AZ APA NEVE: LIPÓT – A FIÚ NEVE: ZOLTÁN

A név az ember önmagával való azonosságát fejezi ki. A zsidó hagyományban azonban még ennél is nagyobb jelentősége van: a héber név „nemcsak azonosításra szolgál, hanem szimbólum is, amely az őt viselő személlyel való szellemi kapcsolatot érzékelteti.” Ugyanakkor talán egyetlen nép történelmében sem befolyásolták olyan erősen a névadást külső társadalmi folyamatok, mint a magyar zsidókéban.

A személynév az ember első tulajdona, mely még a halála után is az övé marad. Ezen tartják számon egész életében, és ez él tovább az utódok emlékezetében is. A név az ember önmagával való azonosságát fejezi ki. A zsidó hagyományban azonban még ennél is nagyobb jelentősége van: a héber név „nemcsak azonosításra szolgál, hanem szimbólum is, amely az őt viselő személlyel való szellemi kapcsolatot érzékelteti.”[1] Ugyanakkor talán egyetlen nép történelmében sem befolyásolták olyan erősen a névadást külső társadalmi folyamatok, mint a magyar zsidókéban.

Az első nagyobb beavatkozás II. József 1787-ben kelt rendelete volt, mely német családnév és személynév fölvételére kötelezte őket.[2] Az 1867-es emancipációs törvény pedig a zsidók elmagyarosodását indította el, ugyanis az egyenjogúság elnyerését ennek követelményével kapcsolta össze a magyar liberális nemesség.[3] Az akkulturáció[4] többek közt a zsidók családnévhasználatában is megmutatkozott, s különösen a 19. század végétől egyre többen cserélték föl német vezetéknevüket magyarral.

Vajon az utónevek megválasztásában érződik-e a magyarsághoz való kulturális kötődés igénye? Erre kerestem választ az 1900-as évek elején született nyíregyházi zsidó gyerekek és szüleik utónevének összehasonlításával. (A családnevek között egyébként a városban ekkor még elenyészően kevés magyarosított forma volt.)

A digitális adatbázisba[5] feltöltött nyíregyházi polgári születési anyakönyvek jelenleg az 1895-1907-ig terjedő időszakban született gyerekek adataiba engednek betekintést. Én ebből három év: 1900, 1901 és 1902  névanyagát vizsgáltam. Bár ennyi adatból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, ahhoz azonban elegendő, hogy néhány figyelemre méltó jellegzetességet, illetve tendenciát megállapíthassunk.

Nyíregyháza lakosainak száma az 1900-as népszámlálás adatai szerint 33 088 fő volt, ebből izraelita vallású 3008 (9 %).[6] A vizsgált három évben összesen 294 zsidó kisgyerek születését jegyezték be az anyakönyvekbe (154 fiút és 140 lányt). Azoknak a szülőknek a nevét, akiknek e három év alatt két gyermekük is született, természetesen csak egyszer szerepeltetem az adatok között. Így a 19. század második felének, de főleg utolsó hamadának névanyagából összesen 240 férfinév és 250 női név állt rendelkezésemre. (Bár a zsidók körében ritkábban, de  előfordult, hogy hajadonok is szültek, ez indokolja, hogy valamivel több a női, mint a férfinév.)

Az adatgyűjtés során két nagyon érdekes – a más vallásúakétól eltérő – sajátosságra figyeltem föl. Az egyik: a zsidó családokban nem volt jellemző a szülők utónevének öröklése. A teljes névanyagban mindössze egyetlen példa akad arra, hogy a fiú az édesapja nevét kapta. Ennek oka talán az lehet, hogy az askenáz zsidóknál – héber névként –  nem szokás élő személy nevét adni a gyermeknek,[7] s ez a hagyomány átterjedhetett a polgári elnevezésekre is. A másik egyedi vonást a régebbi női nevekben fedeztem föl: ezek sok esetben becézett alakban olvashatók a hivatalos okmánynak minősülő matrikulában (Betti, Hani, Pepi, Záli stb.). A beceneveket általában a személyes, közvetlen kapcsolatokban használjuk, de a zsidó nők elnevezésében hivatalos névként is megszokott volt. (Ezt igazolja dr. Bernstein Béla egyik írása is, melyben egy zsidó temető 17-19. századi női neveit elemzi, s több ízben utal arra, hogy a név kicsinyítő képzős alakban szerepel a feliraton.^[8])

