodszor kellett volna meghalnia, de nem történt meg.
Gondolkodom, lehet mumsz volt, pajzsmirigy gyulladás, amivel egy hétig antibiotikumoztak gyermekkoromban és ágyban, melegben feküdtem. Mi lett volna, ha érzéstelenítő nélkül elvágják a torkom?
Egyre kíváncsibb vagyok a lámára, mi van ha nem is látom, mert ki tudja milyen bűnös vagyok. Amikor megtudom, hogy ott lakhatok nála, hihetetlenül boldog leszek. Ha három nő megy és az egyik a barátja, akkor lehet ott lakni, egy nőnek nem szabad soha.
Milyen lehet egy láma? Kérdem. Tool meséli, hogy nincs erre képlet, de sok szabály van és sok sors és rengeteg tanulnivaló. Például ott van Tibetben a Ferraris láma. Mi?
Robin láma, aki egy sikeres amerikai ügyvéd volt, feleséggel, két gyermekkel, rengeteg pénzzel. Aztán a feleség elhagyta, ő elkezdett inni és nőzni. Pazarul élt, amíg szívbeteg nem lett. Az orvosok nem sok jót jósoltak neki és az ügyvéd elment Tibetbe, legalább ennyi jusson.
Ott megértett valamit, eladta a Ferrarit és mindenét, sharma lett, azaz író láma, aki mindent leír. Hát persze, nem nagy kihívás ez egy ügyvédnek. A szívének semmi baja.
Ezek a legendaemberek, mivé lennénk nélkülük…
Kezdtem az hinni, hogy eltűnik itt a cinizmusom, de úgy látom nem, valami európai örökséget csak hozok én is, hiszen tudjuk, a keleti ember minden, csak nem cinikus.
Beülünk a kis traktor repülőbe és repülünk fel a hegyekbe.
Még mindig a lámán gondolkodom.
Megérkezünk a nagy ködbe, zuhog az eső. A láma bátyja vár egy kis autóval, nagyon kedves, egyszerű ember, beülünk és órákat megyünk a zuhogó esőben. A férfi elmagyarázza, hogy hetek óta majd negyven fok volt, hatalmas napsütés és szárazság. A falu összeállt tegnap és imádkoztak az esőért, teljesen logikus, hogy ma esik. Ez a falu, egyelőre ellenem van, pont most kellett imádkozni.
Sok láma végezte a szertartást, na paff!!!
Megérkezünk a ködös szent helyre, ahol rendőrök állnak, védik a lámákat, ide be sem juthatnék európai létemre, de így, hogy protekcióm van Sinibadün lámánál, így könnyű. Felvezet kanyargós kis síkátorok közt a hegyre, mindenhol pirosba öltözött lámák sétálnak, mennek vagy jönnek a templomokból. itt csak ők laknak.
Kezdek félni, mi van, ha a láma belém lát?
Kiszállunk egy szép kis házszerűség előtt, bemegyünk. A kemencén hatalmas teafőző, a szoba keleti ablakokkal, két ágy közt egy lapos asztal, egyfajta galérián, amin szent tárgyak vannak.
Egyszerű minden, olyan, mint gyermekkoromban. Bejön a láma és elképedek, akár egy szamuráj. Vágott szem, olajbarna bőr, kopasz és hatalmas bajusz, egy keleti Nietszche.
Nem tudom megállapítani, hogy szép vagy nem, férfias vagy nem. Különös. Egyszerre közeli és távoli.
Rám néz, széliden mosolyog. Ötvenhárom éves, nem is olyan sokkal idősebb nálam.
Megkínál teával, amit maga főz és egy ízetlen kásával. A kását ott akarom hagyni, de az ismerőseim szólnak, hogy nem lehet, ez szent étel. Na jó, egy kicsit azért otthagyok. Később látom a hatalmas tealevél zúzót, amivel a láma zúzza a leveleket.
A láma szobája tele van hihetetlenül szép tárgyakkal, ami nálunk a Goaban egy vagyon lenne. Olyan faedények, egyszerű mahagóni, nád, tik dolgok, amik elvarázsolnak. A könyve is hosszú, fafedeles és rizslapok vannak benne. De a legérdekesebb az olvasó. A kínai rózsafüzér neve „olvasó gyöngyök”. Az olvasó a buddhizmussal együtt érkezett Kínába honosodott meg először a kolostorokban, majd a nép körében is tért hódított. Az olvasó szemeit általában fából vagy magvakból készítik, amelyet olykor faragással, karcokkal több féle motívummal díszíthetnek, a legelterjedtebb változatok 108 szemből állnak. Idősebb kínaiak a mai napig morzsolják ujjaik közt az olvasó szemeit, Kína más területein, a nem kínai, buddhista lakosság körében pedig általános elterjedt szokás az imák számolásához az olvasó használata.
