Archive for: tudomány

ACSÁDY LÁSZLÓ – AZ AGYKUTATÓ PROFESSZOR

Amikor azon nosztalgiázunk, hogy hová tűnt legnagyobb tudósaink felfedezéseinek elismerése a közgondolkodásból (Neumann, Bolyai, Szentgyörgyi, Jedlik, Teller teljesítményeinek megbecsülése), legtöbbször csak a saját korunkat bíráljuk, ahol jelenleg élünk, itt és most. Az utókor majd értékelni fogja azokat az embereket is, akik mellettünk sétálnak, kutatnak, elemeznek, gondolkodnak, alkotnak, de többnyire csak egy szűk szakmai elit ismeri őket […]

Tovább »

 
 

KÉPTELEN TERMÉSZETRAJZ

A zsidó, miként azt egy Darwin nevű angol zsidó kimutatta, a majomtól származik. Ezért van az, hogy a zsidó utánozza a keresztényt, s ezáltal a gyanútlan embert, faját s erkölcsét illetőleg gyakran megtéveszti. A zsidó termete hosszúkás és kerek, magassága egy méter és ötven centi és egy méter és kilencven centi között váltakozik, már aszerint, […]

Tovább »

 
 

A FÖLDÖN TÚL: (1. Rész) – AZ ÉLET VALÓSZÍNŰ

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor rádöbbentem, hogy a csillagok tényleges száma felfoghatatlan számunkra. Ez egy meghatározó sokkhatásként ért, mely végleg bizonyossá tette, hogy matematikailag egyszerűen lehetetlen, hogy egyedül legyünk az Univerzumban. Ez a gondolat megváltoztatta a világnézetemet, és életvitelemet is, hiszen azóta érdeklődöm a tudományok iránt. Sok-sok éve foglalkoztat az asztrofizika, az űrkutatás, a lételméleti […]

Tovább »

 
 

A VALÓSÁG RÉTEGEI

A mindennapok embere által érzékelhető, részben megismerhető valóság, melyben él és kommunikál, nem monolitikus. Az emberi képességek korlátozott volta miatt a többség a valóság rétegeiben nem mozog otthonosan és tudás, információ hiányában csak részben vagy egyáltalán nem képes kommunikálni. A valóság megtapasztalásának vannak korlátai, de megtapasztalására tehetünk kísérleteket. Valóság-közegünk alapvető jellemzője, hogy független a megfigyelőtől, […]

Tovább »

 
 

MATEKOZÁS

Hogyan ne csajozzunk? Esettanulmányok különleges praktikákról, melyek garantáltan nem működnek. Gyakorló korrepetítorként minden este számot vethetnék azzal, mennyi lány szemébe néztem aznap. Akár még irigyeim is akadhatnak, ha még azt is elmondom, milyen apropóból találkoztam velük. „Matekoztunk” — hangzik a válasz. Fogalmam sincs, miért éppen ez a tantárgy került a szlengesedés pellengérére, ti. a fiatalok körében ez nem […]

Tovább »

 
 

ÉRTELEMKERESŐK

Elindítják újra a genfi Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) részecskegyorsítóját: a „Nagy Hadronütköztetőt” (Large Hadron Collider, LHC). A mintegy kétéves leállást követően kétszer nagyobb energián történnek majd az ütköztetések, négy érzékelési pontban (ALICE, ATLAS, CMS, LHCb), melyekben az adatok elemzésével kiemelt jelentőségű eredményekhez juthatnak. Az újonnan elinduló kísérletsorozatnak két kimenetele lehet: vagy új fizikát teremtenek, […]

Tovább »