Az alábbi táblázatok az általam vizsgált két generáció utóneveit tartalmazzák nemenként, gyakorisági sorrendben. Az első hat helyen álló nevek esetében megjelöltem egy-egy utónév előfordulásának az adott csoporton belüli százalékos arányát is. A szülők zöme a 20-as, 30-as éveiben járt a gyermekek születése idején, tehát kb. három évtized alatt végbemenő változást figyelhetünk meg a táblázatok adatai alapján. Azonnal szembetűnik, hogy a gyakorisági sorrend módosulásán kívül a névanyag összetételében is változás történt.

Az apák első hat helyen szereplő nevei közül csupán a József és a Sándor maradt továbbra is a legkedveltebbek között, sőt ezek az 1. és 2. helyre kerültek. A korábban 1. helyen álló Ignátz viszont a 8. helyre esett vissza, az ugyancsak nagyon gyakori Mór és Dávid az utolsóra, az Adolf, a Jakab és a Sámuel pedig eltűnt a fiúnevek közül. S ami talán a legmeglepőbb, hogy négy olyan név lett nagyon kedvelt, mely nem is szerepel az apák nevei közt: Jenő, Ernő, László, Zoltán. Ezek, valamint a Béla név rangos helye markánsan, de a Sándor és a Miklós is egyértelműen igazolják a magyar történelemhez és kultúrához való vonzódást. A József kivételével az első hat helyen nincsenek  sem ószövetségi, sem germán nevek. Helyükre a 19. században felújított régi magyar személynevek, illetve az Erneszt magyarosított formája, az Ernő került.  S hogy nem divatkövetésről van szó, azt a nem zsidók ugyanebben az időben adott neveinek lényegesen eltérő preferenciája igazolja. 1900-ban 674 keresztény vallású kisfiú született Nyíregyházán, s a nevük gyakorisági sorrendje a kövekező: András, József, Mihály, János, István, Pál. Csupán a József név fordul elő mindkét hatos listán. A zsidó kisfiúk első hat helyen álló többi nevét csak nagyon kevés nem zsidó választotta (négyet 1% alatt, hármat 1-3 % között).  Az is elgondolkodtató, hogy míg az apák közel harmada viselt bibliai nevet, mely a hagyománykövetés mutatója, addig a fiúknál ez az arány csak 15 %. Ezzel van összhangban az is, hogy a fiúknak adott 45 féle névnek csak 51 %-a fordul elő az apák nevei között is, a többi újonnan bekerült utónév. Itt tehát egy erős újítási tendencia érvényesült, melyben a sok magyar eredetű név megjelenésével egyértelműen kifejeződik a magyarosodás szándéka.

Nem érezni viszont ennyire erősnek ezt a lánynevek esetében. Az első hat hely valamelyikén itt is két név maradt meg a régiből: a Gizella és a Mária. Kiugró kedveltséget mutat a korábbi 10. helyről az 1. helyre került Erzsébet. Ebben valószínűleg az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királyné kivételes népszerűségének is szerepe lehetett. Rangos helyre került két magyar személynév: az Aranka és a Jolán, továbbá az Ilona, a Helena magyarosított formája, de népszerű maradt az eredeti görög alak is. Az előző évtizedekéhez képest növekedett az Irén, a Margit és a Szeréna kedveltsége (közülük csak a Margit magyar eredetű), s mindössze két olyan név került be az első hat közé, mely az anyák nevei közt egyáltalán nem szerepelt: a héber Anna és az orosz Olga. Az 1900-ban született 651 nem zsidó nyíregyházi kislány nevének gyakorisági sorrendjével összehasonlítva ezt a listát, azt tapasztaljuk, hogy több az egyezés, mint a fiúk esetében. A sorrend a keresztényeknél a következő: Ilona, Erzsébet, Mária, Julianna, Zsuzsanna, Anna. A Julianna és a Zsuzsanna kivételével a többi négy rajta van az izraelita lányok listáján is, annyi különbséggel, hogy mivel náluk kétszer annyi (12) név osztozik az első hat helyen, kisebb százalékos arány esik egy-egy névre. Érdekes, hogy a keresztények körében oly népszerű ószövetségi eredetű Zsuzsanna az izraelitáknál egyáltalán nem szerepel sem az anyák, sem a lányok neve között.