A tibeti buddhizmusban az olvasófüzér, a thengva („számláló-füzér”) nélkülözhetetlen kelléke a lámák és a laikus hívők életének. A lámák csuklójukra csavarva, a laikus hívők általában a nyakukban hordják. Segítségével számolják a mantrákat, a misztikus szótagokat és kifejezéseket, melyek a meditáció hatásosságát biztosítják. Rajtuk keresztül segíti meg a hívőt a mantrához kapcsolódó istenség.
A thengva többnyire száznyolc egyforma méretű szemből áll. A száznyolcas szám szakrális jellegét mutatja Buddha száznyolc részre felosztott lábnyoma, de erre utal többek között a tibeti kánon, a Kandzsur köteteinek száma, vagy Avalókitésvara és Tárá, a tibeti buddhizmusban a két legnépszerűbb bódhiszattva száznyolc neve is. A kisebb olvasófüzérek szemeinek száma lehet ötvennégy, vagy huszonhét, de lehet harminckét (Buddha „nagy” szépségjegyeinek száma), huszonegy (Tárá huszonegy megtestesülése), vagy tizennyolc (a tizennyolc arhat, Buddha tizennyolc tanítványa) is.
Az olvasó szemeinek sora egy nagyobb, központi szemben, a három részből álló dokdzinben (a „gyöngyszemek őrzője”) ér össze. Innen kezdődik az ima egy-egy ciklusa, s az ide való visszatérés jelzi a ciklus befejeztét is. A dokdzin a „Három Drágaság”-ot, azaz a legnagyobb szem magát Buddhát, a középső a buddhista Tant, a legkisebb pedig a Közösséget és a személyes vezető lámát jelképezi, akinek szimbolikus jelenléte a szöveg hatásosságát is biztosítja.
Ha meghal a láma, egyetlen tárgyát sem vihetik el a rokonai, a következő lámához jutnak. Vajon mióta vannak itt ezek a tárgyak, hány lámán keresztül mentek?
Este kimegy egy helyiségbe, az oltárához, ahol mantrákat énekel. nem mehetek ki, de hallom, nagyon szép énekhangja van. Amikor bejön, elmondja, hogy visszaküldött pár szellemet, mindig visszaküld párat a földről, és ezek nemcsak az ottaniak, hanem a világ minden részéről. Persze ezt az én természetismeretekhez szokott agyam aligha érti, de azt érzem, hogy rossz nem lehet.
Kapunk egy szobát, ahol lefeküdhetünk, egész éjjel nem alszom, nem tudom miért. Reggel fáradtan kecmergek ki a guggolós WC-be és kezet mosok a nagy tálba, be a lámához köszönni. A láma már rég fent van, gyúr a kezével valamit egy fa tálba, aztán kis golyókat formáz belőle és ideadja, ez a lámák reggelije, tzampa. Ez elég majdnem egy napra. nagyon szép keze van, nem tudok betelni a mozdulataival. Elveszem, de nem vagyok éhes, azt sem tudom mit csináljak. A tzampa zabkása, tea, vaj és cukor. Ehhez jár egy tea is. Valahogy legyűröm, nem rossz, csak reggel nem eszem ilyeneket.
Nem tudok a lámával beszélni, bár sok nyelvet beszél, mind keletiek. Kínai, mongol, tibeti és a szellemek nyelvén. Talán az utóbbi még csak csak…
Furcsa, hogy milyen analitikus agyunk van nekünk, nyugatiaknak, állandóan elemzem a lámát, figyelem lázasan a mozdulatait, a mimikáját, a hangját, próbálom összetenni, bedobozolni, felmérni, hogy okos vagy nem, mit tud, mitől más. Nem jövök rá semmire. Azt megfigyelem, hogy rám sem néz és azt mondja vegyek fel harisnyát, mert fázni fogok. Gyorsan lát, periferikusan.
Nem sokat beszél, ha beszél semmit nem árul el, egyszerű és pragmatikus. Az ismerősöm beszél vele kínaiul, ritkán nevet, akkor is diszkréten.
