Az emberek természetüknél fogva kíváncsiak. Vágynak a tudásra, keresik a magyarázatot, a megoldást — sok esetben olyat is meg próbálnak fejteni, melynek kulcsa még nagyon messze van tőlünk. Ha egyáltalán az létezik. Stephen W. Hawking a kereső emberek közül az egyik, ha nem a legnagyobb. De talán azt még ő sem tudja megmagyarázni, honnan származik az az erő, amely lehetővé tette neki, hogy szinte minden képességétől megfosztva túl tudjon élni. Sőt, el tudja érni mindazt, amitől ma a világ egyik legnagyobb tudósának tartják. Ez az erő a szeretet ereje.
A lead utolsó mondata talán kissé demagógnak tűnhet — manapság kevés dolog értékét kezeljük a valódi helyén. Az angol kozmológus, elméleti fizikus élettörténetét bemutató „A mindenség elmélete” című könyv és film elsősorban nem arról szól, hogyan jutott el Hawking az Univerzum kezdetét leíró elméletéig, majd annak saját maga általi cáfolatáig. Hovatovább, több nyitott kérdés marad bennünk a film végére, mint amennyit lezárását vártuk volna attól.
Hawking-ot úgy ismerjük meg, mint a fiatal fizikus zsenit, aki önálló doktorátusa letételére készül a világhírű Cambridge-i Egyetemen. Már az elején nyilvánvalóvá válik, hogy lusta, mint a bűn — erre később is látunk utalást — és még szerencsétlen is. Tanárától kap tíz „lehetetlen” feladatot, amiből ő kilencet megold, majd rögtön le is önti kávéval — jobb híján egy, már lejárt vasúti menetrend hátoldalára firkálva adja be a megoldást.
Na, ő találkozik egy egyetemi bulin a bölcsész, ráadásul vallásos Jane-nel, aki, valljuk meg őszintén, igencsak szemrevaló teremtés. A fizikusoknak, úgy tűnik, már csak ilyen jó szépérzékkel lettek megáldva…
Kezdetben érződik a bölcsész/természettudós, de kiváltképp a vallásos/megrögzött realista közötti ellentét, ennek ellenére — vagy éppen ezért — igen hamar egymásra találnak. Egy pillanatra azt gondolhatnánk (nem ismerve a későbbieket), Hawking a világ legboldogabb embere, de az ő saját bevallása szerint sem találta meg a „boldogság egyenletét”.
Aztán úgy tűnik, Hawking élete kettétörik — azonban az életet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy tönkre lehessen tenni. Stephen összeesését követően kiderül, hogy súlyos motoros neurobetegsége van, amely megszünteti a kapcsolatot az agya és az izmokat mozgató sejtek között. Két évet jósolnak neki. Mivel maga az agy ugyanolyan kapacitással működik továbbra is nála (de a gondolatait egy idő után nem lesz képes átadni), az első lelki összeomlását követően Hawking úgy dönt, csak a munkának fog élni és megpróbálja felírni azt az egyenletet, amely bizonyítja, „hogy az időnek volt kezdete. Egyetlen, egyszerű, elegáns egyenlet, mely mindent megmagyaráz.” (Ezt a mai napig keresik, és Standard Modellként hivatkoznak rá)
Hawking teljesen visszavonulna az egyenletei közé, ám valószínűsíthető, ha így tett volna, az a megjósolt két év szomorúan reális jóslat lett volna. Ott volt azonban Jane, akinek szerelme erősebb volt félelménél és azt kérte Stephen-től, hogy használják ki a maradék időt. Összeházasodtak és elkezdődik egy folyamat, mely során Hawking rendkívüli eredményeket ér el munkásságában, keresve az Egyenletet, miközben sorban veszíti el testének funkcióit, köztük beszédkészségét is. Ezalatt Jane a végletekig kitart, és már három gyerekük is született, amikor belátja, hogy bármennyire is próbál, nem tud teljes értékű, boldog életet élni Stephen mellett.
Könnyen belátható — de egyenletekkel nem bizonyítható — hogy főként Jane szeretete nélkül Stephen nem tudott volna önerőből, az elhagyatottság és a kiúttalanság árnyékában túlélni. „Amíg van élet, addig van remény” — mondja a film epilógusában, mindezt már a neki speciálisan kialakított szövegfelismerő szoftver segítségével, mely szerkezet a tolószékével együtt mára Hawking „védjegyévé” vált.
A film hitelessége, a történet természetes ábrázolása segít a nézőnek elhinni, hogy ilyen egyáltalán létezik. Hogy egy ember, miután fiatalon megkapja halálos ítéletét, nem hagyja el teljesen magát, „inkább” megházasodik, ledoktorál és még ma, 73 évesen is teljesen aktív, előad, könyveket ír és keresi az univerzum olyan titkait, amit mi, laikusok, talán nem értünk meg soha. Kutatja „a mindenség elméletét”, ami nekem kissé paradoxonnak hat. Ugyanis a mindenség része a szeretet is. Annak az elméletét pedig aligha tudjuk felállítani.
És nem is kell. Csak átélni.
Eredeti megjelenés: 2015. 05. 02. – 22:16