ACSÁDY LÁSZLÓ – AZ AGYKUTATÓ PROFESSZOR

Amikor azon nosztalgiázunk, hogy hová tűnt legnagyobb tudósaink felfedezéseinek elismerése a közgondolkodásból (Neumann, Bolyai, Szentgyörgyi, Jedlik, Teller teljesítményeinek megbecsülése), legtöbbször csak a saját korunkat bíráljuk, ahol jelenleg élünk, itt és most. Az utókor majd értékelni fogja azokat az embereket is, akik mellettünk sétálnak, kutatnak, elemeznek, gondolkodnak, alkotnak, de többnyire csak egy szűk szakmai elit ismeri őket…

Részletek

EMPÁTIA

„Ne nézzed nagyon messziről, ne tekintsd meg nagyon közelről, ha döntened kell bármiről – Dighávu –, szeretett fiam!” – részlet Popper Péter: „Ne menj a romok közé című írásából.” „Az a néhány könyv, amit Afrikáról olvastam, nem szólt semmiről, ami vonzott volna. Ahhoz, hogy megtapasztaljam azt a szegénységet és nincstelenséget, amiben négy gyermek közül egy…

Részletek

A SZABADSÁG FOGALMA AZ ISZLÁM TANÍTÁSBAN

A vallásokat az jellemzi, hogy az életvezetéssel kapcsolatban bizonyos kötöttségeket és szabályokat fogalmaznak meg, amelyekről a vallásokkal szemben közömbös vagy ateista emberek általában úgy vélekednek, hogy azok az egyén szabadságának és kibontakozásának a korlátozását eredményezik, tehát végső soron sértik a szabadságjogokat.  Egyes nyugat-európai országokban – mint például Franciaországban –, ahol szekuláris állami berendezkedés érvényesül, a…

Részletek

FÉLREÉRTELMEZETT FOGALMAK

Gyakran hangoztatott vélemény – legutóbb például a Figyelő című hetilap 2019. március 8-i számában Speidl Biankától olvashattuk – az iszlámmal kapcsolatban, hogy „totalitarizáló” vallás. Ez – legalábbis alább kifejtendő érvek miatt – több szempontból sem állja meg a helyét.  A totalitarianizmus emlegetése ebben a kontextusban már csak azért is félrevezető, mert, ahogy azt Bihari Mihály…

Részletek

CIGÁNY EXODUS

– Egy fontos és szükséges, egykor lelkesen fogadott, aztán letiltott film tervéről – Míg 1993-ban a német rendőrség megakadályozott egy kisebb roma csoportot abban, hogy egy volt koncentrációs tábor helyén az áldozatok tiszteletére kegyeleti ünnepséget tartson, addig 1994-ben a Német Parlament már elismerte a roma holocaust bűneit és bocsánatot kért a roma néptől. 1994. májusában…

Részletek

ANTROPOLÓGIAI ÚTKERESÉS KAZAKISZTÁNBAN

„Az antropológus sokszor elfelejti, hogy a másik életében való <részvétel> valójában –elkerülhetetlen- betolakodás”[1]– vélekedik Zempléni András. „Az antropológusok képessége arra, hogy komolyan vetessék velünk, amit mondanak, nem annyira a tényszerűségen vagy az elméleti elegancián múlik, hanem inkább azon, hogy képesek e minket meggyőzni arról, amit mondanak, az valóban annak az eredménye, hogy mélyére hatolnak a tárgynak……

Részletek