Átláthatatlan, megtapasztalhatatlan, érthetetlen. Mitől érződik ez a nagy kétezer méteres hatás kérdem az ismerőseimet, akik ismerik a lámát és nagyon hisznek benne. Ezt nem lehet mondani, válaszolnak, ebben hinni kell. Ez egy más világ, a szellemvilág. Próbálok megérteni a megérthetetlent.
A láma azt mutatja, hogy hozzam be a telefonját. Mi a szősz, dolgoztat engem? kérdem. Hiszen megtiszteltetés, válaszolják. Az viszont hihetetlen, hogy itt a majd négyezer méteren a lámának van lapos tévéje, chatel, van wifi és modern telefon, nem fér a fejembe. nem zavarják meg a hullámok a szellemeket?
Vagy más a frekvencia?
Másnapra odarendeli az unokahúgát, aki egy tizennyolc éves lány, kínai tanár akar lenni, hogy tesztelje le az angoltudását. Inkább az enyémet kellene.
Nagyon kedves lány, csupa báj, sokat nevetgélünk, kimegyünk vásárolni, a lánynak tized annyi pénze van, mint nekem, de nem enged vásárolni, sőt vesz nekem egy kis ajándékedénykét, és az őrök alig engednek vissza.
A lány tizenhét éves fiútestvére, aki állandóan elbújik, mert szégyellős, főz egy isteni ételt. Tiszt akar lenni, magyarázza a lány, kicsit szégyellős, de nagyon erős, csupa szálkás izom.
Kell még egy élet, hogy megértsem ezt a keleti világot.
Elmegyünk imádkozni, én csak fotózok és figyelek. Egyik templomban veszünk egy szép selyemmel bekötött gipszcserepet, nehéz és nem tudom, mi van benne. Mindhármunknak van. Elmegyünk vele száz kilométereket a nagy hegyekbe, egy szent tóhoz, ahol egy őr őrzi a tavat és bedobjuk a tóba a kívánságainkkal együtt. A tó meghallgat vagy nem. Jakok és árusok vannak a tó körül, visszafele az úton juhcsordák a magas hegyekben és egy szelid tibeti motoros jelenség.
Qinghai tartomány legnagyobb sós tavának területe 4635 nm. A legfőbb attrakció a Madarak Szigete, ahova rengeteg madárfaj érkezik és ottmaradnak a kontinensek közti migrációjuk idején
Qinghai tó környéke turista paradicsommá vált a biciklizőknek, a madárlesben állóknak valamint mindazoknak akiket érdekelnek a nagy hegyek és a három kultúra találkozása: a tibeti, a mongol és a muszlim.
Qinghai tó 130 kilométerre helyezkedik el Xiningtől és a tengerszint feletti magassága 3205 m.
Ebben a magasságbn sokan magassági betegségben szenvedhetnek, ha pár óránál többet maradnak. Télen a tó befagy és nagyon hideg van. Nyáron sokan látogatják meg. a tó sótartalma 6% ami a tenger 3,5%-os sótartalmánál is magasabb, mégis halak élnek benne. A tó mélyége a 19 métert is eléri.
A mongol hít szerint ha a lámák által készített selyemmel átkötött agyagedényt a tóba dobjuk, a tó teljesíti a kivánságokat.
Selenge bedob a tóba egy, a templomban a lámák által készített, selyem borítású agagedényt és a tó teljesíti majd a kivánságait.
Nézem a színes zászlókat.
Tibetben, a színes zászlók hagyománya több mint 2000 éves.. Abban az időben az országban uralkodó hadurak, a zászlókat a harcokban lebegtették. Az őshonos nép azonban saját zászlóikat a természet isteneinek tiszteletére, a sámánisztikus vallás kellékeként használták. . A zászlók színei az öt elem: kék ég és a tér; fehér a levegő és a felhők; piros a tűz; zöld a víz és a sárga a föld. A zászlók a hegyekben, folyók felett lebegtek, hogy mindazok, akik átmennek alattuk, szerencsével járjanak.
A kortárs tibetiek azt ajánlották, hogy az imazászlókra imákat, verseket és vallási szimbólumokat ábrázoljanak, abban a reményben, hogy ezáltal a jóban és a harmóniában egyesítsék a világot. A békezászló projekt meghozta az embereknek a lehetőséget, hogy kifejezzék kívánságaikat a világban. A szél elfújja majd a felfűzött üzeneteket.
