Tompa Andrea legújabb művének helyszíne mellett a választott történelmi korszak is problémákkal teli: a nemzetiségi ellentétek mindennapi interakciókban megjelenő megnyilvánulásai, a magyarok nemzettudatának nacionalista színezete, a társadalmi problémák megoldásának új eszméi, a női emancipáció igényének erősödő hangja, a vallási hovatartozás kérdése mind fellelhető a kor eszmetörténetében.
Ha Tompa Andrea művét kézbe vesszük, térben és időben eltávolodunk napjaink világától: az első világháborút megelőző években, Erdélyben vagyunk Kolozsvárott. Már az első sorokban képet alkothatunk a regény specifikus vonásairól: egyes szám első személyű narráció, különös, archaikus nyelv.
Sem a szerző által választott történelmi kor, sem a helyszín nem ígérkezik egyszerű választásnak problematikusságuk miatt. Erdélyben magyar, román, szász, zsidó és keresztény, paraszt és városi polgár él kényszerű összezártságban, s mindegyikük ugyanúgy keresi benne a helyét, ugyanúgy boldogulni akar benne, akár a másik. Az identitáskeresés problémáját nehezíti Erdélynek a Monarchián belül elfoglalt helye, az ’erdélyiség’ sokösszetevős, bonyolult definíciója. A regénybeli helyszín mellett a választott történelmi korszak is problémákkal teli: a nemzetiségi ellentétek mindennapi interakciókban megjelenő megnyilvánulásai, a magyarok nemzettudatának nacionalista színezete, a társadalmi problémák megoldásának új eszméi, a női emancipáció igényének erősödő hangja, a vallási hovatartozás kérdése mind fellelhető a kor eszmetörténetében. A regényidő átível a századelőtől az első világháború évein át egészen a trianoni békeszerződés következményeinek korszakáig. Az adott időszak minden történése a szereplők életének eseményeiben, saját tapasztalataik ábrázolásában testesül meg. A trianoni trauma kérdéskörét (a regényben T-szindrómának nevezik) a könyv szereplőinek szemével látjuk, saját sorsukat formáló eseményként élik meg, belülről értékelik, ezért érzékeny, mégsem patetikus vagy moralizáló ennek az irodalomban tabuként kezelt kornak a megjelenítése.
A mű két sorsot ábrázol párhuzamosan, alcíme is ez: Kettő orvos Erdélyben. Az enyedi zsidó kereskedő lányának s a Brassó környéki aljegyző fiának egyes szám első személyű narrációja építi a cselekményt. Ennek során naplószerű bensőségességgel vallanak magukról, önreflexiójuk sok mindent elárul , de például a nevüket nem ismerjük meg. Ez szándékos szerzői megoldás, akinek vallomása szerint hőseinek névtelensége éppen önazonosság-tudatukat erősíti. Helyzetük sok tekintetben hasonló, jellemük azonban eltér egymástól.
A lányt okos, empatikus, a céljáért kitartóan küzdő teremtésként ismerjük meg. Magánéletében, az egyetemi és városi közösségekben a kor minden problémájával találkozik: családja ellenzi, nem támogatja továbbtanulását, értetlenül, sőt ellenségesen szemlélik az emancipáció kérdését. Empatikus az emberi sorsok iránt, de meg kell tapasztalnia a társadalmi osztályok közötti korlátokat. Elsősorban emberként tekint mindenkire, a nemzetiségi ellentéteket többnyire értetlenül figyeli. Ahogy mind több élettapasztalatot szerez, humanizmusa egyre jobban elmélyül. Nyitott az új társadalmi és tudományos nézetekre. Egyetemi előmenetele, tehetsége predesztinálná tudományos oktatói állásra, de ez a történelmi sorsfordulók következményeként mégsem valósul meg.
A férfi szereplőt kezdetben elkényeztetett, léha úrifiúnak látjuk, akinek életpályáját erőszakos apja határozza meg. A fiú nem sok ambíciót mutat tanulmányaiban, a történet előrehaladása során azonban egyre jobban megkomolyodik, egyre felelősségteljesebben gondolkodik. Adottságai alapján nagyszerű sebész lehetne, de a körülmények az ő sorsát is kedvezőtlenül befolyásolják.