Az elemzett példák azt mutatják, hogy a lánynevek körében erősebbnek látszik az általánosan elterjedt nevek használata, hisz a 40 féle utónévnek 77,5%- a az anyák neve között is ott van, és mindössze 9 új név jelent meg (szemben a fiúk 22 új nevével). Ám a névalakok használatában mégis megmutatkozik a magyar névrendszerbe való beilleszkedés szándéka. Lényegesen lecsökkent ugyanis a becézett alakok korábban hivatalos névként való használata. Ha teljesen eltűnt volna, azt gondolhatnánk, hogy ezt az 1895-ben bevezetett polgári anyakönyvezés már nem engedte meg, de így föltételezhető, hogy ez inkább az akkori magyar nyelvhasználati szokáshoz való alkalmazkodás eredménye.

Hajdú Mihály kutatásai szerint a magyarországi zsidók névadásában három viselkedés különül el: a hagyományőrzés, az újítás és a környezethez való alkalmazkodás.[9] Ezt alapul véve elmondható, hogy a nyíregyházi névadásban a századfordulón kezdett háttérbe szorulni a hagyományőrzés, s a férfinevek körében az újítás, ezen belül a magyar eredetű nevek preferálása figyelhető meg. A női nevek kiválasztásakor pedig inkább a környezetbe való beolvadás igénye jellemző. Azt pedig, hogy a magyarsághoz való kötődés nem csupán a nevekben fejeződött ki, az elkövetkezendő évtizedek gazdasági, kulturális és tudományos életének számtalan zsidó képviselője bizonyította.

[1]Oberlander Báruch: Mit rejt a név? (http://zsido.com/mit-rejt-nev/)

[2] http://www.hebraisztika.hu/szovgyujt/KG_chrest_077.pdf

[3] Dr. Fenyves Katalin: Zsidó polgáriasodás a 19–20. század fordulójának Magyarországán: a nyelvhasználat és nők helyzetének alakulása. Habilitációs értekezés. Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Budapest, 2012. 7.

[4] Az a folyamat, amikor egy ember vagy közösség – önként vagy valamilyen külső vagy belső nyomás hatására – beilleszkedik egy számra új, domináns kultúrába.

[5] https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:9Q97-Y3S9-MF46?owc=9293-SP8%3A40679301%3Fcc%3D1452460&cc=1452460

[6] http://szabolcs.zsidomult.hu/index.php/22-varosok-es-vmvmhttps://library.hungaricana.hu/en/view/NEDA_1900_01/?pg=365&layout=s&query=Ny%C3%ADregyh%C3%A1za

[7] Oberlander Báruch: Mit rejt a név? (http://zsido.com/mit-rejt-nev/)

[8] Dr. Bernstein Béla: Női nevek a kismartoni zsidó temetőben. Magyar Zsidó Szemle, 1923. 96-99.

[9] Fenyves Katalin: Hirschből Szarvady és Ábrahám fia Jenő: a névválasztás mint akkulturációs stratégia. In Farkas Tamás – Kozma István (szerk.): A családnév-változások történetei időben, térben, társadalomban. Budapest, 2009. 148.

A írás eredetileg a Sófár c. folyóirat 2017. januári számában jelent meg.

Engedélyezett másodközlés.