Egy idő múlva az imazászlók elhalványulnak, és ezzel kifejezik a dolgok természetes elmúlását. Amikor ez megtörténik, a zászlókat elégetik, az utolsó imák ezzel elszállnak, és új zászlókat tesznek helyükbe, amelyeken a megújult kívánságok vannak ábrázolva. De az is lehet, hogy a régiekre rákötik az újakat.
Minden alkalommal, amikor valaki megnézi a zászlókat, emlékeztesse őt arra, hogy küldje el a saját imáját a világ békéjéért, kedvességért és nagylelkűségért. Amint ezt megteszi, áldásban részesül.
Este a lámát elhívják valamerre, szellemekkel kell, beszegetni vagy ki tudja. Kimegyek és olyan hangokat hallok, mintha hatalmas verekedés tört volna ki. Megijedek. Lemegyek és látom, hogy egy nagy templomban a lámák mantráznak, csapkodják a kezüket, kiabálnak, néha kettő három kiszalad és visszaszalad nem igazán értem, olyan, mint egy színház. Nem mehetek be, csak kintről nézhetem. Különös állapot. A hozzáállás olyan, mint a zsinagógákban, minden láma dumálhat közben, a kis lámanövendékek játszanak, nevetgélnek.
A legérdekesebb dolog, amit az ember a Lámák városában lát, az a lámák vitája. Az ülő mestere előtt áll a tanítvány, és a szutrákból kell feltegyen nehéz kérdéseket a Mesternek, aztán összeüti a kezét amennyire csak tudja, és kinyújtja karját a Mester felé, akinek felteszi a kérdést.
Általában a Mester röviden válaszol, egy vagy két szóban. Néha hosszabban válaszol, olyankor a tanítvány mosolya jelzi azt a nagy megelégedést, amit érez a válasz tudatában.
A turisták végignézhetik a Lámák vitáját, és ha elég tiszteletet tanúsítanak, akkor még érdekes beszélgetések is kialakulhatnak köztük.
Kumbum kolostor egyike a legfontosabb buddhista tibeti kolostoroknak, Tibeten kívül. Gyönyörű a táj, sok kolostor és lámaház található a magas és csendes, békés Xining hegyekben.
Visszamegyek, addig már a láma is megérkezik. Próbálom megfejteni mit, csinál. Semmit. Ül és tesz, vesz. Sehogy sem tudom elképzelni mitől olyan nagy ez az erő.
A fenotípusok szerint a tibetiek különböznek egymástól. A modern kutatások eredményei szerint azoknak a tibeti embereknek, akik 4400 m.felett laknak, az oxigén ritka levegőben, a vérükben levő oxigénarány nem más mint az alacsonyabb szinteken élőknek, de a nitrogén-oxid tízszeresen nagyobb és az alkar véráramlása kétszerese az alacsony szinteken élőkénél. A nitrogénoxid nagy aránya a vérben lehetővé teszi a vér bő és szabad áramlását a vérerekben a végződések felé, és elősegíti a vér áramlását a szövetekbe. Ez és más elöntők a fiziológiai mükődésben, az EPAS1 gén mutációjának tulajdonítható a nagy magasságban élő tibetiek szervezetében.
A „hosszú élet hagyomány” tartalmazza a „megtisztulás, rituálék, a hosszú élettartam gyakorlatok, meditációk, és az alkímia” hagyományait, amelyeknek feltehetőleg a nagyobb emberi élettartam köszönhető. A kínai legenda szerint, Peng Zu több mint 800 évet élt a Yin-dinasztiában (殷朝, 16. és 11. században Kr.E).
Fu Xi (伏羲) állítólag 197 évig élt az i. e. 29. század közepén. Lucian a „Seres”-ről írt (a kínai nép), azt állítva, hogy több mint 300 évet éltek. Zuo Ci, a Three Kingdoms időszakban állítólag 300 évig élt. A hagyományos Daoizmusban, azt mondják, hogy létezik a Nyolc Halhatatlan, és 14000 évet élnek. A New York Times egyik cikke szerint, május 5-én 1933-ban Kai Xianban, Sichuan, 197 évesen halt meg, a Kínai Köztársaságban Li Ching-Yuen (李青云, Li Qing Yun), aki azt állította, hogy 1736-ban született. A Times cikk megjegyezte, hogy ” egy tiszteletben tartott kínai Személy” azt állította, hogy Li 150 éves volt 1827-ben (születés 1677) hiszen alapján a kormány gratuláló üzenetet küldött neki, és 256 éves korábanhunyt el.. Tai Chi Ch’uan mester Da Liu kijelentette, hogy Li qigong-ot tanult az 500 éves remetéktől.