A két szereplő már a mű harmadik fejezetében találkozik, a cselekmény számos pontján kereszteződnek útjaik, ám a valódi egymásra találás csak a mű végén következik be. Ezt a késleltetést kettőjük külön-külön fejlődéstörténete igazolja: előbb meg kell „érniük” a találkozásra, hogy abból valódi együtt-lét következzen. Ez magában foglalja a lány részéről korlátainak legyőzését: zsidó származása, társadalmi helyzete, neme gyengíti törekvéseit. Családja kitagadja, el kell tartania magát, ami aszketikus életformát jelent számára, s a korabeli egyetemi képzésben erősen alulreprezentált a női nem. Magára utalt saját nőiségének, nemiségének felfedezésében is. Önmegvalósításában az segíti, hogy mindig kontrollt tud gyakorolni a körülmények felett. Bármilyen tudatosan készül életpályájára, a ’karrier vagy család’, illetve a ’karrier és család’ állandó dilemma számára. A barcasági székely fiú nem tud szembehelyezkedni zsarnok apja akaratával, aki nem csak pályáján, magánéletében is folyton irányítani akarja. Fürdőorvost szeretne belőle faragni, amely a legalacsonyabb presztizsű az orvosi hivatásban. A fiút ambíciói másfelé vonzzák, professzora tanácsára a sebészet felé fordul. Terveit azonban a történelmi események keresztülhúzzák. Kénytelen megalkudni helyzetével, s elfogadni a szerény lehetőségeket.
A két ember párhuzamos – fordított viszonyára utal a címbeli metafora: fejtől-lábtól.
Feltétlenül szót érdemel a regény nyelvezete. Azonnal feltűnik az olvasónak, hogy nem a ma használatos köznyelv, hanem a regényidőnek – a 20. sz. első évtizedei – megfelelő nyelvhasználat jellemző végig a műben, mely egészen sajátos,varázslatos atmoszférát teremt.
A két szereplő élőbeszédszerű előadásmódjában egy gyermekkorban elsajátított, hibáktól sem mentes nyevi forma jelenik meg. Ez tükrözi a nyelvállapotot, melyben felnőttek: archaikusság, tájnyelvi szavak, nyelvjárásiasság, pórias egyszerűség. Ugyanakkor már érződik az iskolázottság, a műveltség hatása is az idegen (latin, francia, angol) kifejezések, az orvosi szakzsargon használatában. Ez a szókincsbeli keveredés élénkséget, játékosságot, esetenként humort hoz a nyelvhasználatba. Még a szabálytalan vagy hibás nyelvi formák felbukkanása is bájosan kedves a fülünknek. Nemcsak az időben eltávolított élőbeszéd reprezentálása szokatlan, hanem a maitól eltérő helyesírás is, mely erősíti a regény nyelvezetének egyediségét. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy otthonosan érezzük magunkat a kolozsvári egyetem múlt század eleji miliőjében.
A regény hatalmas tudásanyagot foglal magában: megismerjük Kolozsvár szellemi életét, az oktatás korabeli módját, a tudomány modern vívmányait, az orvoslás eszközeit, fő problémáit, az erdélyi és budapesti gyógyvizeket, a fürdőkultúrát. Érint olyan máig érvényes, fontos kérdéseket, mint a feminizmus, a nacionalizmus, a kisebbségi lét. Ismereteket szerezhetünk a pszichoanalízisről, a homeopátiáról.
Azzal kezdtem ezt az ismertetőt: „Sem a szerző által választott történelmi kor, sem a helyszín nem ígérkezik egyszerű választásnak problematikusságuk miatt.”
A szerző tapintattal, kellő tárgyilagossággal szemléli a kort és a helyszínt is, így tud szembesíteni minket a múlttal, így kínálja számunkra a megbékélés lehetőségét.
