ÉN MEGTAGADTAM ŐT. Ő ENGEM NEM.

„1945-ben lebombázták a házunkat. Nem voltam otthon. Anyám, apám és két testvérem, a két legkisebb, meghalt. Én akkor 18 éves voltam. Két másik testvérem életben maradt, és mindenki ment, amerre tudott. Én akkor megtagadtam istent. Nem isten tagadott meg engem, én tagadtam meg őt; Ő nem tagadott meg engem.” „A legkisebb testvérem 4 éves volt….

Részletek

BAROCCO RUSTICO – A NÉGY ÉVSZAK

Életemben először jártam a Duna Palotában, és teljesen magával ragadott a hely hangulata, a barokkos, aranyozott díszek, a bársonyszőnyeggel borított lépcsők, és a megjelent közönség érdeklődése is mély benyomást tett rám Úgy éreztem magam, mint aki – hosszú távol öltött évek után – hazatalált a saját kultúrájába. A Barocco Rustico koncepciója az, hogy tudatosan felépített…

Részletek

AMERIKAI FÜGGETLENEK ÉS TILDA SWINTON

A ’71 című angol-ír drámával nyit és rendhagyó módon egy dokumentumfilmmel, Michael Madsen A látogatás (Visit) című alkotásával zárul a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. 2015. április 10-18. között öt helyszínen 34 nemzet 52 alkotását 8 szekcióba osztva láthatja majd a közönség Budapesten. Nyolc film vetekszik idén a Hullámtörők-díjért, melynek odaítéléséről Borislav Andjelic szerb filmkritikus elnökletével…

Részletek

A PR-ELVEK HÁTTERE

Amikor az iskola után életem első munkahelyére jelentkeztem – amely természetesen egy neves pr-ügynökség volt -, a felvételi elbeszélgetés keretében ki kellett töltenem egy tesztet, melyben a következő kérdést olvastam: – Mi jut Önnek eszébe a következő szóról: „érték?” Gondolkodás nélkül rávágtam: „a válság”. Amikor Magyarországon a kommunista rezsimet felváltotta a parlamenti demokrácia, az ország elindult…

Részletek

EGY BIZTOS: MI VÁLTOZUNK

Az összmagyarság televíziójának tartott Duna Televízió alapításakor három fő célcsoport bemutatásának és tájékoztatásának felelősségét vállalta magára: a magyarországi, a határon túli, és a diaszpórában élő magyarságét. A Duna Televízió első logója hullámain keresztül többszörösen is jellemzi a csatorna indulásakor képviselt küldetését és hivatását. Az évek során bekövetkezett tudatos és kevésbé tudatos változások könnyen tetten érhetőek…

Részletek

OPERÁCIÓS RENDSZEREK

 „Tudom, hogy hol mit érdemes venni, tudom az árakat, hogy csütörtök és vasárnap a kenyeres nap, vásárnapon rutinosan alkuszom, tudom, hogy kinek adhatunk hitelt és kinek nem. Felismerem a kongatást, ami templomba hív, és azt is, ami a Mambou érkezését jelzi, a HIV-fertőzés és a malária jeleit, nem zavar már a tehetetlenség érzése, megértettem, hogy…

Részletek