Nem tudom mennyi idős lehet a láma, ezen gondolkodom.
Másnap reggel a láma a fiatalokkal Buddhákat készít, aranyozott Buddhák, élesztő Buddhák, amiben növények kenek életre.
Hihetetlenül precízen simítja a ragasztót. a hangja mély és minden mondta után mormog, ez tibeti szokás.
Még megkínál étellel és azt mondja, jöjjek még. Ritkán esett valami ilyen jól az utóbbi időben, százszor is behoznám azt a telefont ezért a mondatért. Hiszen semmit nem beszéltünk, semmit nem tudunk egymásról, nehéz kommunikációs helyzetekben voltunk.
Indulás vissza, a láma bátyja még száz kilométert vezet és semmi pénzt nem akar elvenni. Tool eldug az autójában valamennyit a benzinért és elrohanunk, elbújunk a reptéren
A láma felhívja, hogy haragszik, ezt nem lehet.
A gépünket törlik abban a pillanatban. Ez a kétezer méter Istenem…
Éjjel érek a szállodámhoz Pekingbe, mégis indul éjjel egy gép. Fáradt vagyok, lezuhanyozom és ágyba bújok. Nem tudok aludni. Valami úr van bennem és egyszerre valami ismeretlen megértés.
Mit reméltem, hogy megoldja az életemet, a millió bajom, a szorongásaimat, a fájdalmaimat, az egzisztenciális gondjaimat? Azt hittem megtudom a titkát és megváltoztatom a sors kerekét? Hiszen csak egy ember… egy magányos ember, aki mások szemében szent.
Semmi más. Elaludtam. Különös álmot láttam, én, aki nem álmodok, a láma ment felfele a hegyen, én nehezen másztam, kifulladtam, ő csak ment felfele és én féltem, hideg volt és nagy köd. Egyszer hátranézett, hogy ott vagyok? Akkor tudtam, hogy nincs sem félelem, sem szorongás, sem vágy.
Egyetlen pillanat volt az egész. Aztán már ott voltam a szent városban, a lámák imádkoztak.
Felébredtem és felgyújtottam a villanyt. Ötcsillagos szálloda.
Te jó ég!
Hát hogy nem értettem eddig?
A szent város titka nem a csoda volt, hanem az alázat.
Az elfogadás és a mások megsegítése.
Abban a pillanatban a tea ott főtt a láma kemencéjén, ropogott a fa, a kutyák aludtak az udvaron, a láma csak ült és hallgatott. Minden olyan egyszerű volt. Olyan hihetetlenül egyszerű… Átjött kétezer kilométeren is.
Ez a kis rész, ez a kép maradt bennem és remélem, végigkísér életem során, amikor megfeszítve küzdök, amikor nyerni akarok, amikor veszítek, amikor győzők, amikor elhagy a remény., amikor a dolgokat bonyolultnak érzem és látom. Ez az én egyetlen mantrám…
Sanghaj tíz évvel később
Majdnem hat nap Sanghajban sok mindent elmondott arról, hogy ki lesz vagy már ki a nagyhatalom. Kétségkívül Kína. Itt vannak a nyolcvan emeletes épületek, ahol a világ leggyorsabb liftje felvisz nyolc másodperc alatt 340 m-re. De pillanatonként láthatók az elektromos autók az utcákon, -(hol vannak már a régi autók, amiket megvettek a hetvenes években és lyukasztották az ózonréteget) –és a Maglev, 300 km/ h val száguld a mágneses mezőben, a hétemeletes plázák, olyan brandekkel és márkákkal díszelegnek, amikről nem is hallottunk. Sanghai a luxusvilág, ahol keveredik az üzlet és a buddhizmus. Azt már Bejingből tudtam, hogy a kínaiak nem beszélnek angolul, de észrevettem, hogy néhányan jól értenek angolul, de nem válaszolnak. Mi lehet az oka? Két választ kaptam, egyiket egy filmrendezőtől, aki azt mondta, hogy bár tanulnak az iskolában angolul, nagyon maximalisták és ha rosszul ejtik ki a szavakat, kinevetik őket. A másik választ a mellettem ülő kínai mérnők adta, aki a Huaweinek jött dolgozni Magyarországra és azt mondta, a kínaiak nem sokat beszélnek, nemhogy angolul, kínaiul sem. Ez már Bajingben is feltűnt. Mindent azonnal megértenek, sokat írnak és olvasnak, de nem látják szűkségét a sok beszédnek és ez a nevelésük kérdése. Neki feltűnt, hogy mi sokat beszélünk, nekem meg az, hogy ők keveset. Első kulturális különbség. Sanghajban az átlagfizetés 600 000 ft, az étkezés olcsóbb, mint itt, bár Shanghai drágának számit. A kínai fejlődés egyik titka a fegyelem, senki nem dobál el semmit az utcákon, Shanghai makulátlan tiszta, tükör tiszta utcák. A metróban figyelmeztetnek, hogy ne hangoskodj, ne egyél, ne cigarettázz, maradj nyugton. Sokat dolgoznak, sőt állandóan dolgoznak. A metróban a táskák ellenőrzésen mennek át, néha többször is, sorban kell álmi, mintha repülőtéren lenne az ember. Mindenhol kamerák, nem egy, hanem rengeteg, nem kicsik, nagyok, hogy mindenki lássa. A vonatjegyek névre szólnak, kontroll alatt utazik mindenki, ahányan vonatra ülnek, annyian szállnak le, név és szám szerint. Tulajdonképpen minden és mindenki kontroll alatt van. Ez jó? – kérdeztem a kínai mérnököt. Ez biztonságos, mondta és rájöttem, hogy soha nem a kérdésemre válaszolnak. Ennek megvan a pontos filozófiai oka, az idő felfogástól a logika kialakulásáig. Másság. A második oka a fejlődésnek a szervezettség. Minden milliméterre megvan szervezve, a vonatok pontosak, a metro logikus, akkor is, ha 13 vonal alkotja a földalatti labirintust. Mint Tokióban, vagy mint Murakami könyveiben. Az iskolákban ötven gyermek van egy osztályban és csend van. A verseny hatalmas. Azt mondta a kínai mérnők, hogy elmennek különböző országokba dolgozni, mert Kína küldi őket, tapasztalatot szereznek, amit kamatoztatnak. Ez is a szervezettségük egy része. Kínában nincs facebook vagy messenger vagy whatsapp, de ami a legrosszabb, hogy nincs google. Van a baidu kínai kereső, de természetesen szűrt információkkal. Nincs nemzetközi tiktok, de van kínai tiktok. Van a wechat és ezzel kész. A tinik olyanok, mintha valami meséből jöttek volna ki, vagy számítógépes játékból, karaktereknek öltöznek, rókafülek, csipkés ruhák, zokni, lakkcipő, rakott miniszoknyák és parókák. A fiuk bő nadrágokban járnak, sportos puha kabátokban és nőies táskákban. Mindenkinek kötelező a cukiság plüssfigura a táskáján. Vajon miért ez a mesevilág? Lehet, hogy a sok munkás, tanulásos világ megterhelő és ide lehet menekülni, mindenki Kuromi, Hello Kitty és a San Rio nyuszika? A kelet mindig is hitt a mesékben és szűk volt a határ a valóság és a képzelet közt. Igy fejlődött a kreativitásuk, a kínaiak nagyon kreatívak. A reptéri reklámtól a metro reklámig, hihetetlen jó, mesés és kifejező reklámok vannak. Egyetlen részeg sem volt az utcán hétvégén, ha én nem, a kamera látta volna. Az ételeik mindig sok fogásosak, finom a mizo és rámen levesük, a lazac vagy a makréla és a nyárson sült bármik. A fizetés egy alipay appon történik, mindenki telefont használ minden fizetésre, utazásra stb. Lassan eltűnik a pénz. A kínai logika teljesen más, mint az európai, a számokat is 99-ig mutatják két kézen, mi csak 9-ig. Gyorsan szoroznak össze két háromjegyű számot. a Metrón kint jobbról balra vannak kiírva a megállók, belül balról jobbra, ez néha megfordul, soha nem tudom, hogy merre megyek. Más az időtengelyük. Mások az irányok. Nálunk általában jobbra, balra, náluk Jobbra, balra, le, fel és a le lehet fel, a jobbra lehet balra. Kelet és Nyugat találkozása. Mi lineárisak vagyunk, ők cirkulárisak, mi eposzokat írunk, ők haikukat vagy rövid verseket. Ettől színes a világ.
„Vajon megvéd-e a bor, megvéd-e a kenyér a jeges szél ellen, valahol fenn a fellegekben, vadludak útja célhoz sosem ér.” – Lin Csing Csao